A koreai, kínai és japán nyelvek miben különböznek? Meg tudják érteni egymást, vagy teljesen mások?

Mindhárom nyelv más, és külön nyelvcsaládból való, megértésről tehát szó sincs.

A koreai és a japán hasonló működésű, bár alapszókészlet alapján összehozni egy nyelvcsaládba nem tudják, mégis erősen valószínűsíthető, hogy közös tőről származhat. Olyasmi viszonyban állnak egymással, mint a finnugor a törökkel vagy a mongollal. (Az alapszókészletek átfedése utólagos népkeveredések eredménye, de a személy- és névmásrendszer, számos jel, rag és a nyelvtan működése egyetlen alapnyelvből ered. Szóval ez hozzáállás kérdése, hogy akkor ezt most egy nyelvcsaládnak tekintjük-e, vagy sem.)

A koreai és a japán nyelv nagyobb eséllyel az indoeurópai-uráli-altáji-eszkimó-aleut makrocsalád része. A kínai viszont tényleg abszolút más mindenféle értelemben, fel se merül, hogy köze lenne az előbbi kettőhöz. Természetesen kulturális értelemben sokat hatott rájuk, valahogy úgy, mint a latin nyelv Európára. De az efféle kulturális hatás (írásjelek, átvett szavak) nem nyelvészeti rokonság.

A kínai írás volt az egyik legelső létező írás a régióban, meg még a kínai hóditások nyomán is terjedt, ezért vette át sok más nép is. De tévedés azt állítani, hogy ettől jobban megértik egymást, max írástörténeti érdekesség, mert azután az írások a maguk útján fejlődtek tovább, mind a karakterek pontos kinézete, mind a kiejtés módja megváltozott.

És természetesen a közös írásrendszernek és a nyelvrokonságnak semmi köze egymáshoz: a latin betűs ABCt is a legtöbb európai ország átvette (mi magyarok is), mégse tartozik a magyar a latin nyelvekhez.

A japánok amúgy kimondottan rosszul jértak, hogy egy annyira bonyolult, és hozzá még a japántól annyira különböző nyelv leírására szánt írást vettek át és módosítottak, mint a kínai. A kaotikus japán írás erre vezethető vissza. Ugye a japánoknál van először is kétfajta szótagírás (hiragana és katakana), illetve a módosított kínai karaktereket használó KANDZSI. A kandzsi karakternek aztán van egy HANGZÁS szerinti és egy JELENTÉS SZERINTI kiejtése (on yomi és kun yomi).

Ha ez nem lenne elég: a kínai írásjeleknek volt egyfajta belső logikája, hogy mondjuk egy bonyolultabb karakter milyen hasonló jelentésű egyszerűbb karakterekből épül fel, ilyesmi. Namost az egyszerűsítés nevében sokszor ezeket felülírták a kandzsivá alakulás során, mondjuk benyomtak egy elem helyére egy hasonló kinézetű, de kínaiban teljesen más értelmű elemet, agyoncsapva ezt a segítséget. :p

Szinte minden lényegest megírtak a többiek a kérdéshez. Talán ami eszembe jut ezen kívül, hogy a hangzókészletük teljesen eltérő, bár a kínai nyelvekével

nem vagyok tisztában, a másik kettőével alapvetően igen.

A koreairól mégis eleve ki tudom következtetni, hogy sokban eltér a kínai nyelvek hangzókészletétől, ugyanis a koreai nyelv a világ szinte minden más elterjedt nyelvének hangzókészletéhez képest egyediekkel bír.

A koreaiban ugyanis egyfelől nem különböztetnek meg mássalhangzó zöngésséget, tudatosan legalábbis nem , és nem is bír szójelentés megkülönböztetéssel, hogy zöngétlen, vagy zöngés-e az adott hangjuk.

A koreaiban másfelől olyan mássalhangzó csoportok vannak, ami a többi más világnyelvhez képest eléggé egyedi:

több mássalh-juknak van laza, feszes, sé hehezetes (aspirált) változata is, ezeket pl a magyar fül tök egyformának hallja, tagonként, például:

t=d, tt=dd, th=dh.

Mi hol D-nak, hol T-nek halljuk, holott ennek pont nincs jelentősége, de annak jelentésmegkülönböztető szerepe van, hogy éppen laza (t=d), hehezetes (th=dh), avagy keményen ejtett (tt=dd) az adott hang, az adott szóban.

Egyébként "összhangzatra" közelebb áll a kínai nyelvek hangzásához a koreai, mint a japánhoz.

A koreai nyelvben ráadásul elég sokféle mássalhangzó, sőt, többféle magánhangzó is szerepel, nem beszélve a diftongusaikról (kettősmagánhangzók, akár az angolban).

_

Evvel szemben a japán nyelvben csak monoftongusok vannak, ráadásul pont az az 5 magánhangzó csupán, amely szinte a világ össze nyelvében, tehát abszolút minimális a magánhangzókészlete (más kérdés, hogy van hossz-rövid pár ezekből, na meg hogy bizonyos hangzótartományban mozognak, adott szó ejtésétől, és régiótól függően, pl a magyar e-é között változó az egyik).

A mássalhangzóik száma meg átlagosnak mondható, nemzetközi összehasonlításban.

A japán szótagokban gondolkodik, és az írásai is alapvetően ezt tükrözi.

A japán nyelv attól is eltér a koreaitól és a kínai nyelvektől, hogy igen nagy mértékben ódzkodik a mássalhangzó torlódástól. Írásban kizárólag az "N" szótagjukat követheti mássalhangzó, valamint -szótagjaikban gondolkodva- a kombinált szótagjaik esetén Y mint "János" az, amit megelőzhet mássalhangzó, azt is csak bizonyos fajták előzhetik meg, adott esetekben. Ezekben ki is merül írásban a mássalhangzó torlódásaik esete.

Kiejtésben már inkább előfordul ilyen torlódás. Pl a tokyo-i akcentusban gyakran a SU SHI KU magánhangzói némán ejtettek, így a rákövetkező mássalhangzóval, torlódik a gyakorlatban a kérdéses szótagkezdő mássalhangzó (vagy ha ezekre végződik egy mondat, akkor mássalhangzóra végződik, ez is aránylag ritka jelenség kiejtésben).

A japán nyelv hangzókészletének kb 85-90%-a részhalmaza a magyar nyelv hangzókészletének, ezért mi magyarok igen könnyen és hamar képesek vagyunk megtanulni a japán kiejtést (aprók a régiónkénti eltérések, inkább hangsúlyozásban térnek el a Japán régiók), míg a japánok számára aránylag nehéz jól ejteni a magyar szavakat az övékhez képest lényegesen gazdagabb magyar hangzókészlet miatt.

Létezik egyébként egy kisebbségi japán nyelv, a többségivel együtt manapság a nyelvészek a japán nyelvcsaládba sorolják, bár ez tehát csupán két nyelvből áll:

ez a kisebbségi, különálló japán nyelv a ryukyu-i. Okinawán beszélik, mely a legnagyobb ryukyu-beli szigeten található.

Ami félreértésre adhat okot: a Japán szigetek őslakosai az ainu-k, az ő nyelvüket nem tartják a nyelvészek a japán nyelvvel rokonnak. Egyébként sajnos kihalófélben van, tudtommal, az ainu nyelv. Tehát az ainu nyelvnek pl semmi köze a japán nyelvekhez. Se a kínai nyelvekhez, se a koreaihoz.