Kétnyelvűség, az egymást követő korokban milyen mértékben volt jellemző a magyarokra?

Én úgy tudom, hogy a feudalizmusban a nemesek főleg latinul beszéltek, és a magyar inkább a jobbágyság körében volt használatos. A nemesség körében (mintegy ellenző válasz formájában) akkor kezdett feléledni a magyar nyelv, amikor II. József a németet tette meg hivatalos nyelvvé nyelvrendeletében.

De azért ezt nem megbízható forrásból tudom.

Azért minden bizonnyal a német hatással volt a magyar nyelvre a Habsburg dinasztiák folytán - sok németből származó szavunk van (pl.: polgár, herceg).

Nyilván a honfoglalás előtti vándorlások során is találkoztunk más nyelvű népekkel - például az állattartás körébe tartozó szavaink közül jópár török/perzsa eredetű (pl.: tyúk, tehén, tej, eke).

A középkor nagy részében a legtöbben beszélték a helyi szláv nyelvjárást is az együttélés miatt. A papok, szerzetesek emellett latinul is tudtak. Az egyre nagyobb arányú román bevándorlással egyre több erdélyi tanulta meg a nyelvüket. A városi magyarság második nyelve gyakran a német volt.

Török kor: természetesen az eddigiek mellett még a török is.

A török kiűzése után különböző szláv nyelvek, német, latin, román, francia voltak a jellemző idegen nyelvek. A nemesség nagy része nem is beszélt magyarul, legfeljebb csak értett valamit. A német szerezte meg a vezető szerepet, a latin lassan háttérbe szorult. Ez így is maradt a második világháború idejéig. A két világháború között már inkább a nagy nyugati nyelvek voltak divatban, az iskolában a sok idegen nyelvi óra volt a jellemző, az volt a fő irány. A szocializmus alatt meg... de azt már úgyis tudjuk.

Kérdező, vegyél elő egy történelmi atlaszt, és nézd meg, hogy hol beszélték az általad említett nyelveket, és hogy hány magyar élt azokon a tájakon! Egy viszonylag pontos becslést fogsz kapni.