Jobbágy Károly: szeptemberi utazás c. vers?

Jobbágy Károly

SZEPTEMBERI UTAZÁS

Szívet szorító esték!

Gyönyörű izgalom!

Az arcom is tüzes még,

ha végiggondolom:

"Holnap a vonat sípol...

s én utazom megint.

Új, ismeretlen sík szól

felém... új város int."

Hányszor? - De jó volt! - Hányszor

feküdtem így le már?

"Holnap, távol hazámtól

Bécs... Prága... Moszkva vár;

avagy a tenger kékes,

sziklás partján fogom

levetni tíz-húsz éves

lappangó bánatom."

És szétnéztem az éjjel

milliárd csillagán.

"- Holnap ott szállok én el,

az égbolt lesz hazám..."

és ízlelgettem félve

a mongol szavakat,

s Ázsia messzisége

ijesztőn rámszakadt.

Mert jó is messze menni,

de rossz is hirtelen.

Jó más tájakon lenni,

de minden idegen.

E furcsa izgatottság,

mitől dobol a vér,

nem ismeretlen, ez már

gyerekkortól kísér.

A szeptemberi, fényes,

naptól alig meleg

és gyümölcsöktől édes,

sugárzó reggelek

ugyanezt árasztották,

e friss, de oly csodás

érzést, mit meghatottság

járt át: az utazás.

Hisz utazás volt nékem

minden tanév, miben

eszemfaragta gépen,

titkok erdeiben,

szép szavak dzsungelén át,

számok ösvényein

jártam, habár elém állt

a vágyon túl, a kín;

a fáradtság, meg aztán

sokszor a szürke gond.

De győztem! S íme, nézz rám!

Itt állok gazdagon.

S most már akármi érhet,

enyém a föld s az ég,

bejártam messziségek

mélyét és rejtekét.

Szeptember! Máris érzem

az utazás meleg

izgalmát. Új tanév jön,

új, fényes reggelek.

Röpítsd messzebbre nálam

azt, ki szárnyadra ül,

higgyen egy új világban,

legyőzhetetlenül.