Miért tartják könnyűnek az angol nyelvet?

Neked a német azért könnyebb, mert feltételezem, jóval régebben foglalkozol vele. Az angollal meg csak 2 éve, az berögzülés szempontjából szinte semmi.

Én az angolt 9 éven át tanultam, a németet pedig 3 éven keresztül. A németet tanuláskor is sokkal nehezebbnek találtam, és mivel a nyelvvizsga után soha nem kellett foglalkoznom vele, szinte teljesen el is felejtettem. Angolt sem használok sokat (csak szakirodalom olvasás, semmi önálló szövegalkotás sem írásban, sem szóban), de ha nagyritkán mégis kell, az álmomból felkeltve is jól megy (persze, nem úgy, mint amikor a topon voltam belőle, de sokkal kevesebbet felejtettem).

Mielőtt bármit mondanék szeretném megvédeni a briteket. Tagadhatatlan, mivel mindent az amcsik csinálnak és az a szóhasználatot szoktuk meg, tényleg nehezebb utána megérteni a britet, de azért az ocsmány szót nem használnám rá :D

Szerintem is könnyű az angol. Sose tanultam igazán (most suliban van heti 2 angolom, de azért ennyi órán nehéz bármit is kezdeni, és amit veszünk azt már tudom), mégis megértem az angol könyveket, filmeket, sorozatokat. Ezzel ellentétben a némettel 10 éve szenvedek, és a Wie alt bist du?-n és társain kívül minden mondat előtt kell egy egy perces gondolkodási idő, amíg összerakom. Angolul azonban csak jön és mondom.

Ez szerintem annak tudható be, hogy az angolt nem a nyelvtani szabályokkal tanultam, hanem hallottam és berögzült, hogy ezt így kell mondani. Suliban elmagyarázták, hogy mi a present simple és hasonlók, de az előtt is jól használtam, csak nem tudtam a nevét.

Németül meg bemagoltatták velem, hogy der, den, des, dem, die, die, der, der, etc, meg nyomatták a szótanulást (amit hülyeségnek tartok, 10 évnyi szómagolás után hármat tudok felsorolni amit nem úgy tanultam meg, hogy beszéd közben kikövetkeztettem a jelentését).

Nekem a feljebbi "szabadabb" módszer jött be, de az is lehet, hogy nekem az angol nyelvtan fekszik jobban, neked meg a német :D

Szubjektív élményem gyerekkoromból (80-as évek):

Brit kiejtés: ahogy a tanáraim beszéltek a suliban, szóval a rendes kiejtés, ami az igazi

Amerikai kiejtés: az a vicces kiejtés, ahogy a Szezám utcában beszélnek azok a nagy színes pihés bábok, biztos valami gyereknyelv.

Hát igen, a 80-as években ebben szocializálódtam. Eleinte azt hittem az amerikaiakról, hogy direkt beszélnek a báboknak azon a nyúlós vicces nyelvén, és egymás között is biztos röhögnek hogy ilyen a nyelvük.

Angolul általános iskola harmadikban kezdtünk tanulni. Akkorban ilyen nagyon hülye gyerek voltam, még a suli elmaradott gyerekei közül is a legelmaradottabbak közül való, igaz ennek családon belüli okai voltak (szülők rendszeres részegsége, verekedései). Aztán később negyedikben kezdtük az oroszt. Akkorra már egy évvel idősebb is voltam, meg otthon egy leheletnyivel javult is a helyzet, így aztán szubjektiven az maradt meg bennem, hogy az angol milyen nehéz, bezzeg az orosz milyen könnyű.

Később persze azért már több rálátásom lett a két nyelv valós nyelvtani összevetésére, komplexitására. Később megtetszett a német meg a latin. Ezeket nehéz nyelveknek éreztem ugyan, viszont a motiváló erő hatalmas volt, mindkét nyelvet valahogy személyiségemhez illőnek éreztem (pláne hogy a némethez családi gyökerek is fűztek, dédszüleim osztrák bvándorlók voltak, és még nagyszüleimnek is anyanyelve volt)

Az angol az egyik legkönnyebb idegen nyelv, azok közül amikhez könnyen hozzá lehet férni, és amiket érdemes is megtanulni. Ez persze viszonyítás kérdése is, úgy is lehetne fogalmazni, hogy a többi nyelv még az angolnál is nehezebb, és az ugyanazt jelentené.

Azon kívül csakugyan a legkönnyebb is hozzáférni, mindenhol szembe jön az emberrel. Így akarva-akaratlanul is ragad valami belõle, ha az ember egy kicsit is nyitva tartja a szemét. A magyar szókincsére is az egyik legerõsebben hat.