Az írásjelek mikor és hogyan alakultak ki?

Ennek a kettőnek lehet tudni valamit az eredetéről, de ezek is feltételezések:

A FELKIÁLTÓJEL eredete a latin IO indulatszóra vezethető vissza, amelyet kezdetben a felkiáltómondatok végén egymás alá írtak, s ennek a leegyszerűsödött formájából nyerte el a mai alakját.

A hagyományos feltételezés szerint a KÉRDŐJEL eredete a latin QUAESTIO, azaz ’kérdés’ szó kétbetűs Qo rövidítésére vezethető vissza, amelyet kezdetben a kérdőmondatok végén egymás alá írtak, s ennek a leegyszerűsödött formájából nyerte el a kérdőjel a mai alakját. Ezzel szemben mások teljesen eltérő eredetet tulajdonítanak a kérdőjelnek.

A többi írásjelnek (pont, vessző stb) csak a funkciója, és az egyes nyelvekben való használata ismert, az eredete nem.

A nem latin betűsök sztem átvétel útján jutottak ezekhez a jelekhez. Mint manapság ahogy a hagyományos japán jelölések(kör alakú pont, két kis vessző helyett derékszögű vonal, kérdőjel helyett kérdőszó és kör alakú pont, stb.)

mellett elkezdték használni a latin írásjeleket.

"Az írásjelek mikor és hogyan alakultak ki?"

Fokozatosan alakultak ki és sokáig nem volt szabvány. Kezdetben általában az írásokban se szóköz, se írásjel nem volt, nem érezték szükségét. Aztán kényelmi okokból a különféle írnokok elkezdtek mindenféle jeleket használni. Pl. már az ókori Kínában kitaláltak mindenféle jeleket a mondat végének jelölésére. A másik nagy találmány Rómában az aranykorban a szóköz feltalálása volt.

Az ógörög drámaírók jelölték a mondatok végét, mert nem ártott tudni, hol tart szünetet a színész. Többféle jel is kifejlődött a szünetek jelölésére.

Középkori német nyomtatott könyvekben gyakran pont jelöli (középen) a szóközt, és / van a vessző helyett, mondat végén pedig vastag vagy dupla /. Tehát nem volt szabvány, hanem úgy írtak, ahogy azt kényelmesnek tartották. De mégis a nyomtatás elterjedéséhez szokás kapcsolni azt, hogy szabványosodik a központozást. Egy idő után úgy tisztult le a rendszer, hogy a pont lett a mondat végét jelző jel, a / egyre kisebb lett és vessző lett belőle, és volt a pontosvessző, ami a kettő közötti átmenet. Ezt a rendszert Manuccio, 16. századi nyomdásznak tulajdonítják, és csak lassan terjedt el.

A különböző nyelveknek különféle központozási megoldásaik vannak. A latin betűs írásoktól átvettek sok mindent, de maradtak sajátosságok. Ráadásul a latin betűs írások írásjelei sem tökéletesen egyformák, pl. máshogy van az idézőjel az angolban, mint a magyarban.

A héberben pl. úgy rövidítenek, hogy " (gersájim) kerül a rövidítés belsejébe. Kb. mintha nem azt írnánk, hogy USA, hanem azt, hogy us"a. Óhéber szövegekben szavak elválasztására (szóköz helyett) használtak pontokat vagy kis függőleges vonalakat is.

Kínában a nyomtatás bevezetésével terjedt el a pont (kis kör) és a vessző (vessző vagy fordított vessző alakú) használata, meg a szóköz is. Amikor régen, ecsettel írtak, általában nem volt se szóköz, se központozás, bár néha előfordultak szöveget tagoló jelek. A kínaiban sok, az európaitól különböző központozási jel van, pl. egy "keret" (amit sokféleképpen lehet leírni), a tulajdonnevek jelzésére.