Hogy helyes leírni?

a licenc a német Lizenz [licenc] átvétele, ezért van benne eredetileg [c]. Ebbe kavart bele a francia lincence [liszansz], illetve főként az angol licence [lájszönsz], melyekben az eredeti latin [c] [sz]-szé változott (egészen pontosan a franciában, az angol már a francia szót vette át). Korábban azt is megírtuk, hogy a a latin licentia [licencia] szóból ered, ez az alak jogi szövegekben licencia formában is használatos, a köznyelvben azonban a rövidült német forma a bevett.

A licensz írásmód tehát valóban „helytelen” abban az értelemben, hogy az akadémiai helyesírás egy korábbi nyelvszokásnak megfelelően a licenc írásmódot teszi kötelezővé, annak ellenére, hogy nem (csak) ez a bevett kiejtés (a [licenc] és a [licensz] mellett előfordul a [liszensz], sőt, a net tanúsága szerint a [liszenc] is). Ezek az ejtés- és írásmódok nyelvészeti alapon nem kifogásolhatóak, úgyhogy azokat, akik ezért beszólnak, nyugodtan „le lehet lőni” – persze csak képletesen.

A szóvégi ingadozással kapcsolatban még el kell mondani, hogy nem csupán az angol-francia hatás miatt következhetett be. A szóvégi -nsz kapcsolat hangozhat [nc]-nek (gondoljunk a pénz [péndz] ejtésmódjára!): ennek az a fonetikai magyarázata, hogy ha az [n] zárját az [sz]/[z] képzéséhez hirtelen engedjük fel, akkor a két hang között nem lesz átmenet, önkéntelenül is [c]/[dz]-t ejtünk. Azok tehát, akik a [licenc] ejtést hallották, hihették azt, hogy a szó valójában licensznek írandó és „szépen” [licensz]-nek ejtendő. A szóvégi [sz] hatására pedig a szóbelseji [c] is [sz]-szé hasonulhatott, a három alak váltakozása pedig zavart teremtett, így jött létre a kevert [liszenc]. Tehát a teljes ingadozás magyarázható a magyar belső fejlődésével is.

Bár az eddigiekből is világos lehet, a biztonság kedvéért tegyük hozzá: az alakváltozatok között jelentésbeli különbség nincs.

[link]