Magyarországon miért engedélyezett még a reklámokban is a gátlástalan tegezés?

A tegeződés eredetéről én más forrást találtam. Azt, hogy a magyar nyelvben eredetileg csak tegeződés volt, és csak a 16-17. században jelent meg német mintára a magázás. De ez mindegy is, nincs köze a mai állapotokhoz.

A reklámban meg két szó a maradj otthon, csak akkor írják egybe, ha # van előtte, mert ennek a jelnek az a tulajdonsága, hogy csak egybeírt szóra, kifejezésre vonatkozik, csak egybeírással működik. Ezt tehát nem helyesírási kérdés.

A tegezés terjedése pedig nem feltétlenül nyelvromlás, hanem inkább csak egyszerűsödés, és mindenkinek a saját egyéni ízlésén múlik, hogy romlásnak vagy javulásnak érzi-e.

A felszólító módból is következik a reklámban a tegeződés. Sokkal egyértelműbb így.

Ha úgy fogalmaznak, hogy "Maradj otthon!", azt mindenki érti, még az is, akinek esetleg nem tetszik, hogy letegezték.

De ha az a szöveg, hogy "Maradjon otthon!", akkor a legtöbb ember először visszakérdez: "Ki?" és csak a következő gondolat az, hogy ez magázás.

Áthidaló megoldás lehet a többes szám első személy: "Maradjunk otthon!", de ez meg elég erőltetett...

Tehát ha felszólító mód van egy reklámban, akkor a tegezés a legegyszerűbb, legegyértelműbb, legcélszerűbb. Ezért engedélyezik és ezért így fogalmazzák akár az állami szervek is egy államilag támogatott felhívásban.

Először is, a klasszikus latinban nem volt megkülönböztetett tegezés és magázás, az E/2 névmás "tū", a T/2 pedig "vōs" volt. Az újlatin nyelvekben a többesszámú névmást a középkor-újkor környékén kezdték el magázó alakban használni, tehát pl. a franciában a "tu" jelentése 'te', míg a "vous" 'ti, ön, önök'. A többesszám tisztelettel, magázással való azonosítása sok nyelvben megvan, például a legtöbb szláv nyelvben, vagy a finnben. A magyarban is a tegezés az eredeti, a magázás csak a 17. sz.-ban alakult ki.

Egyébként nem nagyon tudok olyanról, hogy kialakul egy személyes névmás, ami kevésbé tiszteletteljes, mint az addiginál, és átveszi az előzőnek a helyét. Az ellenkezőre viszont van számos példa, hogy az eredetileg tegező névmás kihal, és a magázó átveszi a helyét. Az angolban például eredetileg az egyesszámú névmás a "thou" volt, a többes pedig "ye/you", viszont a tisztelet azzal fejezték ki, hogy többes számot használtak. Végül annyira elterjedt a magázás (ami eredetileg csak többesszámvolt), hogy már családon belül is azt használták, és végül csak az maradt fenn. (Ezért nincs a modern angolban külön E/2 és T/2 névmás).

Egy hasonló jelenség figyelhető meg a spanyolban, ahol egyes számban mindenhol különbözik a tegezés "tú" és magázás "usted", többesszámban viszont Latin-Amerikában csak a magázó "ustedes" névmást használják, a tegező "vosotros/as" csak Spanyolországban maradt fenn.

A portugálban pedig a többesszámú tegező "vós" még Portugáliában is régiesnek számít, és a magázó "vocês" veszi át a helyét, Brazíliában sok helyen pedig már az egyesszámú "tu"-t sem használják, és a magázó "você"-t részesítik előnyben.

Theát nem helyesek azok a nyelvtörténeti adataid, hogy a magázás volt előbb.

„Továbbra is magázok mindenkit, a tizenéves nyári diákmunkást is a boltban.

”

Áh! Szóval te vagy a típus, aki erőszakosan folytatja a magázódást, annak ellenére is, hogy a másik a tervezést preferálná.

A tisztelet pedig egyáltalán nem a magázódás és tegeződés függvénye.