Mit szóltok a regényírói próbálkozásomhoz? Gyerekkoromban írtam és most megtaláltam.

1. rész

Rohanós reggel

Szépséges márciusi nap volt.A nap vidàman ontotta meleg sugarait a földre,a virágok pedig válaszként kinyitották szirmaikat és ontották kelyhükből édes illatukat.Minden fényben és illatban fürdött.Egy ilyen reggelen ki is gondolna arra,hogy halálos sorscsapás közeledik felé?

Márti biztosan nem.Ő ezen a reggelen azzal volt elfoglalva,hogyezredszer kutatta át a szobáját a tornazsákjáérz.

-Itt kell lennie valahol!-mormolta a foga között.-Biztos vagyok benne,hogy itt láttam utoljára.

Kinyitotta a ruhásszekrènyt és a következő pillanatban BUMM! körülbelül két tíz kiló ruha és más holmi zúdult a fejére.

-Szuper!-kiáltotta dühösen.-Apa már megint mindent bedobált a szekrényembe,ahelyett,hogy megkérdezett volna engem,mi hova való.Most mit csináljak ezzel a sok kacattal?

Belerúgott a kupacba,de a következő pillanatban fél lábon ugrálva sziszegett.Aztán rámeredt a halokra.A következő pillanatban lehajolt és diadalmasan kihalászott egy gyűrött fehér pólót,egy kék tornanadrágot és egy fél pár tornacipőt.

-Á,ez az!-mondta elégedetten.-Tornacipőt majd kérek valakitől óra előtt.A fehér zoknit pedig már most felveszem.Hova is dobtam a zoknikat?

Mikor végül elkészült,vette csak észre,hogy mindjárt becsengetnek.Lóhalálában lerohant hát a konyhába,az asztalon lévő gyümölcsös tálból kikapott egy almát és kiszáguldott az sjtón,még mielőtt az apja utána szólhatott volna:

-Márti,miért most jössz le?Nem is reggeliztél!Egy almával nem fogod kibírni a délelőttöt.A húgod már rég elment!Jaj Mártikám,mikor fogsz már megtanulni időben elkészülni?

De ezt már csak úgy hozzágondolta az első mondathoz Madaras aouka,mert Márti már messze járt.Egy darabig mégnézett utána,aztán sóhajtva legyintett egyet a kezében tartott konyharuhával és visszament a házba.

Mártinak ezen a reggelen szerencséje volt:pontosan három másodperccel csengetés előtt csusszant be a kapun,az ügyeletes tanár zord tekintetétől kísérve.Felvágtatott a második emeletre,kettesével azedve a lépcsőfokokat,majd a folyosón balra kanyarodott.Már látta az osztálytermük ajtaját és az utolsó öt méteet az új cipője sarkán csúszva tette meg.Nem vette észre Baloghné tanárnőt,aki éppen dolgozatíró füzetekkel egyensúlyozva igyekezett a tanterem felé.Ő észrevette ugyan Mártit,de karján a füzetcsomóval nem tudott elég gyorsan félreugrani.A következő pillanatban BUMM!Ezen a reggelen már másodszorra.A füzetek elszórva hevertek itt-ott.

Őszintén sajnálom!-kiáltotta Márti vérvörös arccal.Kapkodva segített összeszedni a cókmókot.

-Hagyd,inkább engem segíts fel!-kérte Baloghné fásultan.

Márti odaugrott és ügyesen talpra állította.

-Na,igyekezzünk befelé,mert már öt perce becsengettek!-szólt a tanárnő valamivel vidámabban és békülékenyen rámosolygott Mártira.A kislány ezt látva vidáman felkurjantott:-Igenis!

A délelőtt ezek után hamar elrepült.Márti alig várta,hogy újra a levegős,napfényes utcán legyen,mert az egész napos üldögéléstől kissé kábának érezte magát.Apa ma nem tudott érte jönni,valami fontos munkahelyi megbeszélésen kell résztvennie.Bogi mégbiztosan tanulószobán van,háromkor ér haza.Tehát senki sem várja őtotthon.Helyes,akkor ò sem siet.És vidáman nekilódult a sétafikálásnak

Jó sokára nézett cdak fel a templomtorony órájára.Fél négy!Apa ki fog akadni.

A többiek már otthon voltak.Márti hangtalanul lenyomta a kilincset és besurrant.Az előszobában kibújt a cipőjèből és szépen a helyére tette,hogy legalább ezzel csökkentse a várható szemrehányás erősségét.

De apa nem tett szemrehányást.Jól ismerre a lányait és hozzá volt szokva Márti váratlan felbukkanásaihoz,de ma este túl fáradtnak érezte magát,hogy számon kérje,hol csavargott.Ma este egy olyan nehéz feladat vègrehajtására készült,amire nem érezte magát alkalmasnak.Közölnie kell a lányokkal,amit délelőtt elhatározott.Szeme a falon függő fényképen nyugodott,amiről egy egy eleven,értelmes tekintetű fiatal nő mosolygott rá pajkosan.Antal álmodozva keverte a rántást ès magában azt sóhajtotta:

-Jaj,Mártikám,ha tudnád,mennyire hiánytol!

És ezúttal nem a lányára gondolt.

2.rész

-Édeseim-mondta Antal,mikor végre mindannyian a vacsoraasztalnál ültek-,ma fontos döntésre jutottam a helyzetünkkel kapcsilatban.

-Mgen?-érdeklődött a tízéves Bogi tele szájjal.-Mire?

-Márti,légy szíves,tedd le a villát és figyelj te is ide!

-Figyelek...

-Szóval,amióta anya itt hagyott minket,nem érzem jól magamat ebben a környezetben,különösen ebben a házban és ezzel szerintem ti is így vagtok.Itt minden rá emlékeztet és nektek is jóttenne egy kis környetetváltozás.Ma a főnököm felajánlotta,hogy áthelyez Franciaországba,egy Bordeaux nevű városba és én elfogadtam.Jövő hét csütörtökön utazunk.

Néma csend lett a konyhában.Márti,aki eddig azzal foglalatoskodott,hogy kiszürcsölje az utolsó csepp tejet a szívószállal,most felnézett.

Ez komoly?-hebegte.

-Ez azt jelenti,hogy soha többet nem láthatom egyetlen barátomat sem?-kèrdezte Bogi kétségbeesetten és a szeme sarkában máris megkelent egy könnycsepp.-De hiszen mi nem is tudunk franciául!Csak annyit,hogy bonjour és merci!Ki fognak röhögni.Én nem akarok elmennu!Itt akarok maradni!

-Oda fogsz menni,ahova én mondom,kisasszony!

Márti egy percig maga elé bámult.Aztán hirtelen az asztalra dobta a szétrágott szívószálat,kirúgta maga alól a széket és bevonult a szobájába,hangosan becsapva maga mögött az ajtót.

-Márti,gyere visszaaz asztalhoz!Mèg mondani akarok valamit.Hallod

De a lány szobájából semmilyen válasz nem érkezett.Antal egy darabig téblábolt gyermeke szobája előtt,aztán megunta és visszatért akonyhába,ahol az asztalon gyászosan heverzek a vacsora maradványBogi pedih azt zokogta a karjára borulva,hogy ő meghalna a barátai nélkül.

-Hát,ez nem sülzel