Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Hogy lehet olyat csinálni,...

Hogy lehet olyat csinálni, hogy a párom haveri köréből 3 személy időről-időre késő este, sőt volt úgy, hogy majdnem éjfélkor jöttek a páromhoz vendégségbe? Vagy még a többi lejjebb.

Figyelt kérdés

Felnőtt, huszon- és harmincas korúak. Mintha én nem léteznék, csak beállítottak késő este és éjfél felé is. Be a konyhába trécselni. Én mintha ott sem lennék. Nekem másnap munkába kell mennem. Munkanélküliek, csavarognak. A nő közülük 3 gyereket "nevel" úgy, hogy éjjelente csatangol, csavarog. Milyen anya az ilyen...? A nő kislánya minden kajánkba beleharap és széthagyja szanaszét a lakásban.

Beállítanak csak úgy.

A hűtőből kérdezés és kínálás nélkül kiették a kajánkat. Volt olyan eset, hogy nyitva hagyva találtam a hűtőnk ajtaját. Úgy becsapták egy alkalommal a bejárati ajtót, hogy az ajtón lévő leveles dobozkából letört egy nagyobb darab.

A számítógépünkben tönkretettek programot. Emiatt letörölni mindent, újratelepítés, azóta jelszavasítottam a gépet, mert eredetileg az enyém, de ha nem is az lenne, hanem közösen vettük volna a párommal, akkor is lejelszavasítottam volna. Hogy lehet olyan bunkó bárki is, hogy más számítógépében tönkretesz bármit is???

Egy csaj közülük összehányta az autót, a saját ruháját és hozzánk jött mosakodni. Levetkőzik a szobában a többiek szeme előtt ahelyett, hogy maga bevonult volna a fürdőszobába mosakodni és vetkőzni-öltözködni.

Hogy lehetnek ennyire bunkó emberek a Földön????


2009. szept. 30. 12:48
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

21:41-hez hasonlóan én is feltenném a helyedben magamnak a kérdést, hogy nem kellene-e a páromat is repíteni, ha ilyen emberekkel érzi jól magát? És az ismétlődő "tolakodásokból" ítélve nem állt ki melletted... megemlítetted neki valaha is, hogy mennyire zavar a barátai viselkedése?

Az is eszembe jutott olvasva a történeted, hogy jobban kellene figyelned magadra: tanulj meg nemet mondani, ne udvariaskodj akkor, amikor valaki arcátlanul kihasználni próbál. "-Adsz abból a mosóporból egy kicsit, neked úgy is van kettő? -Nem, felejtsd el, nekem is úgy adták pénzért a boltban!"

2009. okt. 1. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!