Erről a témáról mit lehet írni?
A TIZENÉVESEK VILÁGA: KAPCSOLAT A KORTÁRSAKKAL, FELNŐTEKKEL
erről kellene angol emelt szóbelin beszélni de mégis mit mondjak róla? :S
kortársakkal - facebook, like és a többi...
nem így tartják a mai fiatalok a kapcsolatot?
A szavak lerövidülése, stb....
Sajnos angolul nem tudok ezért magyarul néhány gondolat:
Először is az ismert latin idézettel vezetném be:
"Tempora mutantur et nos mutamur in illis." Aztán lefordítanám (ha tudnám) ezt a mondást angolra: Változnak az idők és változnak az emberek.
A generációk (latin eredetű szó, jelentése "nemzedék") egymást követik, de egyidejűleg egymás mellett is élnek, szerencsés esetben akár négy is. Mindegyik küzd a másik világa ellen, mindegyik megpróbál még egy ideig lépést tartani az utána következő generációval, majd egy idő után feladja. Az új generáció viszont törvényszerűen fellázad az őt közvetlenül megelőző nemzedék ellen, de megkísérli nagyvonalúan és tisztelettudóan tolerálni az őt megelőző másodikat, tehát a nagyszülőket, illetve harmadikat, a dédszülőket. Ezeket a törvényszerűségeket egyetlen kornak sem sikerült még megszüntetnie a történelem folyamán és feltehetően a jövőben sem fog neki sikerülni.
Az új generációnak mindig a szülei és nagyszülei valamint egyéb felmenői közvetítik a régi világot, amely nem egyeztethető mindig össze az éppen ügyeletes politikai rendszerrel. Gondoljunk csak arra a társadalmi rendszerre, amelyben a mai huszonévesek generációját közvetlenül és közvetve megelőző nemzedékeknek kellett élniük, és akiknek ki kellett dolgozni a túléléshez szükséges tudathasadásos életforma módszerét, hiszen más eszméket kellett vallani nyilvános helyen, megint másokat otthon és a baráti körben.
Az ember jelleme, személyiségem légüres térben formálódik, hanem felmenőinek múltjával megterhelt futurista tendenciák áramlatában, következésképpen átöröklődnek az előző generációk élettapasztalatai.
Szívesen írnék még a generációk együttéléséről, de nem ma este, mert már fáradt vagyok. Ha kell még valami, holnap este szívesen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!