Vajon miért nem figyelmeztetik (pl. családtagok) a médiaszereplőket a beszédhibáikra, kiejtési hibákra?

Ti most egészen komolyan elő akarjátok írni másoknak, hogy hogyan beszéljenek? Gyűlölitek embertársaitokat a zöngésség szerinti részleges hasonulás miatt, és azzal kampányoltok, hogy túl nagy a szabadosság, nem kellene megengedni, hogy ezt vagy azt a hangot az emberek emígy vagy amúgy ejtsék?

Sok kis mániákus, kényszerbeteg, fióknáci control freak, ezt a társadalmat próbáljátok csak megvalósítani, én nemcsak ütni, de ha kell, lőni is fogok rátok...

A 10. hozzászólónak köszönöm, hogy leírta a véleményemet és nem kell lepötyögnöm nekem is.

Abban végül is igaza van az embernek, ha azt mondja, aki raccsol, selypít vagy más miatt beszédhibásnak mondható, az azért ne feltétlenül legyen hírolvasó, műsorvezető vagy másfajta tévés-rádiós személy, akinek a beszédét több százezren hallják. Nem azért, mert ez különösebben szégyellni való, hanem mert nem... illik, mondjuk úgy, egy híradónak meg pont az a lényege, hogy legyen tökéletesen érthető mindenki számára, még azoknak is, akik esetleg nem anyanyelvi beszélők (ezért szokás nyelvtanulóknak is néha híradásokat lejátszani, hiszen azt elvileg könnyebben meg lehet érteni, mint az elhadart, szlenges konyhanyelvet).

Viszont ne akarjuk már megmagyarázni, hogy mi egy nyelvben a "helyes" kiejtés, és mi nem az. Nyelvtani szabályokra még egy bizonyos kereten belül rá lehet fogni, hogy azok úgy általánosságban véve betartandók (bár itt is fölmerül a kérdés, hogy mégis kinek van joga ezt meghatározni), de a kiejtésre semmiképpen sem. Ezt a már említett 10. válaszadó kifejtette.

Neked vannak olyan fogalmaid, hogy valahogyan "kell" (idézet tőled) beszélni. Ne lepődj meg, ha nem csupa lelkes csaholást kapsz válaszul, nem a kutyáid vagyunk, hanem más emberek, akiknek történetesen teljesen eltérő fogalmaik vannak arról, hogy mit kell, és mit nem.

BTW a helyesírásod erősen másodosztályú. Elég érdekes ambíció, hogy nyelvi előírásokat fogalmazol meg, amikor inkább a saját házad táján kellene söprögetni.

A helyesség nem nyelvészeti kérdés, hiszen nyelvészetileg minden helyes, amit egy anyanyelvi beszélő spontán beszédben kimond (a nyelvbotlásoktól eltekintve). Így aztán a helyességnek nincs igazán objektív mérési lehetősége: ha a hallgató azt érti a beszélő beszédéből, amit a beszélő kifejezni kívánt, akkor a kommunikáció sikeres, azaz helyes volt. De itt nem erről a szintről beszélgetünk.

Ez a kérdés sokkal inkább a szociológiához tartozik, de ott sem helyes-nem helyes alapon, hanem inkább úgy, hogy milyen környezetben mi illik vagy nem illik.

Namármost: ki az, akinek joga van ebben a kérdésben megmondani a tutit? Ami egyik embernek "helyes", a másiknak a fülét sérti, és fordítva. Senki nem kényszerítheti rá a saját beszédnormáit másokra, hiszen honnan veszi azt, hogy a sajátja bármilyen – kizárólag szubjektív! – szempontból jobb, mint a másiké?!?

Vagy talán az irodalmi normára gondolsz? Az mesterséges kreálmány, senki sem beszéli, senkinek sem az anyanyelve, többé-kevésbé mindenki eltér tőle, még ha ennek az illető nincs is tudatában.

Vagy talán az ezer sebből vérző helyesírásunkat vennéd alapul? Az nagy baj lenne, hiszen az írás feladata, hogy tükrözze a beszédet, nem pedig fordítva. Ha az írás nem tükrözi a beszédet, akkor az helyesírási kérdés, mivel a beszéd elsődlegessége megkérdőjelezhetetlen az írással szemben, így sosem a beszédet kell az íráshoz igazítani.

A lényeg tehát az, hogy (demokratikus) módszerekkel nem tudod befolyásolni mások nyelvhasználatát. Az rajtad múlik, hogy emiatt puffogsz még egy darabig, vagy belátod, hogy szélmalom harcot vívsz, és elfogadod, hogy nincs egyetlen, kizárólagosan elfogadható norma, ezt még a médián sem kérheted számon, bármennyire is nem tetszik ez neked.