Bunkó emberek! Ti miért lettetek érzéketlenek?

A bunkók általában nem érzik bunkónak magukat, tehát kétlem, hogy azoktól vársz választ, akiktől kellene.

Én kedves, tapintatos, érzékeny embernek tartom magam, nyilván nem az én válaszomra vársz.De sokszor úgy gondolom, jó lenne beletanulni a bunkóságba, pontosabban:felvenni a bunkóság álarcát, mert a kedvességemmel csak azt értem el, hogy előbb-utóbb mindíg feltűnik valami taj paraszt, aki a fejemre akar nőni!

Sok emberben csalódtam, agyamra mennek a közösségek, kevés embert viselek már csak el.Velük normális vagyok, a többi meg levegő.

Ez engem is érdekelne. Néha egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy ember miért teszi azt, amit tesz. Egyszerűen el sem tudom képzelni. Például aki megy az utcán, mondjuk iszik egy doboz sört, és amikor a doboz kiürül, bedobja a kerítés felett abba a kertbe, amely előtt épp elsétál.

Ilyet például miért tesz valaki? El sem hinnéd, hogy mennyit gondolkodtam már a hasonló, számomra teljesen megdöbbentő és felfoghatatlan cselekedetek mozgatórugóin. És nagyon-nagyon örülnék, ha valaki végre felvilágosítana, hogy az ilyen és ehhez hasonló viselkedést mi motiválja.

Ha esetleg leírod a történetedet, kedves kérdező (vagy bárki más), ígérem, nem fogok mocskolódni vagy becsmérlő megjegyzéseket tenni. Azért szeretném tudni, hogy mi motiválja a bunkó embereket, mert úgy gondolom, hogy ha megérteném a motivációikat, talán tudnám... az nem szép szó, hogy kezelni őket. Inkább megtalálni velük a közös hangot.

Én is tudok bunkó lenni. Egyszerüen egy idő után megcsömörlesz a társadalomból, rossz gyerekkor, személyiségzavar, és egy idő után közönyt érzel a többiek iránt, nem akarsz kedves lenni velük. Nincs motiváció még arra se hogy köszönj nekik.

Nőkkel is szeretek bunkó lenni néha, előreengedés, stb. terén, mert úgy vettem észre eléggé visszaélnek a szaros etikett által megkapott előnyeikkel, nagyon el vannak szállva magukkal, én meg nem szeretem a saját gesztusaim által kihangsúlyozni hogy ez rendjén van így! Ezért nem kezelem őket különleges bánásmódot érdemlő élőlény kategoirába. Ennyiről van szó.

Arogancia is összefügg az elfolytott agresszió és a depreszív hangulattal.

Én vagyok a második válaszoló.

Kérdező, szerintem te nem bunkó vagy. Vagy legalábbis te és én mást értünk bunkó alatt. Az én fogalmaim szerint a bunkó az, aki szűk látókörű, primitív, kulturálatlan, arrogáns, önző, szemetel, és a műveltsége csúcsa a valóságshow-k. Aki szimplán csak visszahúzódó, szótlan, nem mosolyog és nem barátkozó, azt én nem bunkónak tekintem, hanem introvertáltnak, és az ilyen emberekkel semmi bajom.

Mert gondolom, a te "bunkóságod" nem abban nyilvánul meg, hogy ott szemetelsz, ahol kedved szottyan, dohányzol mindenhol, ahol tilos, és ha valaki ezért kulturáltan szól, ordenáré alpári stílusban üvöltözni kezdesz, vagy megvered. Mert szerintem ez a bunkó. Kérdező, te nem vagy bunkó. Szerintem.

Na, én egy külön típus vagyok, mert úgy is tudok bunkó lenni, hogy közben nem vagyok dühös, sőt, kifejezetten jókedvem van. Pozitívan gondolkodom, és közben néha bunkó vagyok.

Például: Bemegyek egy ajtón, majd becsapom a mögöttem lévő orra előtt. Úgy szállok fel a buszra, hogy nem várom meg, amíg mások leszállnak, szinte túródok. Beszóltam az utcán egy dagadt csajnak, aki engem nézett, miközben trágár szavakat mondott a barátnőjének. Ezt mondtam neki: Mi van anyukám, mi a probléma? (itt a csaj is bunkó volt :) Egyszer egy babakocsis nő is bunkó volt velem, mert a postára jött be, én meg megtartottam neki az ajtót. Ő meg még csak meg sem köszönte.

Egyszer rendőrök is voltak velünk bunkók, amikor a rendőrségről kellett kivinnünk egy dögnehéz hűtőt, és a kétszárnyú, mindkét irányba nyíló ajtón nem tudtunk kimenni, mert valakinek meg kellett volna fognia. A rendőrök ott álltak karbatett kézzel és néztek, de nem segítettek volna, csak ennyit mondtak: -Hát ki kell támasztani. Közben jót röhögtek rajtunk.

Kedves kérdező, most, hogy elolvastam a történetedet, nagyon szomorú. Empátiát érzek irántad, és sajnállak, amiért mindenki téged hibáztatott. Te nagyon jólelkű vagy, és nem tehettél semmiről. Azt hitted, hogy az emberek jók, de csalódnod kellett bennük.

Bárcsak tehetnék érted valamit, hogy legalább egy kicsit jobban érezd magad.

Szereted az állatokat? A szomorú embereknek szoktak segítséget nyújtani, például egy kutyával, mert a kutyák őszinte szeretetet táplálnak az ember iránt.

És úgy veszem észre, hogy szeretetből elég keveset kaptál az életed során. Pedig te is megérdemled ezt az érzést.

1-es válaszoló: "Sok emberben csalódtam, agyamra mennek a közösségek, kevés embert viselek már csak el.Velük normális vagyok, a többi meg levegő."

Jól teszed. Kerülni kell a mocsárt, mert csak mocskos lesz tőle az ember. Nekem szerencsém volt, sok olyan embert ismertem meg, dolgoztam vele együtt, aki alapvetően szerethető, jó ember. Ezért nem lettem teljesen antiszociális, bár az utóbbi időben sajnos engem is csak a segg*fejek találnak meg, ami miatt már szinte senkivel nem tudok beszélni. De akkor is kerülni kell az ilyeneket, még ha ennek a magány is az ára, mert már volt szerencsém megtapasztalni, hogy ha megpróbálok beilleszkedni, megfelelni nekik, akkor ugyan látszólag elfogadnak, de előbb-utóbb úgyis megaláznak. A végén csak egy önbecsülés nélküli szar*kupac lesz tőlük az ember.

Szóval, szerintem csak a nem segg*fejekkel kell szóbaállni. A maguknak való, akár mogorva emberek egyébként jellemzően nem segg*fejek, őket pont a segg*fejek tették ilyenné.

És hogy ki a segg*fej? Az ilyet hamar meg lehet tanulni felismerni. Aki a hozzászólásomtól dühbe gurult, az például biztosan az.