Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Miért gonoszak a magyarok?

Miért gonoszak a magyarok?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy máshol is van sok szemét, gonosz ember, de magyarok között arányaiban biztos, hogy több van.

Beszélgettem külföldön élő ismerőseimmel az elmúlt hónapokban és mind azt mondta, hogy ha külföldre akar valaki menni, akkor a magyarokat el kell kerülni.

Korábban is hallottam, olvastam erről interneten, de nem beszéltem olyannal, aki igazából kint van és személyesen tudna ilyenről beszélni. Mindhárman az Egyesült Királyságban vannak.

Az egyiket átverték a szállással. Meg volt beszélve az albérlet itthonról, de amikor kiment, azt mondták, hogy nincs most albérlet, de majd szereznek neki, addig várjon valahol, ahol tud aludni. Haza kellett jönnie.

Másiknak munkát ígért valaki, ráadásul ismerőse. Azt mondta, hogy gyere ki ide, ahol én vagyok, majd felvesznek. Nem vették, a költőpénze elfogyott, haza kellett jönnie.

A harmadikat saját lakótársai lopták meg az albérletben, amíg munkát keresett. Új albérletet kellett keresnie, addig egy lepusztult szállodában kellett laknia.

Mindegyik ismerősöm azt mondta, hogy "Csak a magyarokat kerüld el". Most egyik sem lakik magyarokkal.

Azt mondták, hogy a pakisztániak, indiaiak igénytelenek, de legalább ilyet nem csináltak velük.

Akik ezeket a magyar ismerőseimet átverték, mind magyarok voltak. Brit, pakisztáni, indiai nem verte át őket, nem lopott tőlük, csak a magyar.


2012. okt. 6. 06:55
 1/8 anonim ***** válasza:
82%
Ez hátborzongató! Az én barátom is ezt mesélte, hogy legalább 2 magyar átvágta kint Londonban, és amikor mondtam neki, hogy én is ki akarok menni dolgozni, akkor az első amit mondott, az az volt, hogy "egy magyarba se bízz meg"
2012. okt. 6. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
45%
Igazad van... 3-4 rossz tapasztalat miatt bizonyára az összes magyar egy gátlástalan utolsó tolvaj!
2012. okt. 6. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
70%
én nem vagyok gonosz. Feltételezem kedves kérdező, te sem vagy. Sőt talán az első két válaszoló sem. Ez már 4 v 3 :D
2012. okt. 6. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Én se vagyok gonosz! Ez így már 5:3 Gyerünk emberek mindenki írjon, aki jónak tartja magát! :D
2012. okt. 6. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim válasza:
Nem minden ember gonosz, disztingválni kell..
2012. okt. 7. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
56%
Én annyira naív és jó vagyok, hogy néha "hat ökörnek" néztek ismerőseim, tehát 11:3 :-), hajrá magyarok ;-)!
2012. okt. 7. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

1/1 Igazad van.


2/6 Sajnos a többségük gonosz, bár biztos van 1-2 kivétel...


5/6 Magyarokról írtam, tehát nem minden emberről...


6/6 Hajrá gazemberek?


A kérdés nem vicc volt.

Amiről írok, ismerőseim személyes tapasztalatai.

2012. okt. 7. 21:42
 8/8 julianna24 ***** válasza:
Sajnos igy van.En evekig Nemetorszagban eltem ilyen foku gyuloletet,gononsz embereket meg sehol nem lattam mint itthon.Hiaba szep Magyarorszag es szivesen elnek itthon,de az hogy a magyar ember mindenkit le nez,ha kover,ha sovagy,ha szep,ha csunya,barmilyen vallasu,barrmilyen nemzetisegu es stb.Mindig beleszolnak a mas dolgaba mint ha barkinek is ok adnak a kenyeret a szajaba...Egyszeruen hihetetlen szamomra ami itt van.GONOSZAK az emberek nagyon,Tisztelet azoknak akik megoriztek emberseguket ebben az orszagba
2013. ápr. 18. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!