Erdélyi magyarok, nektek mi a véleményetek rólunk anyaországi magyarokról?
Ezt nem lehet ennyire általánosítani, legfeljebb szűkíteni a kört.
Nekem van rokoni vonatkozásom Erdélyből, és magamtól jöttem rá kb 20 évesen annak idején, hogy vannak kulturális vonzódásaim is Erdélyhez, a genetikámon túl.
Viszont a Dunántúlon nőttem fel újszülött korom óta, ahogy szüleim is, bár meg kell mondjam, sok minden idegen számomra itt, ahol felnőttem, a Dunántúlon.
Pedig gyerekkoromban -sem a későbbiekben- senki se agitált engem Erdélyről, nem is volt különösebb infóm arról, még az onnan való rokonommal is alig találkoztam. Szüleim nem nagyon tudtak sose különösebb dolgot Erdélyről, ők is már "Kismagyarországon" nőttek fel.
Magamtól jöttem rá, hogy én sokkal inkább vagyok lélekben erdélyi, mint dunántúli. (És részben tehát genetikusan is erdélyi vagyok.)
De hát persze a Dunántúl is hagyott bennem némi nyomot, hiszen itt nőttem fel és továbbra is itt élek. Életeben csak egyszer jártam Erdélyben, mégpedig húszas éveimben.
Nos, visszatérve a kezdő gondolati szálhoz:
minimum Dunántúlra, Alföldre és Budapestre volna ildomos szétszedni a kérdést.
Teljesen más ez a három közeg, ezen túl Erdély megint egy külön terep, nem beszélve a kis számú, de részben külön világ moldvaiakról... Ez 5 fő terület, ha csak Erdélyről, Moldváról és "Kismagyarországról" van szó. Persze lehetne még Kárpátalját, Felvidéket stb is idevenni ennyi erővel...
Első válaszoló, nyugi, sajna a való élet is ilyen a Dunántúlon...
:(
A kettes válaszoló vagyok.
Persze majd jönnek trollok kötözködni, hogy "pontosan hogy én vagyok, aki túláltalánosít". Holott nem én teszem. Én csak leírom a sok évtizedes tapasztalatomat, és éles megfigyeléseimet, független, objektív mérlegeléssel.
Na tehát...
Sokan, akik lehülyézik a magyarságot, az érdekük szerint hol magyarnak, hol svábnak / bajornak mondják saját magukat a Dunántúlon.
Az Alföld meg... Na jó, inkább ne menjünk bele még az alföldi mentalitásba is...
Én se vagyok tökéletes, se az erdélyiek, se senki.
Na de nem mindegy az arány és a mérték! Se nem mindegy a hozzáállás, szándék, törekvés iránya és intenzitása!
Szóval mindenek van határa! Vagy kellene legyen...
Nem csak egy országnak...
Egyes népek szándékosan, belülről rothasztják a lélekben magyarságot... Úgy értve: szégyen, hogy magyar állampolgársággal bír több millió olyan ember, aki nem ehhez méltóan él, és hol svábnak mondja önmagát, lehülyézve a magyarokat, hol meg -ha érdeke úgy kívánja- veri a mellét, hogy ő mekkkkora nagy Mátttyhárische ungárische...
:(
Szánalmas...
:(
(Magyar ajkú svábokról, bajorokról beszélek, igen, jól értitek. Csak próbáltam érzékletesen.)
Tisztelet a ritka kivételeknek.
De a magyarságot nem hagyom gyalázni, főleg hogy indokolatlanul éri a magyarságot...
És nem a germán módszerrel járok el, hogy "visszagyalázni a másik embert logikátlanul, puszta érzelmi reflexből".
Hanem jogos, megalapozott, logikus kritikával védem meg a magyarságot, valamint ébresztgetem a rosszindulatú ostoba germánokat. Tisztelet a kivételnek.
Nem különösebb célom felemelni a magyarságot, mert eléggé fent van, melyeket kőkemény régészeti leletek és tények igazolnak. Na meg az olimpikonjaink, tudósaink, Nobel díjasaink, a kicsiny (14 milliós) mindenkori létszámunkhoz mérten világszínvonalon hatalmas arányú mivoltunk.
Melyek között természetesen kevert kultúrájú magyarok is vannak, de nem járna jól semelyik másik ország se, ha arányában, lélekszámhoz mérten néznénk meg, hány fő jelentős személyiségük volt eddig...
Akkor aztán nem lehetne érvként felhozni, hogy "kevert kultúrájú magyar származású tudós, sportoló is létezik"... Ugyanis Németországban is sok a kevert származású tudós, és sok a tiszta germán tudós, még sincsenek SZÁMARÁNYT TEKINTVE olyan sokan nívós emberek, mint a magyarországiak között...
És nem is ez a célom, bizonygatni, hogy "ki az okosabb".
Csupán a magyarság védelmében tértem ki a nyilvánvaló tényekre, a sok oktondi, alap nélkül "hülyemagyarozó" számára.
A legfontosabbat kiemelném ismét: az érzelmi intelligencia magas mivolta, ami a magyart magyarrá teszi!
(A sportolóink, művészeink, tudásaink, világot rengető feltalálóink csupán ráadás.)
Nyilván az alapvetően magyar kultúrájúak között is vannak szemét, meg ostoba emberek. De én az arányokról beszélek. Nem mindegy az arány!
Nem vagyok se magyarkodó, se nacionalista, ezt hozzáteszem.
(Persze ha egy magyar ember igazolja a nemzeti értékeit, ő "máris egy űűűbrische szélsőségische aljaschischte szélsőjobbische", nemde...??)
Én EMBER VAGYOK elsősorban.
Nem úgy, mint a legtöbb germán. És ez itt a lényeg, nem a genetika. Hanem a kultúra, a lélek, a szándék, a hozzáállás!
A célom inkább felébreszteni
sok-sok NEM-magyar-lelkű embert a saját gonoszságukra azért, hogy jó emberré válhassanak ők is. És itt elsősorban a germánokra, illetve többségükre értem.
Amíg nem néz valaki szembe a saját hibáival, addig képtelenség változtatnia rajta.
A germánok többségének egyik célja azonban verni a saját mellüket...
Evvel szemben engem nem az izgat, hogy "hű de nagyságos a mi magyarságunk", hanem hogy
váljatok végre ti is emberré, emberivé végre, ti germánok! Legyetek szívesek végre ember módra létezni!
Számomra ez a lényeg.
De a germánok többsége számára viszont sajnos az a módi, hogy
"hülye a magyar, éljen a germán!"
Nem győzöm ismételni: akad néhány kivételesen rendes és értelmes germán, főként a félig-germán kultúrájúak között.
Én csak akkor mondok kritikát, ha annak nagyon mély alapja van.
Nem szokásom gyalázkodni, meg hamis vádakkal dobálózni - ellenben egyes népek szokásával...
Ettől függetlenül én továbbra is együttműködésre törekszem. Ideje volna már másoknak is, nem csak a magyaroknak!
És őszintén tehetnék végre a germánok,
nem pedig alattomosan és képmutatóan, mint évszázadok óta tesznek "együttműködési" látszatot...
Aki erre nem képes, az nem magyar, legfeljebb csak papíron...
Ez az igazság.
Most persze jöhettek ismét alap nélkül lekezelően beszólogatni, svábok, bajorok, meg kivetíteni a hibátokat, aljasságotokat a többségében ártatlan és világszínvonalú magyarokra...
(Még egyszer röviden, kik a magyarok: sok tízezer éves ősi leletek, magyar piramisok, stb jogos örökösei, valamint jelenkori olimpikonjaink, művészeink, tudósaink, feltalálóink, etc etc, akik között nyilván keverékek is vannak, meg tisztán magyarok is, de hát pl Németország, a számarányához mérten sokkal kevesebb zsenit tart számon, és mondhatnám a legtöbb más országot is, de ezt csak zárójelben, mert nem mellet verni jöttem ide, csak hát tudom, hogy irigységből folyton lehülyézik a magyarságot, és írtam néhány feltűnő cáfolatot most itt zárójelben.)
Még egyszer: tisztelet a kivételnek.
Van néhány korrekt sváb / bajor (avagy fél-germán) haverom is.
Mondom: én mindig is kész voltam együttműködésre, tiszta szívvel - nem úgy, mint egyesek... A kib***szott magyar vendégszeretetünk okozta nekünk trianont és a többi bajt... Hülyék és aljasok felé nem szabadott volna nyitnunk nekünk, magyaroknak...
Már "alig várom" (értsd: ironikusan, mivel a germánokkal ellentétben utálok civakodni), "alig várom", hogy idehányják a kiforgatott aljas szavaikat, sasoljatok, mindjárt érkeznek a különféle népek, magyar színekben, trollkodni, hogy "a magyarok megint a rosszak és hülyék"...
Jönnek megint majd egyesek avval, hogy "nincs tiszta genetika"... Meg hogy "paranoid, aki lélekben tisztán magyar", csak mert ki meri mondani az igazságot a tisztán magyar ember, amikor csak ki lehet mondani... Aki magyar lelkű ember objektivitásra törekedve, megalapozottan és megfontolt kutatás következtében fogalmazunk meg jogos kritikát...
Leszarom a genetikát! Nem tehetek róla, hogy még a genetikám is minimum 90% magyar... És akkor mi van?? Baj van avval, hogy magyar a genetikám?? Ugyanis egyesek ebbe kötnek bele...
!
Nem a genetika teszi a népet! Hanem a lélek! És egyesek csak eljátsszák a magyart!
Én viszont LÉLEKBEN (is) magyar vagyok.
Ha dán, vagy kongói genetikám lenne, akkor is tisztalelkű magyar volnék, ha ide születtem volna Magyaro-ra, vagy Erdélybe, dán szülők, vagy kongói szülők gyermekeként. Csak hát történetesen magyarként születtem magyar földre. Ettől csak nem vagyok hibás...? Nemde??
Jóindulatra,
és független, mély objektív gondolkodásmódra törekszem
kb 11-12 éves korom óta (ha nem korábbtól)...
A lélek a lényeg. Erről szólt a kritikám.
Most pedig várom a szemellenzős trollokat kötözködni. Tapsvihar.
A svábbal (bajorral) csupán néhány igazán nagy probléma van, de az mindenen túltesz részükről (a szűklátókörűségük és szűk logikai készségük mellett) :
a felszínességük és a mérhetetlen rosszindulatuk, valamint képmutatásuk.
Bőségesen részletezhetném, de a lényege ez. Még egyszer tisztelet a kivételes germánoknak. Ők sajnos nem sokan vannak a germánok között...
Leszarom a viaskodást.
A lényeg inkább az, hogy kritikámmal felhívjam a figyelmet a következőkre:
használja már az agyát értelmes dologra az is, aki mérhetetlenül rosszindulatú: ugyanis a rosszindulat az egy kamatos hitel. Hitelt veszel fel más emberek lelkéből, képletesen szólva. Aztán a kamatot nagyon, de nagyon sokára fizeted, de hát te csak a mának élsz, butuska...
Ó, persze mindjárt presztízskérdést csinál abból, hogy nem tud szembenézni a saját butaságával...
Én beismerem a hibáimat és folyton változtatni igyekszem azokon, időről időre sikerrel, a lényegeseken.
A germán viszont infantilis módon presztízskérdést csinál a saját butaságából... Ezért olyan irigyek ránk és ezért "hülyemagyarozik" (alap nélkül)...
...csak aludjatok szépen továbbra is, a ti döntésetek... Én segítek továbbra is gondolkodni nektek önzetlenül, ti meg csak alukáljatok szépen ahelyett, hogy figyelnétek az értelmes inspirációra, és ahelyett, hogy végre önállóan gondolkodnátok végre, nem pedig makacs fafejű módon...
A kettő nem ugyanaz! A makacs gondolkodás az egy alap nélküli agyi kattogás, amikor az érzelmeiddel gondolkodsz- ez nyilván nonszensz, de a germánok többsége erre, meg állati szintű (értsd: róka) gondolkodásmódra hajlandó csupán, érdemi gondolkodás helyett...
Evvel szemben az önálló gondolkodás olyan fajta független gondolkodás, amikor se érdekek, se érzelmek
nem befolyásolják a gondolkodást, mégis objektivitásra és mélységre törekszik.
Ezt kellene végre megtanulnotok, germánok. Addig miattatok olyan marad a világ továbbra is, amilyen lett. Nézzetek körül, aztán fogjátok ránk megint, ha azt hiszitek, hogy evvel megoldjátok a problémákat.
Mutogassatok csak ok nélkül másokra megint, nem juttok előbbre érdemben, az alaptalan vádaskodással...
Már hallom a korlátolt válaszukat: "mééé, te micsináááász? Há' nem eSSSZZZT??"
Semmit nem értetek a lényegből... Csak harcolni tudtok... Azt is többnyire csak sportszerűtlenül.
A jogos önvédelem helyett és mellett rendszeresen csak támadást gyakoroltok, germánok.... De még sose gondolkodtatok azon, hogy azt meg minek...??
Szinte csak az önző érdekeitekre gondoltok, ha helye van, ha nem... Képmutató módon persze adtok másoknak valamicskét, hogy a többszörösét elvehessétek a "fű alatt", ahogy eddig is...
A Lokomotiv GT dalszövegéből idézek most, a szókiforgatókról szól, "Loksi" c. album, 1981:
"Épp azért, mert nem érted, CSAK harcolni vagy jó..."
SZORGALAMSAN, nemde.......?
Ennyit az átlátszó szorgalmukról...
Tudnék mit mesélni...
Örüljenek a bűnösök, hogy hozzászólásommal csupán a jéghegy csúcsát kapargattam...
Gondolom táposnak gondolnak minket.
(Üdv, egy Békés megyei)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!