A szülők miért hordják a neveletlen kisgyerekeiket Vígszínházba felnőtt előadásra?
Találkoztam ilyennel, és engem is zavart.
Ahova nem való a gyerek, oda nem viszem, ami nem köti le, azt nem tukmálom rá, mert zavarja a többieket, akik figyelnének, és szórakoznának.
Szerintem ez tapintatlanság a szülőktől.
Bár gyerekem van, én is utálom az ilyen szituációkat.
Az én párom pl. egy fúvószenekarban játszik! Tavaly volt egy nagy koncert, ahova kivonult a magyar rádió, hogy felvételt készítsen a cd-hez a koncertről. Ezt be is mondták előtte kétszer. A lelátón kb. 10 gyerek rohangált és üvöltözött egész végig. Az egész végig azt jelenti,hogy kb. két órán keresztül, ergo nem volt egy szülő se, aki rászólt volna a gyerekre, vagy kivitte volna, ha végképp nem bír vele.
A zenekar tagjai utána elég mérgesek voltak (jogosan), mert ezeket nem nagyon lehet kiszűrni a felvételből, ők meg egy évet készültek erre! Ráadásul a közönség sem tudta rendesen élvezni!
A fiam egy éves, nemsokára ismét koncert. Kérdezték,hogy viszem-e. Mondtam,hogy eszembe sem jutna. Egy két órás komolyzenei koncertet nem élvez egy egy éves, sőt még meg is ijed, az meg,hogy kint tologassam, szerintem felesleges!
Abszolút igaz 13-as.
Én azt nem értem, hogy miért nem szól rájuk a szülő.
Más dolog, de nekem az is taplóság volt, amikor két gyerek görkorcsolyával jött be az étterembe, a szüleikkel, és senki nem szólt, hogy nem kellene itt gurulgatni.
Én is tapasztaltam már ilyet, valóban rém bosszantó tud lenni. Az egyik hozzászóló írta, hogy a moziban a mögötte ülő feltette a lábát a székére...lehet, hogy rá sem szóltak a szülei gyerekkorában. Én mondjuk azt is utálom, ha a moziban a mögöttem ülő folyamatosan 'rugdossa' a székemet, én akkurátusan szoktam ügyelni, hogy ne érjek hozzá az előttem ülő székéhez, mert tudom, hogy mennyire zavaró tud lenni.
Végtelenül elszomorító, hogy sajnos nagyon sok felnőtt ember sem tud viselkedni. Ennek nyilvánvalóan egyik oka a nem megfelelő nevelés.
Kérdező, maximálisan egyet értek veled.
Engem is idegesít az ilyen.
Ez van, le lehet pontozni, de én nem vinnék olyan előadásra gyereket, amit úgysem tud végigülni nyugodtan, vagy nem élvez.
Amikor a Rómeó és Júlia című darabot néztem meg a színházba akkor is, hátul, mintha bölcsőde lett volna. 3-4 vagy 5 esetleg 6 éves gyerekek (minimum 3-4) sikítoztak, bújócskáztak, üvöltöztek, szaladgáltak, egyikük még a színpadra is fel akart menni.
A "drága" anyukák meg ült kényelmesen a székben a nézőtér közepén.
Aztán szünetben valaki a színészek közül felszólította a közönséget, hogy csitíttassák el vagy nyugtassák le a gyerekeket, mert nem az üvöltözést akarják hallani a nézők, hanem a darabot és a szereplőket is zavarja.
A 2 édesanya meg fel volt háborodva, hogy mer valaki a tündi-bündi gyerekeikre rászólni, és azonnal hazamentek.
Normális az ilyen? Mert a színésznek igaza volt, és sokan mérgelődtek is.
De ugyan ezt tapasztaltam még sokszor, mozikban is. Film közben üvöltenek a gyerekek, dobálják egymást pattogatott kukoricával, fogócskáznak, kiabálnak stb.
Esküszöm néha elbeszélgetnék a drága anyukával vagy apukával, hogy nem azért veszem meg a drága mozi vagy színház jegyet, hogy az ő kölykét hallgassam.
Ha nekem gyerekem lesz, biztos nem viszem olyan előadásra ilyen fiatalon, ami nem köti le, vagy amit nem ért.
21/L
Az lehet a fő baj, hogy sajnos ezeket a szülőket sem nevelték már és így ezt tekintik normálisnak.
Valószínűleg a nagy többség nem is érti közűlük. hogy mi itt a probléma?
Nyilván a mostani kicsik is hasonlóan fognak érezni és (nem)nevelni majd gyermekeiket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!