Szerintetek meddig lehet fenntartani a nemzeti identitást, kultúrát? A természet rendje, hogy ezek el fognak tűnni?

10# Rengetegen írnak erről, fenntarthatósággal foglalkozók, anyagiasságot kutató pszichológusok, alternatív közgazdászok, baloldali gondolkodók, vagy épp a teremtésvédelemmel foglalkozó egyházak, stb. Pl:

"A gazdagság-szegénység kérdéséről sokan igen végletesen gondolkodnak. Az egyik oldalra állítják az éhhalál közeli nyomort, a másikra a végtelen fogyasztást. Ezen egyenlet szerint, ha lemondunk az utóbbiról, az előbbit kapjuk. Nincs átmenet, tehát öngyilkosság lemondani a fogyasztás jelenlegi szintjéről, és fordítva: ha valaki ki akar jutni a nyomorból, akkor a következő lépcsőfok a végtelen fogyasztás." Boda Zsolt

Mindegyik vizsgálat azt tárja fel, hogy az élelem, a lakás és a fizikai biztonság szükségleteinek kielégítésén túl a vagyon növekedése alig jár együtt azzal, hogy az emberek jobban és boldogabbnak érzik magukat. Ennek messzire vezető következményei vannak a materiális értékekre nézve. Először is, amikor az emberek anyagias értékeket követnek és az életüket úgy szervezik meg, hogy az a vagyon és az anyagi javak megszerzéséről szóljon, lényegében csak az idejüket vesztegetik, már ha jobban akarják érezni magukat. Ha ilyen haszontalan életstílusra összpontosítanak, kevés lehetőséget adnak maguknak arra, hogy olyan célokra törekedjenek, amelyek kielégíthetnék a lelki szükségleteiket, és javíthatnák az életük minőségét. […] Hiába sikerült elérni az anyagias értékeket, attól még nem érzi magát jobban az ember, ez pedig azt is jelenti, hogy az ember önbecsülési és kompetenciaszükséglete nem elégül ki."

Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára

„A média valójában nem mindig tükrözi a közvetlenül a technikai rend világát, olyannak mutatván, amilyen. [...] Például a szabadidő fogalma egyre nagyobb teret kap. [...] világunk az a világ, ahol az ember többet dolgozik, mint valaha [...] Ez a szabadidő vágykép arra hivatott, hogy elviseltesse velünk a munka unalmát és többletmunkát. Minél terhesebb a munka, annál dicsőségesebb és győzedelmesebb a szabadidőről terjesztett kép. [...] A szabadidő képe valójában hozzáidomít bennünket a technikai rend szükségszerűségéhez. A szabadidőnek a technikai rendszer révén nyert motívumát párhuzamba kell állítani azzal a technikának címzett dicshimnusszal, amely a kultúra minőségi és mennyiségi növekedéséről szól.”

Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében

Addikció mindig is volt, mióta emberi civilizáció létezik, de tömegessé az iparosodás kezdetével és a kapitalizmus kiépülésével vált. Az úgynevezett gin craze akkor jelent meg, amikor a 18. századi Angliában a parasztokat a városokba kényszerítették, hogy ott gyárakban robotoljanak. A civilizációs fejlődés egyik mellékterméke az addikció tömegessé válása, mivel a fejlődés elvágta az embereket a természettől, a közösségtől, a családjaiktól. Egyre inkább egyedül érzi magát az ember, ami egy csomó fájdalmat szül. Máté Gábor

The Selfish Kapitalist című könyvében Oliver James meggyőzően mutat ki összefüggéseket a szorongás és a neoliberalizmus térnyerése között olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, az USA, vagy Ausztrália. James érvelésével összhangban azt állítom, hogy újra kell kereteznünk a stressz (és a distressz) egyre súlyosabb problémáját a kapitalista társadalmakban. Ahelyett, hogy az egyénekre hárítanánk a felelősséget a pszichés szorongásaik megoldásában, vagyis elfogadnánk a stressz hatalmas mértékű privatizálását az elmúlt harminc évben, fel kell tennünk a kérdést: hogyan válhatott elfogadhatóvá, hogy a népesség, különösen a fiatalok, ekkora hányada beteg? Mi lenne, ha e rohamosan terjedő mentálpestist a kapitalizmus lényegi diszfunkcionalitásának látványos tüneteként közelítenénk meg, amely jelzi, milyen súlyos árat fizetünk azért, hogy fenntartjuk róla az egyetlen működő társadalmi rendszer képzetét?”

Mark Fisher: Kapitalista realizmus

"Az egységes világ retorikájának ellenére bolygónk továbbra is élesen megoszlik a gyártók és a fogyasztók között, s a szupermárkák hatalmas profitja e két világ különállására épül. Kényelmes szabály: mivel a szabadkereskedelmi övezetek üzemei egyetlen Reebok cipőt, vagy Miki egeres pólót sem adnak el közvetlenül a fogyasztóknak, határtalan mennyiségű rossz PR-t kibírnak. A multinacionális márkákra marad a feladat, hogy a vásárlókkal pozitív kapcsolatot építsenek ki. A rendszer egyetlen csapdája, hogy a munkásoknak nem szabad megismerniük az általuk gyártott termékek marketingjét, a fogyasztóknak pedig a márkák gyártásáról nem szabad hallaniuk. [...] Mintha a globális gyártási lánc arra a meggyőződésre építene, hogy a déli félteke munkásai és az északi félteke fogyasztói soha nem lesznek képesek egymással kapcsolatba lépni – mintha az információs felhajtás ellenére csakis a cégek lennének képesek valódi globális mobilitásra. Ez az arrogancia tette a Nike-t és a Disney-t oly sebezhetővé. A vállalatellenes aktivisták két fronton támadtak: a márkavilág gazdagságát a nyomorúságos gyártási körülményekkel együtt tárták a fogyasztó elé." Naomi Klein

„Ennek a könyvnek az a célja, hogy segítsen megtalálni az utat a boldog élethez, amely nem méregdrága, nem mérgezi meg vagy pusztítja el a Földet helyrehozhatatlanul. […] az olvasó vizsgálja meg a sikerrel és a jó élettel kapcsolatos meggyőződéseit, szokásait és viselkedését. A cél olyan életstratégia kialakítása, amelyben egyszerre kapcsolódunk vágyainkhoz, életélvező énünkhöz, illetve értékeinkhez, morális énünkhöz.”

Dr. Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus

„Senki sem vonja kétségbe, hogy a nyerészkedési vágy, a gyilkos versengés, a munkás kizsákmányolása, a vásárló megtévesztése, az ifjúság megrontása, lénytársaink kínzása, az élővilág elpusztítása rettenetesen rossz dolgok, és hogy aki így cselekszik, az bűnt követ el. Mint ahogy abban is egyetért a vélekedők többsége, hogy ezek azok a tulajdonságok, amelyek a piaci versenygazdaság számára lehetővé teszik a korlátlan növekedés fenntartását; s hogy ez a növekedés az általános jólét, a társadalmi béke és a szabadság egyedüli lehetséges forrása. Tehát a jó cél érdekében, ahogyan azt Keynes professzor, a jóléti közgazdaságtan apostola vallotta, »még egy ideig« rosszat kell cselekednünk. Az ökológiai katasztrófa ennek a veszedelmes nézetnek a következménye. Mert ilyen feneketlen kárt – az emberiségnek, az élővilágnak – ilyen hosszú ideig és ilyen tömeges méretekben csak tiszta lelkiismeretű emberek tudnak okozni, abban a hiszemben, hogy »végső soron« jót tesznek, amikor ártanak.”

Lányi András: Ha tudják, miért nem teszik?

„Még azok a közgazdászok is, akik elvileg törődnek a fenntarthatósággal, ritkán vannak tisztában azzal, hogy pénzrendszerünk szisztematikusan ösztönöz olyan fenntarthatatlan viselkedési mintákat, amelyek végül az emberiség túlélését is veszélybe sodorhatják ezen a bolygón. […] A pénzügyi rendszer átalakítása nélkül küzdeni a fenntarthatóságért egy kudarcra ítélt, naiv elképzelés.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság