Milyen a viszonyotok a nyugdíjasokkal?
Nem családtagra értem, hanem egy idegen öregre?
Ki tiszteli, ki nem szereti Őket. Kisebb magyarázatot is kérnék.
Hát, (tisztelet a kivételnek, mert tény, hogy vannak, de) én nem bírom őket...
Egy konkrét eset:
Kb. egy hónapja kificamodott a térdkalácsom, de amint tudtam, mentem suliba, mert szeretem csinálni, amit csinálok (festő vagyok, a művészfajta...) egész nap az állvány előtt álltam (6 óra), majd busszal indultam haza. Alapjáraton nem foglalom el az olyan helyeket, ami az időseknek, kismamáknak, stb. van fenntartva. 2 ilyen szabad hely volt a buszon, az egyikre leültem, a másikat meg egy nénike rohamozta meg. Nekem a térdrögzítőm is kilátszott a rövidnadrág alól, gondoltam nem kell magyarázkodnom. Ekkor megjelent egy másik nénike, aki odafurakodott a velem szemben ülő néni mellé, a kicsit szélesebb egyszemélyes székre. Ekkor a régebben ott ülő nő végignézett rajtam (sokáig időzött a tekintete a térdrögzítőmön), majd fennhangon beszélni kezdett:
"Ezek a mai fiatalok biztosan nagyon elfáradnak az iskolában, ahol egész nap ülnek. Nem igaz, hogy nem lehet egy idős embernek átadni a helyet. Ilyen korban már nagyon fáj a lábunk, sok vele a probléma, tisztelettel kell lenni felénk." És kiselőadást tartott a fájós térdéről...
Na mármost én 20 évesen többet kínlódtam a 'fájós térdemmel', mint ő 70 évesen... És egyértelmű volt számára, hogy térdrögzítő nem véletlenül van rajtam. Mert még azzal is nehezen jártam, utána jól meg is nézett, ahogy leszálltam, ami mellesleg nehezen ment, mert egy 10 centi magas lépcsőfokról nehezen léptem le...
Már bánom, hogy nem osztottam ki "szegényt"...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!