Szerintetek ez megfelelt az etikettnek?
Utolsó, köszönöm válaszod, én is így gondolom! Viszont nem voltam kiszolgáltatott helyzetben, mivel igazán nem is akartam, hogy anyu szóljon neki, de már nem akartam vele vitába szállni, mert elég nehéz eset, mármint anyu.
Az állást, mint írtam nem is neki köszönhetem, de egyébként sem volt túlzottan segítőkész, ezt az első perctől éreztem. Csak anyu bízott benne.
Egyébként sem ő intézte volna, hanem ő általa a polgármester, aki egy nagyon kedves, közvetlen, intelligens, tisztelettudó ember!
Úgy gondolom a hölgynek erősen kisebbségi érzése van, már akkor is, de a következő dolog után ezt végképp leszűrtem.
Egyszer anyu azzal jött haza, hogy szólt neki ez a nő, hogy lenne egy nagyon jó állás. Gyanús volt nekem, de bíztam benne. Viszont nem értettem, miért anyunak szól, hiszen felnőtt nő vagyok, tudja az emailem, telefonszámom. Ezt megírtam neki, nagyon kedvesen, intelligensen, hogy legközelebb legyen már szíves nekem szóljon, és ne anyunak. Erre jött tőle a válasz, (már ekkor érezhető volt benne a nemtetszés)hogy óóó itt valami félreértés van, mert anyukád szólt nekem, hogy lenne egy állás, és segítsünk. Ekkor finoman elnézést kértem tőle, hogy tényleg valami félreértés történt, ne haragudjon.
Majd ismét jön haza anyu később, és mondja, hogy találkozott a nővel, aki mondta neki, hogy rosszul esett, amit írtam.
Na most kérdem én, egy félreértés volt, melyért elnézést is kértem, ezért meg kell sértődnie? Szerintem még maga a polgármester sem sértődött volna meg ezért!Ráadásul tényleg nagyon kedvesen írtam neki. Mit kellett volna még tennem, talán hasra esnem egy titkárnő előtt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!