Milyen a magyar akcentusú német beszéd?

Még mindig 10-es válaszoló vagyok:

"De hogyan kell azt megcsinálni, hogy nem hangsúlyozunk minden szótagot? Mert én alapba nem hangsúlyozok nagyon semmit..."

Azt csak hiszed, hogy nem hangsúlyozol semmit. A magyarban mindig a szó eleje hangsúlyos (pl. 'kabát), esetleg hosszabb, összetett szavak tagjai is: 'májkrém,konzerv ('-vel a főhangsúlyt, ,-vel a mellékhangúlyt jelölöm), de magyarból is vannak kivételek, pl. a naná szó a végén hangsúlyos, nem az elején, bár az eleje meg nem hangsúlytalan, hanem mellékhangúlyos: ,na'ná.

Ráadásul magyarul minden szótag kb. egyforma hosszú és hangerejű, hangmagasságú (jó a hangsúlyos szótag kicsit hangosabb, kicsit hosszabb, kicsit magasabb hangon ejtett, de szinte észrevehetetlen a különbség). A magyar szótagszámláló (syllable timed) nyelv, ahol minden szótag egyenletes ütemben követi egymást:

Ez-egy-pél-da-mon-dat. Ennél minden kötőjelnél lehet kopogni egyet és a kopogások azonos időközönként következnek (kopogjuk le asztalon). Mi magyarok ezért robotszerű, egyenletes monotonsággal beszélünk, ami a ritmust és hanglejtést illeti.

Ezzel szemben a német (és az angolról is ugyanezeket lehet elmondani) ritmusos, hangsúlyszámláló (stress timed) nyelv. Egyrészt a szavaknak nem mindig az első szótagján van a hangsúly. Másrészt a németek (és angolok) egyenetlen ritmusban beszélnek, kicsit mintha rappelnének

Im-Ge-|hirn-wird-die-re-la-|tiv-|lang-same-Ver-ar-|bei-tung-des-|Groß-hirns-in-sei-nem-|Ein-fluss-zu-|rück-gedrängt

Ezt a mondatot nem kötőjelenként kopogjuk le, hanem csak a |-jelnél kopogunk, a | jelek, mint kopogások követik egymást egyenlő időnként. Két kopogás között viszont változó számú, hangsúlytalan szótag van (ezek szuperhosszú álszavakká állnak össze):

ImGe |hirnwirddierela |tiv |langsameVerar |beitung-des |Großhirnsinseinem |Einflusszu |rück-gedrängt...

Jól látszik, hogy a |tiv-nél koppantáspár ugyanolyan hosszú (pedig csak 1 szótag), mint a |Großhirnsinseinem-es (5 szótagos), ezért utóbbit sokkal gyorsabban kell ledarálva mondani, hogy vége legyen a következő koppantásig.

Ráadásul a németben (és angolban) a hangsúly és hangsúlytalan szótag között nagyobb különbség van, mint a magyarban. Németben (angolban) a hangsúlytalan szótag halkabb, nagyon rövid, erőtlen, és nem teljes értékű magánhangzó, hanem csak nyögött, sorvadt magánhangzó van benne. Ezzel szemben a hangsúlyos szótag sokkal hangosabb (hirtelen megnyomjuk hangerővel) és sokkal hosszabb, nagyobb erővel ejtett, ráadásul sokkal magasabb hangon. Óriási különbség van a hangsúlyos és hangsúlytalan szótag ejtése között, nem olyan pici, mint a magyarban. Emiatt a német (és angol) beszéd nagyon ritmusos, nagyon kilengő, olyan hirtelen, élénk energiákkal ejtett. Ez a legtöbb germán nyelvre jellemző, nem csak a német, angol, dán, hanem svéd, norvég, holland is ilyen.

A német különösen az angollal mutat nagyfokú hasonlóságot. A hangsúly ugyanúgy működik szavak szintjén és a tagadó segédigék kivételével (angolból ezeket hangsúlyozzuk, németből nem) mondathangsúly-mondatritmus is teljesen megegyezik a két nyelv között. Sőt a Hochdeutsch hanglejtése is majdnem teljesen megegyezik, de csak a semleges amerikai angoléval (General American), a semleges brit angol (Receivel Pronunciation) hanglejtése már némileg eltér (lépcsőzetes).

Mindezek miatt, amit eddig írtam, egy németnek (vagy angolnak, amerikainak) a magyar akcentus laposnak, monotonnak, unalmasnak, érdektelennek, barátságtalannak, parasztosnak, primitívnek, prosztónak, nevetségesnek tűnik, bár ezt nem róják fel nekünk, tudják, hogy nem szándékosan csináljuk, hanem a magyar nyelv az ilyen. Itthon, a nyelvoktatásban 0 súlyt helyeznek a kiejtésre, mert a tanárok 99%-a NEM ért hozzá, csak a nyelvtanhoz, ragozáshoz, helyesíráshoz, pedig ezeket bárki egyedül el tudná olvasni egyedül könyvekből, nem kell hozzá oroszból átképzett tanár. Ehhez jön még, hogy valójában a német nyelv kiejtése semmivel nem könnyebb, mint az angolé, azt csak tévesen hiszik sokan, hogy egyszerűbb, így születnek olyan elmésségek, mint *ejnstejn, *cimmerferi, stb..

10-es vagyok:

Nincs mit. Fogok erről indítani kiejtési blogot is, főként angolról, de némettel, spanyollal is foglalkozni fog. Ott jobban kirészletezem. Valahogy nem számítok nagy érdeklődésre, 100 emberből 101-et nem szokott ilyen érdekelni.

Ez is az oka még sokszor a rossz kiejtésnek. Nem csak a színvonaltalan nyelvtanárok hibája, hanem a tanulóké is. Egyszerűen NEM akarnak jó kiejtést, annyira ellenállnak, mintha víztől iszolygó macskát akarnál megfürdetni.

10-es vagyok: akkor, amíg meg nem szokja az idegrendszered, szád, beszéd közben használd izmok, addig mondd lassabban. Ha majd belejössz, menni fog gyorsabban is.

Eleinte elég az alapkoncepciót tanulgatni, hogy miben más, mint a magyar, azt kell megszokni.

Még mindig a 10-es vagyok, előbb elfelejtettem:

Ez az egész nyelvészeti szabályok mentén történő kiejtési fejtegetés kiváltható németet szépen beszélő, anyanyelvi németek felvételről utánzásával is. Ahhoz nem kell annyit elemezni, csak visszamondani, esetleg felvenni, ahogy visszamondod azt, amit ők mondtak, ahogy mondták. Persze nem árt a hangok képzésével, szabályokkal tisztában lenni, mert azok is sokat segítenek, annak ellenére, hogy bár óvodásnak tűnik, de az utánzás a leghatékonyabb.

Valaki itt előbb írta a magyaros r-reket: azokat németül használni nem olyan nagy hiba, dél-német területeken (+Svájc, +osztrákok nagy része) azt használja, de a Hochdeutsch a modern, krákogós r-t használja, érdemesebb azt megtanulni, jobb nem félmunkát végezni.