Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Van-e még bármi létjogosultság...

Van-e még bármi létjogosultsága a falusi közösségeknek? Mikor lesz minden olyan, mint Budapesten?

Figyelt kérdés

Nekem már ösztönösen, nagyon régen elegem lett a falusiakból, ahol élek.

Csak akkoriban még nem mertem ez ellen tenni, mert azt hittem, hogy mindenkit tisztelni kell, mindenkivel illedelmesnek kell lennem, kötelességem udvariasnak lenni és minden idősnek előre kell köszönnöm.


Most meg már ott tartok, hogy vissza se köszönök senkinek sem, ha meg valaki szól emiatt, akkor elküldöm a jó b...

Anyám különösen megszól, megvet érte. Hát erről annyit, hogy éppen nem voltam otthon, neki pedig a szomszéd faluba kellett mennie autóval. Én mentem emiatt 500 kilométert, mert értelemszerűen nem voltam otthon. Meg is kérdeztem tőle, hogy hol vannak ilyenkor azok az emberek, akikkel jófejeskedik, órákig beszélget. Csak logikátlanul habogott, meg sértődötten hallgatott, ignorálta a kérdéseimet, az észérveimet, de ebből gondolom majd lesz bőven részem itt is a kérdésem alatt.


Amit elér ezzel a mértéktelen energiapazarlással, az annyi, hogy pl. a szomszédja megveszi tőle a plusz 2 doboz tejfölt, amit véletlenül megvett. Most csak mondtam valamit, de ilyen néhány ezer forintos haszonnal járó példákat hoz fel, mintha ezen múlna az életben maradásunk, mintha a község jóváhagyása nélkül éhen halnánk, vagy instant elpusztulnánk. Azt meg fel sem tudja fogni, hogy nekem milyen komoly, pénzben nem mérhető haszonnal jár az, hogy nyugodtan tudok sétálgatni, meditálni a gyönyörű környezetben azáltal, hogy nem veszek tudomást az idillt elrontó elemekről, a falusiakról. Mások százezreket fizetnek ki azért, hogy wellnessezzenek, elmenjenek kikapcsolódni.


Egyébként udvarias vagyok, nagyon kedves, és tudom, mi az a tisztelet, de ezek nálam olyan dolog, hogy elsőre jár csak automatikusan. Ahhoz, hogy fent is maradjon, nyomós ok kell. Ha nincs belőle hasznom, vagy nem kedvelem a másikat, nem vagyok rákényszerítve azáltal, hogy a főnököm az illető, akkor róla sem veszek tudomást.


nov. 23. 16:43
A kérdező szavazást indított:
Teljesen igazad van Kedves Kérdező!
Részben igazad van Kedves Kérdező!
Csak kevés dologban van igazad van Kedves Kérdező!
Semmiben nincs igazad van Kedves Kérdező!
5 szavazat
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek. Ráadásul pletykásak, kibeszélik az embert. Könnyebb hozzájutni információkhoz bárkiről mint városi környezetben, ezért szinte mindent tudnak mindenkiről. És tök frusztráló az az elvárás, hogy “köszönni kell mindenkinek”. Én részben emiatt is élem az életem városban, felnőtt korom kezdetétől. Van elég dolog ami miatt szoronghat egy arra hajlamos ember, nekem sok lenne az már, ha ezek miatt is kellene. Annyira jó úgy sétálni bárhol az utcán, hogy nem kell belebámulnom egy szembejövő képébe, nincs kötelező köszöngetés. Nincsenek kínos kérdések, ha bemegyek a közeli közértbe. Míg vidéken ha ötévente egyszer be kell mennem, tuti megkérdezi a kasszás, xy lánya vagyok-e. Én erre nem vagyok kíváncsi. Ráadásul vannak veszélyei is annak, ha tudni vélnek mindent a vidéki közösség nagyokosai, kifigyelnek ezt-azt, mikor hova jársz el, mikor várható hogy készpénzt tartanál otthon, stb., a szüleimhez ilyen úton sikerült betörni.
nov. 26. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 TappancsMancs ***** válasza:

Az illem és normális viselkedés az nem kötelező, hanem az emberi mivoltunk jó megnyilvánulása.


Ez idáig érthető és van aki szereti a vidéket, van aki nem és a vidéki települések is mások tudnak lenni:

- "Nekem már ösztönösen, nagyon régen elegem lett a falusiakból, ahol élek."


Ez egy későbbi költözéssel jól megoldható és sokan költöznek nagyobb városokba és ez teljesen okés.


Ez a része fölösleges viszont:

- "elküldöm a ..."


Itt a következőnél meg nem értem, hogy akkor az autóban miért lettek volna ott mások akikkel jól elbeszélget anyukád? Valamiért ott kellett volna legyenek az autóban?

- "Hát erről annyit, hogy éppen nem voltam otthon, neki pedig a szomszéd faluba kellett mennie autóval. Én mentem emiatt 500 kilométert, mert értelemszerűen nem voltam otthon. Meg is kérdeztem tőle, hogy hol vannak ilyenkor azok az emberek, akikkel jófejeskedik, órákig beszélget."


Ezt nem igazán értem, mert itt úgy tűnik, hogy saját autóval mentetek valahova és olyankor az emberekkel nincs ott sok másvalaki még pluszban.


Utána meg úgy tűnik, hogy a közértben kedves az anyukád és ezért talán elad némi plusz dolgot, de nem sokkal többet. Ez nem igazán tűnik egy nagy gondnak szerintem (se a kedves társalgás, se némi többlet eladás). És nem tudni ezekből, hogy mi köze a te sétálgatásodnak anyukád kedves modorához, mert az nem akadályoz téged a kellemes sétában.

dec. 8. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 TappancsMancs ***** válasza:
Amúgy nem ismerem a vidéki életet és a pletykásságát, de inkább bújj ki a neked fölösleges dumcsikból valahogy normálisan, és válj e miatt gorombává. Találj ki rá valamit. :)
dec. 8. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Tappancs azért nem értesz semmit sem, mert ribnc vagy, nektek abból áll az életetek, hogy elvárásnak megfelelően viselkedtek, és/vagy felszpjátok magatokat, amiért a jutalom a karrier, státusz, barátok, de egy férfi hol kap bármit is az erőfeszítéseiért? Úgy működik a dolog a férfiaknál, hogy kőkeményen elérnek valamit teljesen egyedül, önmagukra támaszkodva, aztán viselkedhetnek úgy, ahogyan csak akarnak, onnantól kezdve senkinek se lesz azzal baja, hogy goromba-e, vagy sem. Most ha melóhelyen, fősulin, vagy bárhol máshol megsértődnek rám, akkor mi lesz? Nem fognak elhívni bulizni, kajálni, vagy csak kiruccanni a városba? Ja bocs, eddig sem hívtak sehová, szóval megdgölhetnek, pont leszrom őket!
dec. 8. 22:11
 5/9 TappancsMancs ***** válasza:

Először is F.


Másodszor teljesen mindegy, hogy ki mit "ért el", ha goromba akkor gorombának számít.


Így csak egyedül maradni lehet...

dec. 8. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 TappancsMancs ***** válasza:
Amúgy ez nem egy kellemes élet receptje.
dec. 8. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
6.: Szerintem van előnye bőven.
dec. 8. 23:26
 8/9 TappancsMancs ***** válasza:

Az még érthető, hogy a nem kívánatos pletykákat valaki nem szerti. Ez okés. Normális esetben viszont az ember megtanul nem foglalkozni vele és nem viszi el egy végletbe a gorombaság felé, ami nem a normális és intelligens emberi reakció.


Teljesen más a kettő, hogy

1. a túlzásba vitt pletykát nem szeretjük és

2. a gorombaság megint más.


A falusi pletykálkodásról én csak hallomásból tudok és nincs róla tapasztalatom, de annak is megvan a maga oka. Sok esetben az emberek csak figyelmetlenek e téren, hogy kivel miről beszéljenek. A másik oka egy falu rossz szokásai, amit csak megfontolatlanul átvesznek a lakói, mintegy megöröklik a faluban és nem mérlegelik az illedelmességet mások felé.


Jó eséllyel átmennél 200 km-rel arrébb és jé... teljesen más lenne, mert ez sincs mindenhol azért.


Kifogtad. :) De ne vedd át a hibájukat! Attól mert ott sokan tapintatlanul és pletykásan társalognak és nincsenek tekintettel arra, hogy kivel és kiről és miről beszélgessenek, vagyis tapintatlanok és illetlenek és faragatlanok, attól még te ezt ne vedd át egy másik változatában! És a gorombaság annak egy még rosszabb változata, még illetlenebb és még durvább, mint a pletykálkodás.


Ezt sokkal intelligensebben kell kezelni és tudomásul venni a helyzetet. És megtanulni nem foglalkozni vele.


Az ilyen helyeken valószínűleg nem történik túl sok minden és észrevétlenül elkezdett régen kialakulni egy beszéd téma bővítés, csak rosszul alakították ki. Sok esetben nem rossz szándék, csak megfontolatlanul átvett rossz szokás.


Amúgy mellékesen az odáig még nem is lenne baj, hogy egy kis falu ismeri egymást, hiszen ez szinte nyilvánvaló. És még az emberekkel a dolgaikról beszélni sem negatív, csak mások megválogatják, hogy kivel miről és nem lerohannak tapintatlanul másokat. Általában az emberek beszélgetnek egymás dolgairól és ez a része teljesen normális amúgy, csak figyelembe veszik azt is, hogy kinél mit hozzanak szóba. És amúgy kérdezőnk, van aki pont a fordítottját tapasztalta és nagyvárosból költözik kis településre, mert ott mindenki ismer mindenkit. Például New Yorkban nagy a nyüzsgés és mindenki ismeretlenebb egymás számára, és van akinek pont ebből van elege és egy közösséget akar helyette, ezét kisvárosba költözik és jó neki, hogy köszönhet mindenkinek az utcán. És akár, hogy válthat velük pár szót. Szóval nem lenne gond az sem, hogy ismerik egymást a településen csak óvatosabban is lehetne a társalgásokat alakítani.

dec. 9. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

TappancsMancs: Figyelj, épp te magad bizonyítottad be, hogy helyes az életszemléletem! :)

Aki egy rosszindulatú patkány, azzal bárhogy viselkedhetek, folyton azt fogja nézni, hogy mibe köthessen bele. Aki viszont jóindulatú, segítőkész, rendes, az nem fogja semmiben sem kivetnivalót találni, mert egyszerűen nem azt keresi. Te vagy erre a példa. A neked szánt válaszomat simán jelenthetted volna, beleköthettél volna, de nem tetted, miért? Az emberek 80%-a vérig sértődne egy ilyen, a gyk-soknak meg a 95%-a. Pont ezért mondom, hogy mindegy, mit csinálok, mert az már úgyis eldöntetett. Aki pedig a 80/95%-ba tartozik, az meg is érdemli, hogy így viselkedjek vele, a maradékot meg kárpótolom. Az, hogy mi goromba, mi illetlen, miért kéne, hogy fontos legyen? Csak annak kell fontosnak lennie, hogy én érezzem jól magamat, nekem legyen jó, ne pedig mindenki másnak.


"Például New Yorkban nagy a nyüzsgés és mindenki ismeretlenebb egymás számára, és van akinek pont ebből van elege és egy közösséget akar helyette, ezét kisvárosba költözik és jó neki, hogy köszönhet mindenkinek az utcán."


De nem jó neki, mert ha van normális élete, családja, akkor nem úgy fog szociálisan kielégülni, hogy köszönget és jópofizik mindenkinek, ezzel csak a mocsárba süppeszti magát, és semmit nem fog profitálni belőle. Pont ez volt az autós példám lényege, hogy mégis mit ér anyám azzal, hogy szóba áll ezekkel a véglényekkel? Még annyit sem tud egyiktől sem nyugodt szívvel megkérdezni, hogy vigyék már el. Autóban ülve is lehet beszélgetni, nem? Vagy csak akkor jó nekik, amikor unatkoznak? Szóval semmi létjogosultsága nincsen az ilyen közösségeknek, vagy ha szerinted igen, akkor várom a válaszodat, hogy milyen haszna van, mi az a plusz, amit hozzáadnának az életemhez?

dec. 9. 13:38

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!