Mit fejez ki a futurum perfectum, és mikor használjuk?

"Az -nd jeles jövõ a latin futurum perfectum szabályos megfelelõjeként szerepel kódexeinkben. Szórendi helye kötött, mivel csak mellékmondatokban fordul elõ, jelentése pedig igen közel áll a futurum exactumi jelentéshez, hiszen olyan esetleges, határozatlan eseményeket jelöl, amelyek nem biztos, hogy a jövõben bekövetkeznek. Ez az igeidõ, bár versekben néha elõfordul, soha nem vált a beszélt nyelv sajátjává. Egyes, fõként latin (esetleg német) mintára alkotott szerkezetek (pl. -andó, -endõ + létige, kezd + fõige – a cselekvéshez való hozzáfogás, majd késõbb a kezdõ cselekvés jelölésére) hasonlóan néhány múlt idõhöz (vö. Bárczi−Benkõ−Berrár 1989:) ugyancsak nem tudtak a magyarban gyökeret verni. Benkõ az -nd jeles jövõvel kapcsolatban akárcsak a szintetikus múlt idõk kapcsán, megint az igenévi-igeidõi jelölés (-andó/-endõ : -and/-end) azonosságára hívja fel a figyelmet, megjegyezve ugyanakkor, hogy itt a megfelelés fordított arányú és csak másodlagos (Benkõ 1980: 215). Jól látható tehát, hogy a ø jeles és az analitikus jövõ „határozott, biztosan bekövetkezõ jövõ idejû

esemény” jelentésével szemben áll a szintetikus jövõ bizonytalanságot, esetlegességet kifejezõ jelentése. Ez utóbbi azonban nem aspektuális, hanem sokkal inkább modális jelentés, amely valószínûleg az igeidõ „nem meghatározott jövõ” jelentésébõl fakad."