Igaz a híres arab vendégszeretet? (többi lenn)

Régen igaz volt, most is igaz, de rettenetesen kis mértékben. Több oka is volt, hogy így alakult. Elérte keletet is a globalizáció, a fiatal felnőttek/középkorúak már nem feltétlen úgy szocializálódtak, ahogyan nagyszüleik/szüleik. Ezzel együtt rengeteg a visszaélés a vendégszeretetünkkel (egy idő után "elvárás" lesz, hogy mi fizessünk; ha valamilyen oknál fogva nem tudunk segítséget nyújtani, nem egyszer előfordul a felháborodás/számonkérés, ami valljuk be, teljességgel indokolatlan, csak pusztán a sztereotípiák miatt nem kell nekünk az égadta világon semmit sem csinálnunk, vagy szívből jöjjön vagy sehogy.). Valamint ugye itt az előttem válaszoló említette, hogy Dubaiban senki nem hívta meg a házába: nos, a nagyvárosokban ez már a modern világban nem szokás. Dubai hagyján, de se Bejrútban, se Bagdadban, se Moszulban, se Riyadhban és sorolhatnám. Kisebb falvakban/apró városokban még előfordul, de ahogy cserélődnek a generációk, egyre kevésbé lesz jellemző.

A szokás onnan jött, hogy alapvetően a régi időkben nagyon összetartó társadalmak formálódtak ott. Szeretjük a társaságot, barátkozós típusok vagyunk (nyilván vannak egyéni különbségek, de én az átlagról beszélek), és hogyan lehetne jobban kapcsolatokat teremteni, ha nem az étkezőasztalnál? Úgy vagyunk felnevelve, hogy a vendéglátás és a segítőkészség fontos aspektusa annak, ahogyan majd később a környezetünk meg fog minket ítélni. Én pl. rendszeresen akaratlanul is zavarba hozom a magyar barátaim azzal, hogy "drága" ajándékot adok nekik (van, hogy alkalomtól függetlenül), vagy hogy megdicsérnek egy tárgyat (nyilván nem egy plazma TV szinten, de a lényeg szerintem érthető) és közlöm, hogy megtarthatják. Ugyanez, ha vendég érkezik olyan nincs, hogy nem kínáljuk étellel-itallal bőségesen. Ráadásul ha visszautasítja, többnyire elől hagyjuk, hogy ha mégis meggondolja magát, tudjon bátran venni (nem nagyon szoktuk szeretni, ha visszautasítják, és ezzel vissza is kanyarodtam arra, hogy ez egy ilyen baráti gesztus, akaratlanul is úgy érezzük tőle, mintha nem kérne a barátságból(?) vagy távolságtartó lenne velünk)