Egy emberek miért nem értik meg, hogy az emberek többsége határozottan nem szeret idegenekkel társalogni?

Én sem szeretek csak úgy beszélgetni idegenekkel. Néha van, hogy kedvem van hozzá, ha látom, hogy értelmes, normális az illető. Pl. múltkor a vonaton dumáltam egy idős nővel, könyvekről, a város tisztaságáról, hasonlókról. Világlátott, egyetemi tanárnő volt, jót beszélgettünk, de ez nagyon ritka eset olt.

De többségében ugyanazt csinálom, mint te: fülhallgató a fejbe és mindenki hagyjon békén.

22L

Vannak, akik egész egyszerűen csak szeretnek dumálni, vagy nincs nekik igazán kivel.

Én úgy vagyok ezzel, hogy van, hogy elbeszélgetek, de van, hogy nincs kedvem, pláne, ha fáradt vagyok, el vagyok merülve a gondolataimban, és akkor egyértelmű jeleket adok / mobilomon pötyögök, olvasok, stb. /, hogy nem vagyok társalgásra kapható. Persze, vannak, akiknek nem működik az "adóvevőjük", mint a Te esetedben. Ez nem a Te hibád. A másiknak kell ezt tudomásul venni.

Én sem nagyon szeretek ismeretlenekkel cseverészni, hacsak nem tényleg spontán alakul ki a beszélgetés valami érdekes szituációból. De általában amikor utazom metrón vagy sétálok, akkor elvagyok magamban, filozofálok stb., mert kb. csak akkor van rá idő, mert vagy dolgom van, vagy emberek között vagyok (család, haverok, barátom). Ilyenkor nem nagyon szeretem, amikor elkezdenek hozzám beszélni, főleg ha alapjáraton nem szimpatikus az illető vagy olyan baromságokat beszél, hogy csak nézek.

Ja, az meg sztem a pofátlanság netovábbja, ha vki úgy löki nekem a sódert, hogy látja, hogy rajtam van a fülhallgató, és zenét hallgatok, és utána bököd, piszkál meg vágja a pofákat. Lehetne benne annyi illemtudás, hogy ilyenkor nem zavar, főleg ha van körülöttünk vagy száz ember, akivel leállhatna dumálni.