Milyen a viszonyotok a nyugdíjasokkal?
Nem családtagra értem, hanem egy idegen öregre?
Ki tiszteli, ki nem szereti Őket. Kisebb magyarázatot is kérnék.
Én nem szeretem őket úgy általában, de azért vannak kivételek. Okai:
Mindig nagyon sietnek, ők soha nem érnek rá várni az orvosnál, a boltban, nagyon türelmetlenek.
Azt hiszik, mert öregek, nekik már mindent lehet. Simán átmennek az úton piros lámpánál is. A 70 év felettieket már nem is nagyon kellene engedni vezetni, mert lankad a figyelmük.
Kereskedelemben dolgoztam, láttam eleget, volt, hogy fellöktek egy kismamát a babájával, csak azért, hogy ők hamarabb beálljanak a kasszába.
Mindig panaszkodnak, hogy kevés a nyugdíj, de azért mégis ők vásárolnak a legtöbbet.
Szóval röviden ennyi. De azért mondom, vannak kedves idősek is.
Egyet értek. Sajna én már oda jutotta, hogy ha meglátok egyet ideges leszek :D
Komolyan mondom, elképesztő mit megengednek maguknak!
A mama
Emberek közelről - A mama
Sajátos mutációja a homo sapiensnek; nagy részük jellegzetesen agresszív, ún. bulldogarcot növeszt, mintegy ezzel is jelezve szembenállását mindenkivel, aki az útjába kerül. Csontstruktúrája is megváltozik a felső végtagok tekintetében, iszonyatosan hegyes könyököt képes fejleszteni. Hogy miért is lényeges ez a túlélés tekintetében? Baromi egyszerű.
Ha tömegközlekedési járműre felszállás közben úgy érezzük, mintha a kettes és hármas bordánk közé egy szőlőkaró ékelődne, tudhatjuk, hogy baj van. Könyök lesz az. Megfigyelhetjük, ahogy a manőver megkezdése előtt a fent említett bulldogarc különösen támadó jelleget ölt, majd – mit a galléros gyík a gallérját – váratlan mozdulattal kicsapja könyökeit. Az eredmény félelmetes, szem nem marad szárazon.
Tolóerejük hihetetlen, szintén a tömegközlekedési példánál maradva; cekkerrel megrakodva is képesek lennének eltolni a NY Giants védősorát, ha a szerencsétlenek éppen közé és a hőn áhított ülőhely közé esnének… és közben folyamatosan mormogná a magáét az udvariasságról, a mai fiatalokról – a körben lévő esetleges egyéb nyugdíjasok egyetértő bólogatása mellett, nem törődve azzal, hogy közben harminchét embernek a lábát tiporta össze. Mintha a „fiatalságot” ez mélyen meghatná.
Érdekes tapasztalatokkal lehet gazdagodni időnként, nálam az aranyérem egy olyan mamát illet, aki anno még boldogult gimnazista koromban (itt most az a kedves fiatalember, aki szerint a nyolc általánosom sincs meg, hitetlenül csóválja a fejét) még drága szülővárosomban egy amúgy teljesen üres buszon tartottam hazafelé, mikor egy ilyen mama felszállt. És megállt mellettem. Mondom ebből baj lesz, biztos beszélgetni akar (egy barátom egyszer szándéka és tiltakozása ellenére egy mammer teljes családjával, illetve a heti disznóvágás történéseivel ismerkedett meg gyenge 15 perc alatt, azóta dadog), de nem – nemes egyszerűséggel közölte, hogy ez az ő helye.
Hogy mi? Elkerekedett a szemem. Elkezd a botjával bökdösni. Na EZ bunkóság, mondom oké, mutassa meg a nevét az ülésen. Hogy beszélek vele?! Mondom magyarul, de angolul is folytathatjuk. Amúgy van 98 másik ülés. Akkor üljek át, mert ő itt szokott ülni. Oké, mama, ez legyen a legnagyobb öröm az életében, úgyis leszállok. Még kajabált valamit, én röhögtem.
Másik, mikor már csönget a busz, hogy az ajtók záródnak, olyan sprintet vág le a botjával a hóna alatt, hogy Ben Johnson mellett elrohanva a menetszél letépné Benről az atlétát, lángoló lábnyomok, kondenzcsík. Elismerő taps a buszon, rögtön utána „jajjezek a maji fijjatalok, hogy úgy fáj a lábom és eggyiksem adná át a hejjet…” és mondja és mondja és mondja… egy ilyen sprint után, mama, el is hiszem, hogy fáj.
Nagy kedvencem még az ilyen, ehhez hasonló panelmammerek (és panelfaterek) diskurációs témája a buszon. Az egyik ugye adott: hogy ezek a majji fiatalok miért nem adják át nekik a helyet, mert jajj úgy fáj a lábam (hetvenévesen a buszmegállóban nyargalászni, hogy megszerezze a KEDVENC helyét… nekem is fájna, igen igen, ja ja). A másik meg az épp aktuális betegségről-testi bajról szóló anekdota. Főleg ha két panelmammer kerül egymás mellé. Jááájj Irénkém, képzeld, a Margitkát tegnap bevitték az ügyeletre, mert kockásat pisált, és hogy súlyos bélrákja van, jájjj, nekem meg egész nap fájt a fejjjem, és véreset hánytam, elmentem az orvoshoz, ez egy igen súlyos betegség, nirbinurbi a neve, és holnap műtenek blab-blab-blab…fejből felsorolja az orvosi kartonjának a teljes tartalmát, sőt, még az övén kívül a Margita, a Sárika és a rokonság felsőbb köreinek az orvosi kartonjait is. Különösen üdvös ez a téma, ha teszem azt, épp olvasnál, vagy eszel valamit, és két panelmammer a közvetlen közeledben beszélget emelt hangon a Sárika veseműtétjéről. Ha az egyikük melléd ül, elkezdesz reménykedni, hogy a nirbinurbi valóban gyógyíthatatlan betegség.
Tudom. Én vagyok a bunkó. Meg a „maji fijjatalság”. Hát nem. A hozzáállás a gond, hogy elmúltam 60, mindent lehet. Minden JÁR. Rögtön a magas C, sopánkodás, szájalás, verbális vérszívás. Bulldogarc, hegyes könyök, csápolás a görbebottal. Mint ahogy simán átadom a helyet, ha tömegközlekedem. De ha már a tapló stílussal kezdik – akkor nem. Egy „legyen szíves” bőven megteszi. Meg talán egy „köszönöm”. Ahogy annál a tatánál is megtette volna, aki a végállomáson nem szállt le, hanem egyből a fülkét kezdte kocogtatni a botjával, hogy „Nekem fáj a lábam, vigyen csak be a buszfordulóba, mert ott lakok mellette! Gyerünk!” Na ő kicsit gyorsabban szállt le a buszról, mint a sokéves átlag. Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy az ominózus „legyen szíves” meg a „köszönöm” elég lett volna.
Végül, de nem utolsósorban: a „minden jár” elv érvényesül a közlekedésben is. Nem, nem a tömegközlekedésben, hanem abban, amikor a járókerettel, görbebottal estébé elsántikál a gyógyszertárba, vagy épp az aktuális orvosi vizsgálatra. Ha úttesthez érnek, hirtelen meggyógyul a köszvényük, a combfejlecsúszásuk, nekilendülnek, és átszaladnak az úttesten, akár van lámpa, akár nincs, zebra dettó. Szerencsére azonban előfordul, hogy a nyerges vontató sofőrje már nem tudja négy méteren belül lefékezni a monstrumot, és a panelmammer maszattá válik.
Utálom őket. Mindenhol ott vannak. ahol dolguk sincs. (reggel a buszon, hét-fél nyolckor a boltban, egyébként pedig 11 órától a kettőkor kezdődő rendelésen) Mondjuk erre kértem maygarázatot a pszichologustól és elmondta, hogy nehezen fogadjáák el a korukat és így úgy érzik a "hasznos, dolgozók" közé tartoznak még.
Iszonyatos módon neveletlenek (pl nem tanították neki, hogy a magyar nyelvben van magázodás és idegenekkel szemben (pláne nő-férfi felállásban azt ILLIK használni, gyerekeket nem csesztetünk, mert gyerekek, pláne nem beszélünk úgy velük, mintha a seggünkből rántották volna elő őket) Módfelett ostobák, mert fel sem érik ésszel, hogy attól hogy fiatal netán gyerek az illető, még lehet beteg, fáradt. Udvariatlanok, mert aamikor még busszal utaztam rendszeresen az ÜRES buszra nem tudtam felszállni, mert az idős FÉRFIAK egyszerűen fellöktek alépcsőn.
Dióhéjban ennyi.
bevezetném a gázolós rendszert. aki elüt egy nyugdíjast és belehal, az megkapná a 3havi nyugdíját.
Jó vadászatot :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!