A germán népek miért álltak át a rúnaírásról a latin betűs írásra?
Igen, megerősítem: nincs semmi baj ezzel a kérdéssel szerintem. A kérdés számomra messzebb vezet annál, hogy leszóljam. Egyrészt gyerekkoromban belekaptam mindenfélébe. Mi baj lett belőle? Semmi. Valamilyen szűrlemény megmaradt, abból alakult végül ki a vgéső érdeklődésem. Főleg a booldog 80-as évek egy, az életemben egy mozgalmas és egyben kicsit nyugdtabb periódusában. Belekaptam a latin nyelvbe... ez megmaradt, bár komolyabban csak most, 35 év múlva teljesedett ki. Román nyelv ... ma is tetszik, vonz, de nem maradt meg. Ógörög: nem bírt megmaradni. Finn nyelv .. egy kicsike megmaradt. Szlovák, cigány .. . ezeknől még több, használtam is, terepen, családoknál is voltam, tartalmas és tanulságos volt, érzelmileg is, és máig tartó hatással lett rám. Képírások ... ebből a Bliss és az UNLWS szűrődött le valamennyire , de ezekre végül nem lett elég időm. Talán a jövőben viszont lesz, mert még terveim van velük. Lett viszont két elég termékeny évem a Lojban nyelvre, ebből eljutottam egy szintig, egy percet sem bántam meg, szép élmény volt. Matematikai, algebrai vonzalom .. ez még korábban, kisebb gyerekként kezdődött, és teljesen bejött, ma ezzel keresem a kenyeremet.
Fene gondolkodott így gyerekként a 80-as években, hogy mi hasznos. Ez sokszor egy kicsit önmegvalósító jóslat is. Keresgéltem, mi az ami igaziból tud érdekelni. Saját képírásom is volt. Ilyen korszak volt, azóta sem ismétlődött meg sajnos ugyanazzal a természetességgel, de egészében véve termékeny időszak volt. A legtöbb a matematikai érdeklődésből bontakozott ki végül, a szakmám is ebből lett végül.
A másik dolog az, hogy ennek a kérdésnek nyilván van valamiféle társadalmi vetülete is. A jövőben nyilván nem úgy fog kinézni az emberiség mint ma. Ha a globális válságok és a szegénység problémáját, meg a populizmusok, autoriter rendszerek probklémáját valahogy megoldja az emberiség, akkor valószinűleg a mainál sokkal pluralistább fajta világ lesz. Egy csomó dolgot fognak fenntartani lelkes önkéntesek, a világ meg ezeknek a hálózatából fog felépülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!