A reklámoknak nagyobb felelőssége van a kultúra alakításában, mint a médiának összességében? (2 kérdés)

Akkor azt kérdezem, hogy egyáltalán el lehet választani a médiát a reklámoktól? Mondjuk nem lennének reklámok, de közszereplők kirakhatnanak közösségi oldalakra képet arról, hogy hol nyaraltak, kinél ettek, mit ittak?

Egyáltalán nyilatkozhat egy közszereplő a magánéletéről?

Mert szerintem ahogy a reklámok a tudat alattira hatnak, ugyanúgy működik ez szimpátia alapon is. Szóval, hogy én mondjuk bírom Puzsér kritikáit, ezért követem a dolgait, és mondhatom én a tudatos részemnek, hogy engem csak az officialPuzsér érdekel, mégis ha rákeresek a névre, bele fogok futni a magánPuzsér véleményébe is, és kíváncsi leszek rá. Persze van nekem saját véleményem, és nem hagyom hogy befolyásoljon a magánPuzsér az ő elgondolásaival, ami nem elvi alapon létezik, hanem a saját ízlésvilágából következik, de mivel alapvetően szimpatizálok a nézeteivel, tudat alatt kihat az én ízlésvilágomra az övé, pont úgy ahogy a reklámok ráhatását sem tudom kikerülni. Azzal a különbséggel, hogy Puzsér ezt talán nem szándékosan teszi (más meg talán úgy tesz, mintha nem szándékosan tenné). Most akkor az én hibám, hogy meghallgatom a magánPuzsért is, vagy akkor ne érdekeljen az officialPuzsér se, hogy biztosan ne befolyásoljon semmi és senki a döntéseimben? Oké, hogy más embereket is meghallgathatok, de aki a médiában szerepel, az sokkal több emberhez eljut, és nem csak az számít, hogy ez a több sok vagy kevés, hanem maga a közeg, ahol ez történik. Nekem a töritanárom azt mondta, hogy neki is van véleménye az aktuálpolitikáról, de ő a törióra keretein belül erről nem foglalhat állást, akkor sem ha megkérdezzük róla egy tananyag kapcsán. Órán kívül, mint magánember elmondhatja. A média is olyan, mint egy előadóterem, és hiába mondaná azt valaki a hallgatóknak, hogy én most úgy jöttem ide mint egy szülő, ha egyszer mindenki tudja, hogy töritanár és úgy mondja el a véleményét az oktatási rendszerről.

És ha valaki tudja magáról, hogy vannak emberek, akik hallgatnak rá, akkor nincs ugyan olyan felelőssége, mint a mindenhonnan ránk zúduló reklámoknak? Ha én egy tinédzser lány vagyok, és Puzsér azt mondja ő a vékony nőket szereti, és teszi ezt annak tudatában, hogy a reklámok hatására a vékony 50 kg alatt indul, akkor nem kellene meghatároznia a vékonyság pontos paramétereit tól-ig határokkal, nehogy a már így is elég kárt elszenvedett testképemet károsítsa tovább az ő egyéni ízlésének kinyilvánításával?

Különben is, nem lehet, hogy mi emberek tényleg felszínesek, hiúak és előítéletesek vagyunk és ezt használja ki a reklámszakma? Akarunk cukormentes kólát inni anélkül hogy lemondanánk az eredeti ízről? Akarunk vizet inni helyette? Akarjuk olcsóbban venni mesterséges ízesítővel mint természetessel? Nem ránk reagál a piac amikor édességet akarunk bevinni víznek megfelelő kalóriatartalommal, és gyakrabban mint drágán? Biztos, hogy a reklám hárítja az egyénekre a felelősséget és nem mi keresünk kifogásokat arra, hogy miért akarunk 40 évesen 20-nak látszani? Nem az van, hogy 40 év felett esélyes hogy lecserélnek 20-30 évesekre, és meg akarjuk venni magunknak azt az 5-10 évet, hátha nem raknak félre? Nem az van hogy a tinilányok a testükön kívül nem találtak semmi olyan értéket magukban amit a környezetük elismert volna? Nem ezért éheztetik magukat? Nem az elfogadásért, szeretetért, hanem mert a reklámokban modellcsajok kenegetik egymásra a naptejet? Nem ezt látjuk egyébként is magunk körül, hogy a fiatalabb, a vékonyabb, a sportosabb, a cukibb, az egyszerűbb, az olcsóbb, a hangosabb, az erősebb lesz a befogadhatóbb, a kedveltebb? Nem egymással vagyunk ilyenek? Én ezt nem tudom mind a reklámszakmára hárítani, pedig egyetértek azzal, hogy igénytelenek és minőségromboló hatásuk van, de az egyén felelőssége ehhez képest nem elhanyagolható a társadalmunk formálasában.

Bevallom, én nem tudom külön kezelni a médiaszemélyiséget az embertől. Ha akarom, ha nem, engem befolyásol valamennyire, hogy mennyire szimpatizálok azzal, akit hallgatok valamiről. Igyekszem, meg minden, de ha ennek ellenére is felismerem magamon, hogy nem tudok elvonatkoztatni ettől, akkor a tudatalattimra talán még nagyobb hatással vannak dolgok, amiket észre sem veszek. Viszont ha ez igaz, ha ennyire ki vagyunk szolgáltatva a médiának, akkor a média azt csinál velünk tömegekkel, amit csak akar. Miért állna meg a reklámoknál, meg a választási kampányoknál egy olyan iparág, ami tömegeket képes manipulálni anélkül, hogy észrevennénk? Pl, honnan tudja Puzsér, hogy őt nem csak ugyanúgy felhasználja a média a saját céljaira, miközben azt gondolja, ő valóban a saját nézeteit hangoztatja? Mi van ha csak azt hisszük, hogy tudjuk mikor minek a hatása alatt állunk, de már rég nem a valóságban élünk? Kinek hihetnénk el bármit magunkon kívül, ha minden információ manipulálható, és mit hihetünk el magunknak ha a tudatalattink ennyire meghatározza a valósághoz való viszonyunkat?

Nem vitatkozni szeretnék, hanem ezeket kérdezem.

Egyszer mintha erről is mondott volna valamit a Puzsér, csak nem emlékszem hol. Hogy aki mindent elhisz bolond, aki semmit az őrült. De egy olyan szakaszon, aminek ez a két végpontja létezik, hogy lehetne bármelyik köztes pont normális?

Nem egy lapon említem a két dolgot, de ettől még lehetnek egyformán káros hatással. Magánemberként nyilatkozni egy témáról rendben lenne, ha egy közszereplő lehetne magánember bárhol. Szerintem egy közszereplő addig magánember, ameddig nem a médiában mondja el egy témáról a véleményét. Azért, mert az emberek tudatalattija képtelen kettéválasztani a kettőt, főleg egyazon felületen.

Szóval egy nemközszereplő nyilatkozhat a médiában magánemberként és mondjuk szakértőként egyaránt, de egy közszereplő a médiában már soha többet nem lehet magánember. Éppen ezért nem lenne helyes elmesélnie, hogy neki mi a kedvenc filmje, étele, mi a hobbija, mert tömegek ízlését befolyásolja ezzel. Mondhatni reklámértékkel bír a magánvéleménye. Más elmondani, hogy mitől lehet jó vagy rossz egy film, mik a hibái és miért érdemes megnézni egy adott filmet, mint azt mondani, hogy szeretem vagy nem szeretem ezt a filmet.

Válaszoltál nagyrészt a kérdéseimre, és egyetértek abban, hogy lehet süllyeszteni az igényszintet, és ez szerintem is helytelen. De egyébként megengedett? Szóval hogy én mondhatom, hogy szerintem nem helyes gyorséttermi kaján élni, cigizni és alkoholt fogyasztani napi szinten, mert szerintem az nem tesz jót, de ettől még nem bűncselekmény ha valaki ezt teszi. Miét kellene, hogy a média feladatának érezze felemelni az igényszintet? Egy színházat még talán felelősségre lehetne vonni, mert van egy művészeti küldetésük, vagy valami, de a médiának van ilyen? Nem csak annyi, hogy szórakoztatni akarják a nézőt, és ehhez mindegy az eszköz?

Amire nem válaszoltál, az az, hogy te hogyan döntöd el mi igaz és mi a hazugság abból amit látsz, de ami nehezebb, hogy meddig? Mert írtam, hogy nem kell reklámnak lennie ahhoz, hogy mindig szépre sminkelt, jól öltözött, belőtt sérós embereket lássunk a tévében. Tudod is, hogy nem így néznek ki, nem is érdekel annyira hogyan is néznek ki, de ettől még a szemed megszokja a látványt. Nem igaz, hogy meg sem próbálunk ehhez igazodni, hogy nem ezt várjuk el magunktól és másoktól is. Miért ne műkődhetne ez olyan szinten, hogy ráterelgetik az ízlésedet filmekre, ételekre, pártokra, és a tudatalattidat használva sokkal erőteljesebben működtetve, mint amikor csak egy-egy ismerősöd oszt meg veled valamit? Hiszen ők csak a kis magánvéleményüket küldözgetik szét kép vagy videó formájában, na de akire sokan figyelnek, annak a véleményét talán fontosabbnak fogod érezni. Szóval te mennyire vagy biztos benne, hogy nem kizárólag csak érzelmi alapon hozol meg egy döntést, miközben elhitetik veled, hogy tudatosan teszed?

Pedig nem kellene így működnünk, nincs ez így jól. Meghallgattam amit küldtél és emiatt most meg akarom nézni a Black Mirrort. Van többezer sorozat amit még nem láttam, mert talán nem is hallottam róluk, vagy akik meséltek róla, nem győztek meg. Most meghallgattam egy műsort, mert érdekelt a bolond-őrült dolog, és arra jutottam, hogy negnézem a Black Mirrort. Pedig nagyon odafigyelek miket ajánlanak mások, és nekem azoknak az embereknek a véleménye számít ebben jobban, akiket ismerek, tudom hogy már máskor is érdemes volt hallgatnom rájuk, vagy akiktől kérdezhetek a sorozatról mielőtt belekezdenék. De egy közszereplő, akit szívesen hallgatok mert érdekel amikről beszél, viszont csak onnan ismerem, hogy kikerülhetetlenül elém kerültek a posztjai és a videói a közösségi médián keresztül, nekem nem ismerősöm, nem tudhatja miket szoktam nézni, mi miért tetszene nekem, és én sem tudom tőle azokat megkérdezni ami nekem fontos a döntésemhez, és én mégis meg fogom nézni a Black Mirrort.

Van ez annyira tolakodó mint egy videó közben előugró reklám? Mert én úgy érzem van. Mégsem tudom eldönteni, hogy ez az én hibám, a médiáé, vagy a műsoré amiben több téma közül engem csak az egyik érdekelt volna, de kaptam mellé egy sorozatot is.

Sokat gondolkodtam ezen a bolond-őrült skálán, és mindig arra jutok, hogy erősen hajlok az őrültek felé, ha nem is gyártok hozzá komplett összeesküvés elméleteket, egyre nehezebben hiszem el azt ami a médiából jön. Még csak nem is feltételezem, hogy szándékos hazugság van mögötte, hanem hogy bárki aki részt vesz ebben, az szintén már egy megtévesztett, vagy részben megalkuvásra kényszerített valaki.

Számomra nehéz eldönteni, hogy mennyire paranoia ez részemről, de tényleg azt gondolom, hogy ezzel nem egyszerűen csak a fogyasztói szokásainkat lehet manipulálni, hanem mindent. Szóval, hogy egy ilyen rendszerben a szemétrevaló, betolakodó reklámok a kisebbik problémánk lenne.

Nincs azzal baj, ha valaki jól meg tud élni valamiből. Vagyis nem ez a probléma a reklámokkal.

Persze, hogy sokminden hat ránk, de ha már felhoztad példának, ha elmész egy rendezvényre és ott egy ismertebb ember, egyből őt veszed észre és nem azt a bárkit akivel összejöhetnél. Ettől tolakodó, maga a létük is, amiről természetesen nem tehetnek, biztos nekik sem mindig kellemes, de ettől még...

Te hogy találkoztál azokkal az emberekkel, akiket most követsz? Nem valószínű, hogy rákeresve a foglalkozásukra ők jöttek ki neked. Én megosztásokból. Felmentem a saját közösségi oldalamra és az ismerőseim által megosztott dolgok között rendszeresen előkerültek. Kíváncsi lettem, milyen cikkhez, videóhoz szólnak hozzá, és hozzászoktam a többször felbukkanó nevekhez, majd mikor találkoztam azzal a névvel, már ismerős névként azonosítottam be, ezért nem ugrottam át a róluk szóló cikkeket vagy bármit, hanem megnéztem azokat is. Nem tudom eldönteni mennyire csak rajtam, az én érdeklődési körömön múlt ez, hogy most ezeket az embereket követem. Úgy tűnik inkább azért érdekelnek, mert sokakat érdekelnek.

Miből következtettél arra, hogy férfi lennék? (Ez csak úgy érdekel.)