Miért van az, hogy mindent, ami Japánból jön, szuperkülönlegesnek tartanak nyugaton?

A karikás ostor meg van becsülve a maga helyén ma is. Az mindig is egy szűk, kis létszámú szakmának volt a munkaeszköze, ma is az. (De sosem volt harci eszköz.) Ezen túlmenően pedig már néprajzi-népművészeti szempontól is felfigyeltek rá, úgyhogy még azt is mondhatjuk, hogy nőtt a presztízse.

A visszacsapó íj meg egy ezer év szünet után újra felfedezett dolog, ehhez képest ennek is egész jó a sajtója. :)

A japán harcművészetekkel nem érdemes összehasonlítani, mert azok mindig szerves részét alkották az általános japán kultúrának, és folyamatos fejlődésben voltak és vannak. A magyar íjászatról sem ez a folytonosság, sem az a szélesebb kulturális beágyazottság nem mondható el.

Sok embernél ez nem más mint egyfajta kelet mánia.

Van egy ismerősöm, nagy harcműveszet rajongó, van egy eredeti katanája is a néhány másolat melett.

Már mondtam neki, hogy tegyünk egy próbát.

Nekem van egy negyvezezer Ft-os edzett pengéjú európai kardom, mondom üsük össze a katanájával, az élüket, de nem akarja, pedig állítja, hogy kettévágná vele az enyémet. :)

Ezt az összetekert nádbizbaszt vágott vele, de az az én kevésbé éles kardom is elvágta. Egy réz csövet is elvágtam, nem ment ki az éle, de ő még arra sem volt hajlandó.

Hiába "Katana", attól még nem kard. Ha jó az anyag, és kiváló az edzés, egy "nevenincs" kard kettévágja a Katanát, akár a vajat.

Pár gyűjtögetőt ismerek, minden annyit ér amennyiért el lehet adni. Sosem értettem, hogy miért kell állandóan gyűjtögetni. Élni kell, nem betegesen gyűjtögetni (épp ész határain belül).