Mit gondoltok a könyvemről/írásomról?

Ez az első fejezete:

Tökéletes csend volt, egy tökéletes gyilkossághoz. A lakás kísérteties némaságát csak az egyre feltörekvő, keserves zokogásom törte meg. Vér. Vér mindenhol. A falakon, a padlón, a kanapén, ahol néhány órája még együtt ült a család. Most mindezt vörös nedv itatja át. Ahogy lenézek az ölemre, apám csutakos, meggyötört arcát pillantom meg, ahogy a karjaimban tartom.

Miért?! - kérdezem hisztérikusan és azt hiszem, senkitől nem kapok majd választ. Ekkor a konyha legsötétebb sarkából elővánszorog egy szakadt ruhás, borostás ember. Jobb kezében fegyvert tart. Furcsa, de pont most, ahogy megláttam nála a pisztolyt, eszembe jutottak a testvéreim. Lelőtte őket? Hol lehetnek? Talán túlélték? Vérbe fagyott édesapám láthatólag késszúrások miatt veszítette életét. Már megölte, de akkor minek a pisztoly? Gyors és félelemteli gondolatmenetemet a gyilkos dörmögő hangja törte meg, válaszolva az előbbi kérdésemre.

Mindenki azt kapja, amit érdekel, édesem. Ez az első dolog, amit tanítani akarok neked. - ahogy hozzám beszélt, egyre közelebb és közelebb sétált, mígnem elérte a körülöttem lévő vértócsa szélét. A holdvilág itt már eléggé megvilágította, ahhoz, hogy lássam, maszkot visel. Fekete maszkot. De hiába az álruhája, szemében akkor is látom, ahogyan gyülekeznek a könnyek.

Muszáj...muszáj velem jönnöd. Meg kell, hogy tanítsalak arra, amire hivatott vagy – magyarázta remegő hangon, majd leguggolt és kinyújtotta felém a kezét. Riadva hátráltam, még mindig szorongatva apámat.

Tűnjön innen! Hallja? Hozzám ne merjen érni! Maga egy gyilkos! - teletorokból üvöltöttem.

Éles fény süvített át a szobán, majd villogni kezdett, váltakozva, piros és kéken. Az álarcos hirtelen felugrott és a hátsó ajtónkhoz sietett. Mielőtt kilépett volna, még visszafordult és azt suttogta:

Nem hagyom, hogy elfelejtsd, honnan jöttél! - ezzel eltűnt az udvar sötétjében.

Ez volt az utolsó dolog, amire emlékszem. Mikor magamhoz tértem, egy kórházi ágyon feküdtem, körülöttem pedig rendőrök és nyomozók várták árgus szemekkel, mikor leszek végre képes mesélni, mi is történt azon a karácsony estén.