Miért kezdem megutálni a saját hazámat és a saját népemet? Ti hogy áltok ezzel a kérdéssl?

Én igazat adok neked. Elég baj, hogy mindenhol csak a siránkozás megy. Viszont az is nagy baj, hogy az országban lassan már nem is lehet tisztességgel megélni. De sajnos a magyar egy olyan nép, amelyiknek sosem elég jó semmi. Itt az van, hogy az emberek nyafognak, hogy milyen rossz minden, de ha változás van, az sem tetszik. Csak egy példát mondok: Pécsen lakom, és ugye itt most nagy felújítások, átalakítások voltak az EKF miatt. Emlékszem, korábban mindenki szidta a Széchenyi teret, hogy milyen rossz a burkolat, meg miért jönnek be az autók, stb. Most átalakították a teret, végre nem törik ki a bokám, ha magassarkúban végigmegyek rajta, lehet tolni a babakocsit, nincsenek autók, lehet rendesen sétálni, gyerekkel is, mert nem szalad a kocsi alá. És ezt is mindenki szidja. Amikor elkészült, lépten nyomon azt hallottam a járókelők szájából, hogy "jaj milyen ronda lett, ez nincs, az nincs, bezzeg a régi sokkal szebb volt." Apróságnak tűnik, de számomra idegesítő volt, hogy itt semmivel nem lehet az emberek kedvére tenni. Más országban, ha egy teret felújítanak, ami már tényleg régi volt, kissé romos is, ott az emberek örülnek, hogy jaj de jó, újítottak. Itt meg soha semminek nem örülnek.

Na aztán itt az oldalon is árad az emberekből a pesszimizmus, amit az életben is meg lehet tapasztalni. Szinte azon versengenek, hogy kinek rosszabb. Ha valakinek az a baja, hogy nincs pénze erre vagy arra, akkor rögtön megjelennek százan, akik leszólják, hogy bezzeg nekik másra sincs, szóval kussoljon el. Vagy, ha valakinek valami betegsége van, akkor is ez van, szinte versengenek, hogy ki a betegebb.

Különben egyszer a tévében mondta valaki, hogy a magyarokkal az a baj, hogy ha felmerül egy probléma, akkor azzal remekül elfoglalják magukat, hogy kielemzik a bajt, mutogatnak rá, hogy ki tehet róla, siránkoznak, ahelyett, hogy a megoldáson törnék a fejüket. Ez sajnos a köznapi életben is teljesen így van.

De azt tényleg hozzá kell tennem, hogy sok embernek amúgy is lehetetlen a helyzete, amihez persze hozzájárul ez a negatív környezet. Én pl. mindenképp külföldön akarok dolgozni. Olyan hivatást választottam, amit a legtöbb országban megbecsülnek és megfizetnek, itt viszont vagy azt sem tudják pontosan, hogy mi az, vagy ha tudják, akkor csak lenézés, és éhbér jár érte. Szóval ha meglesz végre a diplomám, akkor megyek is el. És nyugodtan lehet rám fujjogni, de egy pillanatig sem érzek lelkiismeretfurdalást azért, mert az állam pénzén tanulok, de dolgozni (és adózni) nem neki fogok.

Hát én is mindenhol ezt hallom, de sose vettem észre a kedvetlenséget, az irigységet, a mogorvaságot, pedig nem Disneyland-ben élek. Szerintem kicsit kevesebbet kellene foglalkoznotok a szembejövő, vadidegen emberek morgásaival, és inkább a saját jólétetekért küzdeni.

Ez is egy szempont. Tudom, hogy ez önzőség, de én csak a magam és a hozzám közeli emberek boldogságával foglalkozom. Ezért megteszek mindent, a többieket mondhatni leszarom. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha esélyem van rá, akkor direkt átgázolok rajta, csak annyit, hogy ha egy idegen negatív, akkor nem hagyom, hogy a rossz kisugárzása átragadjon rám.