Miért van mindenkinek olyan korszaka, amikor Japánt szereti?

Nagyon különleges ország és kultúra, érthető, miért ragadja meg az embereket hosszabb-rövidebb időre.

Az animéket én sem szeretem, az v.miért nem fog meg.

XD Nagyon találó kérdés!

Tényleg mostanában csomó japánmániás van. Nos, az a helyzet, hogy nem mindenkinek van japán-korszaka. Én azok közül, akiket ismerek és japánmániások, két típust látok:

1. A Naruto-mániás harcművészek. Szeretik a számítógépes játékokat (mivel van ilyen barátom, ezért nem fogalmazok ennél durvábban), szeretik a technikai dolgokat, de ami a legfontosabb: szeretik a NARUTÓT. Hogy mi a túrót lehet szeretni a Narútón, arra én még nem jöttem rá, de sok ismerősöm imádja. És nem csak azt, hanem a Bleach-et, a Full Metal Alchemist-et, meg hasonló dolgokat, amik az Anime+ -on mennek. Ezen kívül ezek az emberek szerintem alapvetően a japán harcművészetekkel kerültek kapcsolatba Japánnal. A fentebb említett ismerősöm is egy ilyet csinál, és szinte megszállottan űzi - ami nem baj. Elkezdenek valami japán harcművészetet csinálni és egyre jobban elmélyednek a kulturában, megismerik az animék világát, AnimeConra járnak, a facebook-on japán dolgokat írnak ki meg ilyenek.

Tehát ebbe az első japánmániás csoportba azok tartoznak, akik japán harcművészetet űznek és így kerültek kapcsolatba a japán kulturával, és ezenkívül még szeretik a Narutot és a technikai kütyüket.

2. Csoport: az Érzékeny Művészlelkű Japánmániás Lányok. Na, ez az, amitől hülyét kapok, megjegyzem, szerintem mások is. Ők azok, akik imádják a mangákat, elvarázsolja őket az ott szereplő romantikus fiúk és leszbikus lányok világa (egyébként szilárd meggyőződésem, hogy minden lányban van látens leszbi hajlam. Ide a vasast, ha nem csókolózott már a lányok 70%-a részegen és/vagy poénból lánnyal. Fiúban ez kicsit durván nézne ki...), olvassák a fekete-fehér Árnybírós meg mit tudom én, milyen képregényeket, irodalomórán a pad alatt művészi kidolgozású könnyező (fél)meztelen japán lányokat és óriási csöpögős szemeket rajzolnak, valamint verseket írnak angolul, inkább rossz, mint jó angolsággal, tele nevetséges hibákkal. Ők azok, akik meg vannak győződve róla, hogy az élet milyen sivár, őket senki nem érti meg, mert ők Hihetetlenül Különleges Érzékeny Művészlelkek, akiknek a hihetetlenül különleges művészi hajlamaikat a szenvelgő nőkről rajzolt aktképekben kell kiélniük, és őnekik egy Érzékeny (japán) Fiúra van szükségük, aki romantikus és megérti őket. Legalábbis ezt gondolják. Az más kérdés, hogy ott van a közelükben 50 érzékeny, normális, törődő fiú, akit leszarnak, mert a megfelelő mercispasi vagy cuki alkoholista lecsúszott pátyolgatnivaló gitáros lúzer láttán valahogy megfeledkeznek az elveikről. Na mindegy, ez más téma. A lényeg az, hogy manapság csomó lány átesik ezen a korszakon, ráadásul kialakul bennük egyfajta "Japán-sznobság", mert a fejükbe veszik, hogy ők nagyon különlegesek a japánmániájuk miatt. Amit nem vesznek észre, hogy csak áldozatául estek Japán ügyes marketingjének. Ezen csoport tagjainak legfőbb célja, hogy mihelyt tud, kiköltözzön Japánba, ahol talál egy Japán Pasit, akinek Japán Gyerekeket fog szülni, miközben Japán Házikóban laknak és Japán Ételeket esznek, akivel majd boldogan él, míg meg nem hal, mint egy Japán Mangában.

Ja! Majd kifelejtettem a legfontosabbat, a japán nyelv tanulását, ami szintén a mániájuk, meg a kandzsik nézegetése is, gondolom. Előbb-utóbb úgyis kinövik.

Manapság a csapból is az folyik, hogy Japán milyen hihetetlenül jó ország, hogy ott milyen ügyesen ötvözik a modern technikát hagyományokkal, stb. stb. Gondolom egyébként ez utóbbi is olyan, ami megfogja a japánmániás lányokat. A fiúkat érthető módon a technikai kütyüjeik nyűgözik le. Én nem tudom, milyen ott, és mi igaz ebből, mert elég sok helyen (Japánnál távoliabbakon is) jártam már a világban és megtanultam, hogy addig nem ítélkezem egy kulturáról, amíg nem látom. Állítólag egyébként elég munkamániásak, fanatikusak, ami engem inkább taszít. De mondom, szívesen megnézném, bár nem úgy, mint a japánmániások.

Amiben biztos baromi jó, hogy el tudja adni magát. A japán hülyeségek több hullámban özönlötték el a világot: tamagocsi, Nike, Pokémon, a Pokémont követő mindenféle -monok, újabban pedig a fent említett mangák, animék, az elmaradhatatlan Naruto.

Hát, nem tudom. Soha sem "szerettem" Japánt - legfeljebb a mesteri haiku-kat, a gyönyörű tusrajzokat és kalligráfiát..Nem "szerettem", de tiszteltem mindig, tisztelem máig is a japán teljesítményt.

Talán azért nem tudom "szeretni" őket, mert borsódzik a hátam a végletességüktől. Egyik végponton cseresznyevirágzás, mérhetetlen kifinomultság, spiritualitás (ld., akár: shintoizmus) - a másikon felülmúlhatatlan irgalmatlanság, kegyetlenség (szamuráj hagyományok..japán katona a világháborúban). Tisztelem őket, mint igen karakteres kultúrnépet - de szeretni képtelen vagyok. Arigato:D

Én nekem is volt (van) egy ilyen korszakom, és örülök hogy visszaléptem ebből az animés, mangás világból. Most is ugyan úgy szeretem japánt. Egyszer majd megakarom tanulni a nyelvet is, de most az időm nagy részét inkább tanulásra szentelem. Nem pedig annak hogy a japán ABC-t tanuljam meg ilyesmi. Gondolok a jövőmre, mert ha ebből is kinövök, akkor ne bánjam meg azt hogy inkább ezzel foglalkoztam. Bár ez az én meglátásom. A kérdésre válaszolva egyszerűen vonz az hogy mennyire más és érdekes. Még nem találkoztam japán fanatikussal. A környezetemben nincs ez jelen, aminek kifejezetten örülök, és ezzel nem szándékozok megbántani senkit sem.Csak szeretem, ha átlagos emberek vesznek körül. Bocsánat, ha nem teljesen a kérdésre válaszoltam. :)

14/L

"Miért van mindenkinek olyan korszaka, amikor Japánt szereti?"

Ez csak az elmúlt 5-6 évben lett így, és már most is lecsengőben van (1-2 éve volt a csúcson). Ezek divatok, megjelennek, aztán lecsengenek. A 90-es években mindenki az USA-ért volt oda, 100 éve meg a franciákért.

Az anime/manga az egésznek a mozgatórugója, ez kétségtelen. Végülis mondhatni, hogy engem is ez fogott meg, bár én mindig megpróbálok elfogulatlan lenni minden témában. Az ilyen közösségek egyébként remek, értelmes és nagyon kedves emberekből állnak legtöbbször, a közhiedelemmel ellentétben. Nem mellesleg, animéből is van borzalmasan gagyi és zseniális remekmű is, mint ahogyan filmekből, zenéből, könyvekből és úgy általában minden másból is. Nem csak a Naruto és a Pokémon létezik, még akkor sem, ha az utóbbit egy szóval sem fogom bántani, hiszen a gyerekkoromnak, mondjuk úgy, meghatározó része volt (az első sorozat egyébként egyáltalán nem rossz), és számomra egy kedves dolog.

Aztán. Japán egy teljesen más nép és kultúra, ahogyan az egyik előttem szóló is említette. Félig-meddig, véleményem szerint az is igaz, hogy a hagyományaikat a legújabb technikákkal nagyon jól keresztezik. A fiúknak meg tetszik a rengeteg érdekes (és őrült) dolog, ami onnan jön, az autómániásoknak egyből japán márkák jutnak eszükbe, illetve kétségtelen, hogy a (szerintem nem véletlenül) szépnek beállított japán lányok sem vesznek el az ország vonzerejéből sokat, annál többet tesznek viszont hozzá.

A nyelvbe is sokan belekezdenek, szintén azért, mert különleges. Angolul mindenki tud, a német is nagyon divatos/kelendő manapság, a franciát és az oroszt pedig valaki vagy nagyon kedveli, vagy a végletekig utálja (nem mintha a német az nem ugyanebbe a kategóriába esne). A japán viszont egész más: távoli, egzotikus ország nyelve, teljesen más írással, azoknak a száma pedig, akik rendesen beszélik (de legalább megértik), nem sok.

Arról persze mindenki megfeledkezik, hogy 12-13 évesen nem biztos, hogy megéri nekivágni, pláne úgy nem, ha még angolul is épphogy csak nyekereg valamit a gyerek (ilyen idős korban pedig, egy átlagos általános iskolában aligha jut el valamire való szintre a tanuló), mert, hacsak nem nyelvek iránt érdeklődik a kölök, aligha fogja megérteni a nyelvtani magyarázatokat. Az ilyenek miatt egyre rosszabb szerintem a nyelv és a nép megítélése.

21:30

India és a bollywoodi filmek. Durva lesz!