Művészeti iskolások, mit gondoltok az aktmodellekről akiket rajzoltok?

Semleges

Sajnos nem vettek fel a művészetire, de gondolom nem mindig ugyanaz a modell, és az is csak 1 vagy 2 alkalommal. Lerajzolod és kész. Az már más tészta, ha valaki művészként már saját maga választ magának modelleket.

Semleges. Tulajdonképpen orvos -beteg viszonyhoz tudnám neked hasonlítani. Ha levetkezik az orvos előtt a beteg, akkor sem gondol róla az orvos semmit. Ugyanez van, ha csak lerajzolsz valakit meztelenül. Nem számít neked semmit, nem ismered, csak valaki, akit lerajzolsz.

Miért kéne sajnálni, megvetni vagy kinevetni?

Valószínű nem fog tetszeni a válaszom, de őszinte leszek: sokszor elégedetlen vagyok. Mindig ugyanaz a 2-3 modell van, és szinte egyikük sem tud heves mozgolódás nélkül végig ülni akár 10 percet. Így nehéz koncentrálni. Mire nagyjából elkészül egy vázlat, odanézek és már teljesen máshogy tartják a kezüket/lábukat, sokszor röhögnek, dumálnak közben, és nagyon nem figyelnek. Érzelmi viszony nem fűz hozzájuk, esetleg néha csalódott vagyok, hogy évek óta küzdök a tanulmányaimmal, profi szeretnék lenni, fejlődést várok magamtól és sokszor úgy érzem hogy az iskola nem biztosít elegendő feltételeket. Egy rajz akkor lesz igazán jó, ha személyes kötődés, érzelem is van benne. Én magam is nehéz eset vagyok ilyen téren, mert csak bizonyos típusokat élvezek rajzolni, ami pedig megnehezíti ezt. Összességében róluk, mint ember, nem gondolok semmit mert nem akarok ítélkezni, meg mert nem az én dolgom miért áll ott; azért vagyok ott hogy tanuljak, fejlődjek. Ha van egy ütős, eltalált beállítás, az megfog és szívesen rajzolom, de ez a szimpátia is kizárólag vizuális értelemben létezik, egy adott látványt tartok érdekesnek, nem a személyt akiről nem tudok semmit. Szóval végső soron semleges. Ha pl az ember befutott művész lenne, és maga válogatná a modelljeit, ott már sokkal inkább el tudom képzelni hogy személyes szimpátia és a neki tetsző testalkat szerint válasszon.