Szoktál névelőt használni nevek előtt pl. az Attila, a Béla stb., és hivatalosan kell vagy épp kerülendő?

Volt már egyszer egy ilyen kérdés itt, aminél elgondolkodtam. És arra jutottam a magam példáján, hogy egészen közeli családtagoknál, barátoknál nem teszem ki a névelőt, a felületesebb ismerősöknél viszont igen.

A lányom Kati, de az iskolai barátnője a Lili.

Sógornőm Adri, de a gyerek osztályfőnöke az Adri.

A tesóm Jani, de ha a kollégája jön, akkor a Janit fogja keresni.

5: Nincs. A nyelvtankönyvekben leírják a nyelvhasználatot, nem elő. Ha az változik, hozzáigazítják a nyelvtankönyveket.

Az elmúlt évszázadokban egy csomó minden megváltozott a nyelvünkben, de azokat mi már természetesnek vesszük, holott annak idején biztos ugyanúgy szokatlannak, "hibásnak", "helytelennek", slendriánnak tűnhetett. Lásd pl. az ház -> a ház, kézvel->kézzel, Egyék valamit! -> Egyen valamit!

Pl kérdem a férjemet: Kati hazajött már az iskolából? A Lilit is hazahozta magával?

Érted?

Ez a "nem kell névelő, mert anélkül is egyértelmű" egy sok sebből vérző érv. Ahhoz kétség nem fér, hogy az "Ott jön a lányom" mondat így, névelővel hangzik természetesnek, hiszen csak egy lányom van – és épp ez a funkciója a határozott névelőnek: egy konkrét entitásra utal. Éppen ezért szükségesnek érzi mindenki a névelőt, olyat nem mond senki, hogy "Ott jön lányom". Pedig, ugye, a "lányom" önmagában, névelő nélkül is egyértelmű lenne.

De ha a "lányom" szót a nevére cserélem ("Ott jön (a) Kati"), akkor hirtelen a névelő elhagyására van szükség, mondván: anélkül is egyértelmű. Holott a "lányom" pont ugyanennyire egyértelmű, de ott meg pont ezért kell a névelő… Ez elég következetlen érvelés, nem?