Ti hogyan jutottatok túl ezen a problémán?

Teljesen világosan fogalmaztál. Legalábbis nekem világos, mivel én is átéltem ugyanezt.

Valószínűleg nem fog tetszeni a válasz: szakmát váltottam egy olyan irányba, ami annyira érdekel és leköt, hogy eszem ágában sincs bármi mással foglalkozni, amíg a feladattal nem végeztem.

El voltam könyvelve művészléleknek, aki a föld fölött lebeg és köze nincs a hétköznapokhoz, és most egy teljesen gyakorlati szakmában állok helyt, sokkal jobban, mint a művészetben valaha. Néha esténként még elrajzolgatok vagy írogatok, de ha elszáll a kedv, abbahagyom, és nincs rajtam nyomás ezzel kapcsolatban. Az így félbehagyott dolgokat soha nem veszem elő újra, hogy folytassam őket.

Ha elolvasod a #2 választ, megérted. A művészek nagyon ritkán kerülnek ilyen válságba. Akkor jön a múzsa. A többieknél ez a dolog gyakrabban fordul elő, nem véletlenül.

Azt érdemes erőltetni, ami megy.

Számomra nem jelentett problémát ez az állapot. Pl néhány év alatt kiírtam magamból versek formájában, ami feszített, és különféle, sajátos stílusban alkottam, ahogy éppen jött, és a mondanivalóim is sorra buktak ki belőlem.

Nagyából kijött belőlem, aminek ki kellett ("kiokádtam" :D ), mostanság ritkán írok verset, és evvel semmi gond nincs.