Mi zajlik azokban a férfiakban, akik megrögzötten lenézik a nőket?
Igen, mert nem csak a kinézeten múlik a nőiesség.
Amúgy nem megbántani szeretném az ilyen nőket, csak messziről elkerülni.
A nők miért nézik le azokat a férfiakat, akik például óvóbácsinak, dajkának mennek? Megszokás, illetve egy jól megszokott "szabály" felrúgásának érzik. Az idők során kialakultak férfias és nőies szakmák. Most függetlenül attól, hogy milyen körülmények között jött létre ez az állapot, ez lett a norma. Afféle íratlan szabály. És aki ezt felrúgja, arra a "sértett" felek nem feltétlenül néznek jó szemmel.
A másik dolog, hogy a nők és a férfiak tagadhatatlanuk különböznek. Bizonyos dolgokban jellemzően az egyik nem a jobb, másban meg a másik. Ebből fakadóan egyes szakmákat az egyik nem tud eredményesebben űzni, másikat a másik.
És persze lehetnek ilyen kakukktojások, mint a női robbantómester, vagy katona (a mérnöknő már rég nem újdonság, pl. építészek között elég jelentős számú nő van), de a bizalmatlanság bizonyos mértékig érthető. Hiszen ehhez a nemhez jellemzően nem ez a szakma áll közel, nem ebben szoktak jeleskedni. És amég nem ismerik meg a konkrét személyt, addig nem tudhatják biztosan, hogy ez most tényleg ért a szakmához, vagy bejátszotta magát a szakmába valahogy.
Az általad említett "férfiszakmák" nem éppen azok. Betonozás, építkezés, anyagmozgatás, szigetelés, stb - na, ezek férfi szakmák. És a legtöbb nő ezeket nemhogy nem akarná, de nem is tudná elvégezni. Itt bukik meg a fenenagy egyenjogúság.
Utolsó: ha szerinted a nőnek a konyhában a helye, szerintem még nem voltál vele ágyban... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!