Szules elott allok: ti is ugy tervezitek hogy a szules utani hetekben semmit nem csinaltok?
3 baratnom is szul, mind ezt fogja csinalni. Ez meg talan oke is, max a ferjuk baja. De ugy gondoljak, hogy a vendegsegbe, babalatogatoba erkezo rokonok, kozeli baratnok hoznak nekik fott kajat meg segitenek be a haztartasba. Persze majd koppannak jo nagyot.
Ez mindenhol igy van vagy csak itt lett divat?
Nekem anyu segített annak idején, főleg az első gyereknél, de barátnőm is gyakran jött át az első időkben. Felénk paszitának hívják azt, amikor ételt visznek a gyermekágyas asszonynak, régi szép szokás, valamennyi a mai napig fent maradt belőle (városban lakom.)
Nem gondolom ezt lustaságnak, az a pár nap pihenő jólesik egy frissen szült nőnek, aki éjszaka is 3-4 óránként fel kell keljen a babához, a gátsebe még gyógyul, és vérzik. Van, aki ezt nehezen viseli.
Kérdező, neked van már gyereked?
Nekem még olyan asszony is küldött kaját akit nem is ismerek: anyós szembeszomszédja.
Küldött teljes menüt (leves, rántott hús, köret, süti), én még életemben nem láttam a hölgyet, csak a férjem ismeri, nem is rokon.
Mondjuk nagyon jól esett mert saját tyúkból főzte és olyan íze volt mint anno amilyet a nagymamám csinált és olyat már vagy 5-10 éve nem ettem.
Nekem mondjuk egy idő után kicsit sok volt,h mindenki pörköltöt meg rántott húst küld, ölni tudtam volna egy főzelékért vagy saliért:) Végül lefagyasztottuk amit lehet és csináltunk a férjemmel zöldséges kajákat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!