Az "e" betű kétféle magyar ejtéséről felvilágosítanátok?

Kérdezô, ha neked van második kiejtésed az “e”-re és használod, akkor tájszólással beszélsz. Ennyi.

A tótoknak is van az “a” betũre.

Ôk “á”-t mondanak.

Az országnak vannak tájai, ahol ún. kemény "e" betűvel beszélnek, pl. a Dunántúl egyes részein. Itt kiejtésben különbséget tesznek az e betűs szavakban. Az általad hozott példában "ember" szó kiejtésében az első e hangzó kiejtése "magas" képzésű (kemény, ún. fejhang), a szájat sokkal nagyobbra nyitjuk, a nyelv hátrébb és magasabban helyezkedik el, míg a második e hangzó kiejtése "laposabbra" nyitott szájjal, előrébb és alacsonyabban fekvő nyelvvel történik, így hangzásában mélyebb tónusú, lágyabb hang.

Szeged környékén "öznek", vannak szavak, ahol az e betűt ö-nek ejtik, pl. Szöged, mögmondtam. Jelölésében nincs eltérés, ez a magyar nyelvben nem használt. Hangzásában tér el egymástól a két kiejtett e.

A leghomogénebben Pest megyében ejtik az e hangzót, fonetikailag ez a legtökéletesebb kiejtés. Ezért is tudják a budapestiek azonnal felismerni a beszédben, ha valaki más vidékről származó.

Ez azonban nem jelent semmiféle alá-fölérendeltséget, mert mindenki úgy tanulja meg a kiejtést, ahogyan állandóan hallja. De ha hosszabb időn keresztül élünk egy másik közegben, előbb-utóbb átvesszük azt a kiejtési módot.

Ha a Google-fordítóban meghallgatod az e betűs szavak kiejtését, észreveheted, hogy minden e hangot ugyanolyan nyelvállásban ejt ki. És ez a tökéletes, mert abban nincs "nyelvjárási" eltérés.

Az a helyzet, hogy a kétfajta e-t ejtőknek is legalább két csoportja van. Az egyik a zárt ë-t rövid é-nek ejti, a nyíltat e-nek; a másik meg e-nek ejti a zárt ë-t, és á-szerűen a nyíltat, de a "rendes" á-tól eltérően.

A zárt ë tehát mindkét esetben magasabb nyelvállású, azaz zártabb képezésű, innen ered az elnevezes.

Akik nem különböztetik meg, azok többnyire a két szélsőség között ejtik, se nem rövid é-ként, se nem á-szerűen.

#7: Kár, hogy a linkelt oldal abból indul ki, hogy mindenki tudja, milyen hangot jelöl az ë, és ezért le sem írja a képzését és a hangzását, csak hosszú oldalakon keresztül azon siránkozik, hogy meg kéne őrizni a kiejtését…

Pedig meggyőződésem, hogy a mai magyar anyanyelvűek többsége vagy nem ë-zik egyáltalán, vagy ë-zik ugyan, de nincs tudatában, így a szótövek leírásánál igen komoly feladat lenne számukra eldönteni, hogy melyik e-re tegyenek két pontot. Nekem például, egy nem ë-zőnek, fogalmam sincs, melyik e lenne zárt a következő szavakban: cseresznye, kellemes, terep, heveder, kerevet, teker, feled, perec, szeret, elem, kebel, felesel, petrence, gereblye, szerepcsere, ereklye.

És hiába írná nekem le valaki, hogy melyik milyen e, azt nekem mind, egyesével be kéne magolnom, mert a kiejtésemre nem hagyatkozhatnék, logika meg valószínűleg nem lenne benne, hiszen abban nincs semmi, ránézésre felismerhető logika, nyelvtaniság, hogy pl. a terëm szó második e-je ë. Pont annyira adja magát, mint a papagály. Ja nem: papagáj.