Szoktatok magatokra keresni a neten?
igen..:D és kidobta a google:
Kővágó József 1913-ban született. A budapesti Honvéd Műszaki Akadémia elvégzése után a budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. 1939-től a Haditechnikai Intézet munkatársa, majd rövid ideig frontszolgálatot teljesített. 1944. október 15. után bekapcsolódott a katonai ellenállási mozgalomba. Tagja volt Nagy Jenő vezérkari ezredes csoportjának, Kiss János altábornagy segédtisztjeként rész vett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága munkájában. 1944. november 22-én letartóztatták, a rögtönítélő hadbíróság december 8-án ügyét áttette a katonai bírósághoz. Szabadlábra került, és ismét a frontra küldték, ahonnan 1945 márciusában megszökött. 1944 novemberében belépett a kisgazdapártba, 1945 májusában a párt felkérésére Budapest alpolgármestere lett, majd a választások után a főváros polgármestere és országgyűlési képviselő. Jelentős szerepet játszott Budapest újjáépítésének és az élet normalizálódásának megszervezésében. 1947-ben politikai okok miatt lemondott tisztségéről és visszavonult a közélettől. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1956 szeptemberében szabadult. A forradalom idején részt vett az FKgP újjászervezésében, 1956. november 3-án a párt főtitkárává választották. 1956. november 1-jén ismét a főváros polgármestere lett. A forradalom leverése után, 1956. november 30-án külföldre menekült, az Egyesült Államokban telepedett le. 1957 januárjában az ENSZ nyilvános ülésén védelmezte a magyar forradalom ügyét, Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács alakuló közgyűlésén alelnökké választották, ezt a tisztet 1960-ig töltötte be. Az emigrációban aktív szerepet vállalt a forradalom emlékének megőrzésében és a szovjet megszállás ellen tiltakozó nyugati kezdeményezésekben. 1961–1978 között kutatómérnök, 1978–1983 között egyetemi tanár. 1991-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített középkeresztjével tüntették ki, 1992-ben Budapest díszpolgárává választották. 1996-ban halt meg. Budapesten temették el 1997 januárjában.
de mekkora LOL..:D
tegnap 07:49
talán nem magadból kéne kiindulnod.
annak örülök, ha mások írnak rólam, vagy velem kapcsolatba.
olyan a munkám, hogy a siker vmennyire "hírnévvel" is együtt jár. és ha minél több helyen ismernek, az jó, mert hosszú távon több, jobb munkát jelent.
még csak az kéne, h kiszel tünde legyek.
a munkámhoz, hogy jól (jobban) megéljek belőle, fontos, h ismert legyek (én, v a munkám), ennyi.
emiatt fontos, hogy sok helyen rajta legyek a neten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!