Honnan ered a magyarok körében ez a teljesen furcsa angol kiejtés?

Így van. Nálunk nem létező hang, amit nyelvtanulóként tudatosan meg kell tanulni kiejteni, és ez nem feltétlenül megy mindenkinek (vagy valaki nem is akarja).

Nekem is volt osztálytársam, aki számszingelt és disziszelt.

A szerb nyelvben például van az a hang, ami valahol a cs és a ty között van, azt is nehéz kiejteni. Sokan a német ch-t sem ejtik rendesen. Még a magyar nyelvben létező szavakban sem (pech-pekk-peh, technika-teknika-tehnika).

Az oroszok például jellemzően z-nek ejtik a th-t (zisz is, zö és stb).

Rigó utcai modoroskodás. Magyarországon a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején kezdődött a tömeges angolnyelv-oktatás. Akkor fektették le azokat az elveket, amelyek azóta nyelvtanulók generációinak okoztak gyomorfekélyt: hogy csakis tökéletes és kifogástalan mondatokban szabad kommunikálni (ahogy legfeljebb egy királydráma főszereplője), különben egyáltalán nem ért meg senki. Másrészt erőltetni kell a brit angolt és főleg a brit kiejtést, ismertebb nevén a Queen's English-t vagy BBC English-t, mert csakis azt értik meg, más angol nincs is.

Hát ezért van az, hogy a Smith nálunk kínos pöszítéssel "Szmif" lesz, a YouTube "Jutyúb", Turing pedig valóban "Tyuring" lesz, holott az angol sohasem ismerte a lágy mássalhangzókat.

A Rigó utca a mai napig sem ébredt fel, és vette észre, hogy egy olyan affektáló sznob akcentust próbálnak beleverni a magyarokba, ami kb. a XIX. század végén létezett pár londoni klubban. A világszerte beszélt angol dialektus az amerikai kaliforniai, hála a hollywoodi filmeknek. De a magyar jól idomított szolganép, a parancs ki van adva, vissza nem vonták, tehát mándéj után tyúzdéj van, Kovácsot pedig Szmiffnek hívják.

(A 4-es válaszát kicsit részletesebben kifejtve: egy az ember anyanyelvéből hiányzó hang kiejtésének helyes technikáját nagyon nehéz (bár nem lehetetlen) elsajátítani azután, hogy a hangképző szervek valamikor a kora-gyermekkor során berendezkednek egy (/több anyanyelv esetén bizonyos számú) adott nyelv fonémáinak produkálására.

Aa angol th a két nem-szibiláns zöngés frikatívát jelöli. A magyar (illetve az orosz) nyelvben ezek a hangok nincsenek meg, gyakorlatilag ugyanott és majdnem ugyanúgy képzett fonémáink azonban vannak: ezek a szibiláns dentális-dentialveoláris frikatívák, az sz és a z.

Hasonlóképpen, a palatalizált dentális-dentialveoláris hangok (ilyenek vannak pl. az oroszban) nagyon hasonlítanak a „valódi” palatálisokra (ilyenekkel rendelkezünk mi). Az olyan szavakban mint pl. az angol during, előfordulnak palatalizált dentialveoláris plozívák (dʲ, ill. adott esetben, mint a tube-nál tʲ). A magyar palatális plozívákat (vagy affrikátákat, ha ezt az értelmezést jobban szereted), a gy-t és a ty-t gyakran egyenesen ilyen palatalizált hangokkal írják át a nyelvkönyvek (ami fordítva is működik, mer' azt ne hidd, hogy Vlagyimir Putyin magyar gy-vel/ty-vel ejti a nevét).)

A kedves Kérdező abból a tévhitből indul ki, hogy létezik helyes és nem helyes angol kiejtés. Az angol oly sok országban hivatalos nyelv, és oly sokféle képpen beszélik szerte a világban, hogy biztosra veszem, van olyan hely e bolygón, ahol a magyar akcentus nem verné ki a biztosítékot úgy, mint a Kérdezőnél. Szélesebb körű világlátást kívánok a kedves Kérdezőnek! Vagy ez csak afféle fiatalkori magabiztosság?

Eddig legtöbb megértési problémám két új-zélandi hajóépítő egymás közti beszélgetése okozta. Az indiai angol kedves-vicces, többüknek volt gondja az f hang kiejtésével. Egy mostani, texasi kollégám gördülő, lágy déli akcentusa sem egyszerű.

Van itt valami a számodra, kedves Kérdező: "When I use a word," Humpty Dumpty said, in rather a scornful tone, "it means just what I choose it to mean—neither more nor less." A kiejtésre ugyanez igaz.