A vadászoknak mi köze van hozzá, hogy én mikor túrázok az erdőben?
Nemrégiben elkezdtem fejleszteni a személyiségemet. Meditálok, olvasok, sokkal pozitívabb vagyok, azonban észrevettem, hogy az emberek szeretnek belém állni. Egy ismerősöm szerint a jó kisugárzáson bizonyos emberek szeretnek élősködni.
Elhatároztam, hogy előbb jól felmérem az embereket, és csak ha szimpatikus valaki, akkor állok vele szóba. Mentem az erdőben és jött szembe 2 vadász. Ellenszenvesek voltak, de én kényszeres odaköszöntem illedelmesen. Erre az egyik vadász mondja, hogy ilyenkor veszélyes sétálni. Mondom neki, hogy mindig veszélyesen. Erre ő megkérdezi, hogy hány óra van. Közöltem, hogy nem tudom. Azt válaszolta, hogy 5 óra (minek kérdezi meg, ha tudja?), ilyenkor balesetveszélyes, nem kéne kolbászolnom, a vadászok szoktak ilyenkor kint lenni. Ezt mondta. Megakartam neki mondani, hogy akkor sétálok, amikor akarok, nem tilos (egyébként is már hazafelé jöttem). Már a nyelvemen volt, de megint jöttek a hülye gondolatok, hogy jajj ez túl durva, megsértem ezzel, stb. Gyerekkoromban bármilyen bunkóságra visszaakartam szólni, édesanyám mindig lecseszett, hogy ne szólj neki vissza, hagy rá.
Kíváncsi lennék, hogy ti mit reagáltatok volna erre.
"Várom a cáfolatokat!"
Nincs rajta a turistaút a listán. De ezt gondolom te is tudod, csak trollkodsz. Ennyire csak nem lehetsz gyengeelméjű. Szóval háhá, de jó vicc volt! Azért legközelebb olyasmit találj ki ahol nem bukik ki ennyire nyilvánvalóan a hozzá nem értésed!
28.: Az rendben van, de akkor nem úgy kéne kezdenie a vadásznak, hogy jelenleg valamilyen erdőlátogatási korlátozás van érvényben, és aztán megkérjen, hogy hagyjam el a területet? Mondják, hogy csak jóindulatból szólt. Hát ezzel kezdte: "csak nem agancsozni volt?". Hát annyi jóindulat volt benne, mint az előző válaszolókban! Nem tudom mit szóltak volna, ha én rákérdeznék, hogy nem-e lopni akarják a vadat, vagy valami. Lenne belőle felháborodás, meg főleg itt osztanák az észt.
Egyébként szerintem a vadász csak akkor szólhat bármit is, ha a terület éppenséggel ideiglenesen le van zárva, máskülönben meg mi köze van hozzá? Éppen annyi jogom van ott lenni, mint neki!
Huuu... Végigszenvedtem az összes hozzászolast.
Röviden? Vihar a biliben. Vagy bolhabol elefánt tipikus esete.
Kérdező te pedig körülményes és nehéz eset vagy.
25.: "Kérdező te pedig körülményes és nehéz eset vagy."
Miért?
27.: És szerinted mennyi jó indulat volt a vadászban? Mert eleve abból indult ki a vita, hogy a vadászok tök normálisak voltak, a baj csak velem van.
Szerintem eleve rosszindulat, ha azzal kezdi, hogy nem-e agancsozni voltam. Másrészt ha a területet nincs lezárva vadászat miatt, akkor mit játssza az eszét? Úgy viselkedett, mintha csak és kizárólag ő lehetne ilyenkor az erdőben, én meg ne sétáljak olyankor.
28: hidd el, hogy a vadászok, erdőőrök "láttak már karón varjút".
Többszáz esetet láttak, és abból bizony már leszűrik, hogy ki lehet gyanús eset. Te valamiért annak látszottál - de tisztáztad magadat.
Ennyi, és nem több. Túlreagáltad az egészet.
Mi rendszeresen futunk az erdőben (tájfutás, terepfutás), szinte minden másnap találkozunk erdőőrrel, vadásszal. Érdekes módon soha nem szoktak megállítani, hogy agancsozunk-e.... :)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!