Miért akkora pofátlanság, ha nem akarok meggyászolni egy végtelenül ellenszenves embert?

Egy fiatal férfit, vagyis inkább fiút a hét elején halálos baleset ért, rá egy napra a komplett környék talpig feketében rótta le a baleset helyszínénél a kegyeletét. A srácról érdemes tudni, hogy egy újgazdag családból származott, ami önmagában nem gond, viszont az igen, hogy a gyorsasági motorjával (amiért mellesleg hónapokig óvodás módjára sírt) állandóan a városban, lakott területen száguldozott, mígnem hétfő hajnalban szabálytalan előzés közben, körülbelül 90 km/h-val nekihajtott egy oszlopnak és minekutána sisakot sose hordott, azonnal meghalt. Alapjában véve egy antipatikus ember volt, mindenkit lenézett, az apjával kapcarongyként bánt, holott ő tartotta el, a barátnőit folyton verte, a beteg anyját sose látogatta és számtalan hajtott már ittasan a városban, szóval egy kifejezetten kellemetlen figura volt. Félreértés ne essék, nem örülök a halálának, csupán nem igazán érint meg egy ilyen ember halála, ezt a semleges hozzáállásomat pedig sokan kárörömnek vélik. Szerdán pár ismerősöm elhívott, hogy menjek el velük az elágazásba koszorúzni, ahol a baleset történt, én azonban közöltem, hogy jobb dolgom is van, erre meg olyan hiszit csaptak, hogy másnapra rá már mindenki egy lelketlen szörnyek gondolt, aki irigykedett a srácra mindig és most örömtáncot lejt, mert végre meghalt az a (szerintük) kedves és szeretni való férfi.