A vadászoknak mi köze van hozzá, hogy én mikor túrázok az erdőben?
Nemrégiben elkezdtem fejleszteni a személyiségemet. Meditálok, olvasok, sokkal pozitívabb vagyok, azonban észrevettem, hogy az emberek szeretnek belém állni. Egy ismerősöm szerint a jó kisugárzáson bizonyos emberek szeretnek élősködni.
Elhatároztam, hogy előbb jól felmérem az embereket, és csak ha szimpatikus valaki, akkor állok vele szóba. Mentem az erdőben és jött szembe 2 vadász. Ellenszenvesek voltak, de én kényszeres odaköszöntem illedelmesen. Erre az egyik vadász mondja, hogy ilyenkor veszélyes sétálni. Mondom neki, hogy mindig veszélyesen. Erre ő megkérdezi, hogy hány óra van. Közöltem, hogy nem tudom. Azt válaszolta, hogy 5 óra (minek kérdezi meg, ha tudja?), ilyenkor balesetveszélyes, nem kéne kolbászolnom, a vadászok szoktak ilyenkor kint lenni. Ezt mondta. Megakartam neki mondani, hogy akkor sétálok, amikor akarok, nem tilos (egyébként is már hazafelé jöttem). Már a nyelvemen volt, de megint jöttek a hülye gondolatok, hogy jajj ez túl durva, megsértem ezzel, stb. Gyerekkoromban bármilyen bunkóságra visszaakartam szólni, édesanyám mindig lecseszett, hogy ne szólj neki vissza, hagy rá.
Kíváncsi lennék, hogy ti mit reagáltatok volna erre.
A probléma nálad van a toronyban....
Teljesen jóindulatú volt a kérdése.
Azt sem értem amúgy, hogy miért kell ilyen paraszt válaszokat írni. Meg itt pár sor alapján egyesek el tudják dönteni, hogy ki milyen, kivel milyen probléma van.
Az én kérdésem is teljesen jóindulatú volt...
Nem tudom, hogy mi a gond, csak jót akartak. Gondolom ha meg elrepült volna a fejed mellett egy golyó (vagy pont beléd)az lenne a gond, hogy miért nem szóltak.
Nem akartak, hogy baleset legyen, ennyi.
"Azt sem értem amúgy, hogy miért kell ilyen paraszt válaszokat írni."
Hallottad már azt a mondást, hogy amilyen az adjon isten...?
Ha majd lehiggadtál, olvasd át a kérdést, amit kiírtál!
"Hivatalos túraútvonalon mentem, ahol a vadászoknak semmi keresnivalója puskával a vállukon. Vadászni meg főleg nem lehet ilyen helyen. Ez közútnak minősül!"
Itt meg már magadnak is ellentmondasz. Közútnak minősíted, de vadászoknak azt képzeled hogy valamiért tiltott a használata?
Mellesleg egy kósza töltényt semmilyen mágikus védőpajzs nem állítana meg, ha turistautat lát.
Lol, közúti veszélyeztetés... Nagyon nem vagy képben a jogszabályokkal :D
26/2021. (VI. 28.) ITM rendelet
az útügyi igazgatásról
2. § (1) E rendelet alkalmazásában országos közútnak minősül az elsődlegesen gépjármű-közlekedésre szolgáló, útszámmal vagy útjellel rendelkező, hierarchikusan felépülő rendszert alkotó, egységes közútkezelési elvek alapján kezelt, hatósági engedély alapján az országos közúthálózatba felvett vagy országos közútként forgalomba helyezett közút.
Szóval eleve nem közútról van szó. Közúti veszélyeztetésről meg pláne nem, mivel az egy közlekedési bűncselekmény, a fegyverviseléshez az égvilágon semmi köze sincs.
Annak meg már nézz utána magad, hogy vadászat hol is szokott zajlani, én meguntam jogi vitát folytatni olyasvalakivel, akinek szemmel láthatóan nulla jogi ismerete van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!