Az angolok másképpen ejtik a "t" és a "d" betűt?

Igen!

Máshol húzódik a határ a t és d között, mint a magyarban...

De nem csak a t és d, hanem a k és g között is (ez a spanyoloknak még gázosabb, mert hozzájuk képest sokkal odébb húzódik az angolban a határvonal!)

És nem csak a mássalhangzók között, de a magánhangzók között is különbség van (mert nemcsak frekvencia-beli, de hangképzés helyében is és ajakfeszességben is vannak különbségek), pl ugyanazt a hangot, amit egy angol fül "i" hangnak hall, mi "e"-nek...

Sok gyakorlással megtanulható "angolul" különbséget tenni a hangok között a magyar fülnek is...

Az angol t/d két dologban tér el a magyartól.

A magyar t/d esetén (a semleges, pesti köznyelvben) a nyelv hegye egyszerre ér neki az ínynek és a felső fogsor belső felének legfelső részéhez (szakszóval denti-alveoláris). Ezáltal kicsit éles a hangja, de nem annyira, mint a spanyol/olasz t/d-nek, amely még élesebb, mert csak a felső fogsornak ér neki a nyelv hegye.

Másrészt a magyar t/d esetén a nyelv hegye tökéletesen elzárja a kiáramló levegő útján (szakszóval apiko-laminális), ezért a felengedés után kirobbanó levegő nagyobbat szól.

Ezzel szemben az angol normál t/d ejtésekor a nyelv nem ér neki a felső fogsornak, hanem kicsit hátrébb, csak az ínynek (szakszóval aleoláris), ezért picit tompább, lágyabb.

Másrészt a nyelv hegye nem zárja el a levegő útját, hanem a t/d ejtése közben kicsit szökni tud a levegő a nyelv hegye mellett (szakszóval apikális), ezáltal az angol t/d-nek kicsit c/dz-és beütése van.

Mivel kicsit hátrébb képezzünk a normál angol t/d-t, mint a magyart, ezért a nyelnek nem kell annyit nyújtozkodnia az angol t/d-nél, ezért kisebb a dinamikája, kevésbé szól hirtelenebben, kevésbé tűnik megbököttnek.

Emellett a britek, skótok úgy is ejti a t-t magánhangzók között, hogy összezárják a hangszálaikat (hangszálzárhang, glottális plozíva, glottal stop), ez egyfajta erőltetett, rövid kényszerszünet, mintha kihagynák a t-t. Így az "it is" "i-iz"-nek hangzik.

US-ben és Kanadában a magánhangzók közötti t-t pedig egyfajta gyors d-nek ejtik. Ilyenkor a nyelv hegye megy előre, de közben nekiér, rásúrol finoman a szájpadlásra. Az eredmény egy hirtelen d, amely picit a nem pergetéses magyar r-re is hasonlít. Így az "it is" "idiz"-nek hangzik.

Az angol normál t/d-t (és p/k,cs-t) az is különlegessé teszi hangsúlyos és szünet utáni helyzetben, hogy hehezettek, h-val együtt kell ejteni a rájuk következő hang elejét:

to take = thu théik, time = tháém

play = phléi

cool = khúl

choose = cshúz

A magyar és az angol t/d lehet fel nem engedett (mássalhangzó előtt), mikor a feltorlódott levegőt nem engedik ki. A magyarban például "tétlen" szóban a második t-t nem engedjük fel, hanem majd az utána következő l-ben engedjük csak ki a feltorlódott levegőt, azaz nem "tétölen", hanem "tét|len". Ez angolul, németül és még sok nyelvben így van, pl. angol Bentley. Az angolban még az a különbség, hogy a t/d szó végén is lehet fel nem engedett, akkor is, ha nem mássalhangzó, hanem szünet jön utána: pl. a get végén gyakran nem hallani, vagy nem rendesen hallatszik a t, hanem csak "ge"-nek érzi a magyar fül, pedig ott van a t-is, vagy t, vagy hangszálzárhang formájában.

Összefoglalva a normál angol t/d

- alveoláris (alveolum=fogmeder, íny)

- apikális (apex=nyelvhegy)

- esetlegesen aspirált (hehezett)

- esetlegesen fel nem engedett, akár szünet előtt is

A magyar t/d

- denti-alveoláris (dental = fogakon képzett)

- apiko-laminális (lamina=nyelv széle)

- nem aspirált

- esetlegesen fel nem engedett, de csak mássalhangzók előtt

Mégis hasonlóak, kicsi, ámbár jól hallható különbség van közöttük, amely könnyen megtanulható és gyakorolható. Légyegüket tekintve azonosak, zöngés-zöngétlen párok (szakszóval obstruensek, azaz zörejhangok), ráadásul zárhangok (szakszóval plozívák), mert elzárják a levegő útját, ezért a levegő feltorlódik a nyelvhegy mögött, majd, mikor elvesszük a nyelvünk hegyét, akkor kirobban a feltorlódott levegő (to explode=robbanni).