Miért csodálkoznak az emberek a rasszizmuson amikor az ország 100 legkörözötebb bűnözőjéből 1db fehér?
ma 09:24
nem vesztette, csak a cigányokat nem körözik, mert akkor büdös rasszisták vagyunk
Mindig azt vallottam, hogy Magyarországon nincs rasszizmus, sajnos minden csak megalapozott általánosítás, mivel ez a népség valóba tesz azért, amit kap. Ellenben, ahogy korosodom sokszor elgondolkodom, és megpróbálom magam a másik helyzetébe képzelni. Odaül mellém a buszon egy cigány, kicsit sörszagú és beszélgethetnékje van. Bennem egyből feltolul az emlék, na már megint egy léhűtő, beb*szott segélyből, a k*rva anyját, én meg még hallgathatom is. Igazából aztán esett le, hogy voltaképp csak kedves akar lenni, én meg minden alkalmat megragadok, hogy fülembe dugjam a fülhallgatót. Na ezek után ő hogy fog leszállni a buszról? Hát naná, hogy ő is általánosít, hogy a büdös magyarnak ő már eleve leprás. Ráadásul menetközben kiderült, hogy családozni jöttek le, csak ő hamarabb eljött, mert reggel menni kell dolgozni. Szóval nem szeretem őket, de be kell látni, hogy alapvetően kedves népség, a tesóságot is nagyon értik, csak felfogásban olykor megrekedtek egy 200 évvel ezelőtti szinten, a megvetést - még ha jogos is - mindenki nehezen viseli. De, hogy az általánosítás mennyire működik, arra egy sztori: van egy nagyon jó arc Jobbikban tevékenykedő kőműves mesterember ismerőse a családomnak, ezen kívül egy fekete bárány rokon, aki részt vett egy öregember kirablásában, ezért közel 7 évet ült (addig se láttam szerencsére). Na ott is leesett egy-két dolog, amikor elkezdte magyarázni, hogy csóri öreget pár cigány hogy kirabolta, mi meg nagybátyámmal, széles vigyorral az arcunkon: "szerinted mi cigányok vagyunk?", mire ő: "deeehogy, mikor tájékoztattuk, hogy nagyon is első unokatestvérről van szó, elgondolkodott egy kicsit, mennyire érdemes pletykákra támaszkodni.
Mindenesetre, ha azt szeretnénk, hogy ez változzon, akkor nem lehet úgy hozzájuk állni, mint egy kutyához, ellenben a vezetés sem állhat úgy hozzájuk, mint ártatlan mártírokhoz, mert ez a liberális felfogás mindig azon csattan, aki becsülettel, nem a kiskapuk keresésével akar megélni, így csak mélyíti a gyűlületet. Azok az emberek, akik meg még mindig a kiirtásukban látják a megoldást, azok gondolkodjanak már el egy kicsit: egyrészt ez mégis milyen hozzáállás, másrészt, ha elfogynak, majd lesz más, akire rá lehet fogni minden hibát, harmadrészt erre irányuló próbálkozás már történt, akkor sem működött.
khm... esetleg megnézhetnétek a linkelt pdf-et
nem sok cé van közte
utána lehet köpködni
Végre valaki észre vette! :)
Ezért írtam hogy értelmetlen a kérdés. De hát gumicsontra vetődni egyszerűbb mint gondolkodni.
Lehet én ismerem túl jól a cigányokat, de a lista több, mint (de legalább) fele cigány (ami elég csúnya arány, hiszen egy kisebbségről van szó). Egyébként meg hamarabb bezárják hiteltörlesztéssel késő becsületes magyart, mint a bűnöző cigányokat. Ha el is kapják őket, akkor is ,,nevetséges" a büntetés.
A kérdésre a válasz a liberális propaganda miatt. Egyesek szándékosan provokálják a becsületes magyarokat rasszizmus és egyéb jelzőket kiabálva, másoknak pedig átmosták az agyát.
Egyébként a kérdező szerintem csak példát akart írni. Mint mondjuk amikor azt mondják, hogy 10 bűnözőből 9 cigány (és ez mellesleg elég valós).
Jómagam egy időben tényleg próbáltam ráállni a dologra, próbáltam toleráns lenni a számtalan rossz tapasztalat, megaláztatás ellenére. Egy időre kicsit hagytam magam ennek az aljas propagandának. Viszont egy borsodi ember hamar felébred. Jöttek az újabb rossz tapasztalatok, támadások, sérelmek. Ha csak azért, mert ezt nem tűröm el rasszista vagyok, akkor büszkén vállalom.
Apropó, érdekes, hogy a többi kisebbséggel sosincs gond. Mindig csak a cigányok. Véletlen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!