A csendesebb embereket lenézik vagy van aki szívesen ismerne meg belül egy ilyen embert?

Az hogy valaki csendes, az mellett lehet egy aranyos, kedves valaki is vagy egy alamuszik kígyó is. Ismerek ilyet is, olyat is. Ismerek egy lányt, elég csendes, de szeretek vele beszélni, mert egyébként okos lány és minden témához hozzá tud szólni. Van egy másik lány, ő meg annyira ostoba, hogy jobb is, hogy nem beszél.

Én a csendesek közül azokat szeretem, akikhez ha odamegyek, nemcsak egy igennel vagy nemmel válaszolnak és nem kell kihúzni belőlük a mondatot.

Nah meg attól is függ, hogy durván önbizalom hiányos-e az illető, mert akkor hiába próbálnék beszélgetni, nem meri vállalni önmagát, vagyis nem őszinte. Azokat bírom, akik egyéniséget, max nem dumálnak annyit.

A legtöbb embernek nincs baja önmagában azzal, hogy valaki csendes. Hogy ki van a csend mögött, és ebből mit közvetít a külvilágnak a kevés kimondott szóval és a testbeszédével, az sokkal fontosabb. Nem mindegy, hogy az ember miért és kihez beszél keveset: pl. gátlásos, unott (és unalmas), lenéző, esetleg simán „szociálisan fogyatékos”.

Az viszont igaz, hogy ha valaki gátlásos, akkor a legtöbb embernek nincs türelme ezen átverekedni magát a belsőig.