Most ezért adnám át a helyemet a buszon? Ti átszoktátok?

Nagyon örülök, hogy az én gyerekeim nem így viszonyulnak az idősekhez.

"ha ő most járna iskolába azt se tudná elmondani mennyi a 2 a négyzeten (90%a az öregeknek száz, hogy nem)"

Az apósom az 1930-as években volt iskolás. 8 gyerekes parasztcsalád legkisebb fiaként esélye sem volt arra, hogy az elemi iskolán kívül bármit is tanulhasson. Azt mégis véigig kitűnő eredménnyel tette, rengeteget olvasott. Nála okosabb, tájékozottabb embert keveset ismertem. Az öregkor önmagában nem érdem, de te a töredékét sem tetted le annak, amit ők, úgyhogy fogj egy kicsit vissza a pökhendi stílusodból.

Én mindig csak olyannak adom át a helyem, akin látszik, hogy szüksége van rá. Akin pedig nem látszik, de mégis szükségét érzi annak, hogy leüljön, az kérdezze meg, hogy nem adnám-e át a helyem. Ha nem vagyok véletlenül épp rosszul, akkor minden további nélkül átadom neki. Természetesen, ha elkezd szidni, hogy miért is merészelek én ülni, akkor az előbbieket neki is felvázolom, illetve azt, hogy a kérés hatékonyabb eszköz, mint a szidalmazás.

Az öregség pedig nem előjog, csupán egy állapot, amit mindenki saját belátása szerint vesz figyelembe.

Át szoktam adni a helyemet a láthatóan rászorulóknak, bár engem is ért néhány kellemetlen helyzet.

Láthatóan pocakos lány megáll mellettem.

- Szia, látom terhes vagy, ülj le egy kicsit, biztos nehéz állni - és felálltam.

- NEM VAGYOK TERHES!!!!

(Hát, én a helyében inkább csendben leültem volna...)

Könyvet olvasok buszon, hirtelen egy tenyércsapás a vállamon. Döbbenten felnézek, egy idős nő áll ott és visítva követeli a helyemet. Körbenézek, 3-4 üres ülés 1 méteres távolságban. Nem volt udvarias a reakcióm.

50 körüli hölgy, korának megfelelő testi adottságokkal. Ennek ellenére haspólóban, miniszoknyában és 10 centis tűsarkúban (amiben én 20 évesen se tudtam járni, mert két lépés után fájt az egész lábam, gerincem, így nem is hordok ilyet), vastagon kimázolva.

- Adja át a helyét, idős vagyok (hát, öltözködés alapján 15 évesnek tippelném...), fáj a lábam!!

Végigfuttattam a tekintetemet rajta, elnyomtam egy feltörni készülő röhögést:

- Bocsánat, nem láttam, hogy a NÉNI itt áll.

Anyám szokta mondani, hogy ennél sértőbb nincs, mintha egy 20 éves lenéniz egy 45-55 év körüli nőt, igazi tőrdöfés a szívbe. A "hölgy" láthatóan egy idegösszeomlás szélére került és eltipegett a busz másik végébe egy másik embert zaklatni. Megmaradt a helyem, pedig a mondat közben már álltam is fel :))

Szerintem meg nem kell felfújni a dolgot: ezek generációs problémák. A kérdező kamasz, nyilvánvaló hogy most még így viszonyul a világhoz.

Pár évvel később, több élettapasztalattal biztos vagyok benne hogy egész másképp fogod gondolni, de addig is tedd el ezeket az írásokat, és majd akkor vedd elő.

Attól függ. Ahogy mondod, van, hogy annyira fáradt az ember, hogy képtelen felállni, mert elájulna.

Továbbá, valóban gáz, ha az idősek szidni kezdik a fiatalokat a hozzáállásuk miatt.

De én arra gondolok ilyenkor, hogy a saját anyám is lehetne, és milyen rossz volna, ha őt állni hagynák a buszon, csak mert nem ismerik. Szegény elég gyenge már néha, nem bírná ki állva a 40 fokban.

Tehát, ha tehetsz jó valakivel, miért ne tennéd?

"Valamelyik kérdező mondja itt, hogy nem tettem le semmit az asztalra :D"

A kérdező te vagy, mi válaszolunk. Egyébként én mondtam. De azt nem, hogy a fiatalok henyélnének egész nap, csak azt, hogy neked még nincs mire pökhendiskedned. Amúgy a te nyugdíjadból majd a szüleid "zsíros kis nyugdíját" fogják levonni, és imádkozz, hogy mire te odaérsz a nyugdíj közelébe, ne ilyen hozzáállású fiatalok kell, hogy eltartsanak téged.

Alapvetően nem a mondanivalóddal van a gond, ezt simán be lehet tudni generációs ellentétnek és kamaszkori lázadásnak, a stílusod az, ami minősíthetetlen, és nem menti semmi.