Érdekelne a folytatás? Mit gondoltok az írásomról?

Szórakozottan húzogattam az ujjam a whiskys pohár peremén. Késő szilveszter este volt. Csak néhány magányos alkoholista kortyolgatta az italát a söröskorsókból a piros kockás abrosszal leterített faasztaloknál. A színpadnak kinevezett kis emelvényen egy őszülő, hosszú hajó, testes férfi pengette a gitárját, egy régi Guns N’ Roses-dalt énekelve rekedtes hangon a mikrofonba. A csapos lány – Hilary, magas, telt, húszas évei végén járó, kevésbé szép, ám annál melegszívűbb teremtés – egy elhasznált ronggyal törölgette a pultra száradt szeszes italok maradványait.

A mellettem ülő, csapzott hajú Liam tétován felemelte a kezét, mire Hilary fáradtan, de kedves mosollyal az arcán újabb felest töltött a poharába. Bár túlságosan a gondolataimba meredtem, nem tudtam nem észrevenni, hogy legjobb barátom tekintete kissé elveszett a lány dekoltázsában.

– Hé, szépfiú – szólított meg hirtelen Hilary, mire felkaptam a fejem.

– Ne haragudj, Hil – szabadkoztam. – Elbambultam. Mondtál valamit?

– Csak érdeklődtem, hogy sokáig elemzed-e még azt a pár csepp whiskyt vagy tölthetek újat? – villantotta rám a mosolyát.

– Köszönöm – nyújtottam felé a kiürült poharamat. Liam, nagy nőcsábász lévén, újra és újra bepróbálkozott a pultosnál. Pelenkás korom óta ismertem, tudtam, hogy nem adja fel egykönnyen, ha tetszik neki valami vagy valaki. És mit ne mondjak, Hilary keblei igencsak impozáns látványt nyújtottak Liam szemeinek.

– Kivel szilveszterezel? – vette elő a csábosabb énjét, de mint mindig, most sem hatotta meg a csaknem hat évvel idősebb nőt.

– Nőj fel, mókusfiú! Nem fogok lefeküdni veled – igazította meg festett, fekete hajából gyúrt, hatalmas kontyát.

– Egy szóval sem említettem ilyesmit – tárta szét a karját ártatlanul a haverom.

– Ó, dehogynem – nevetett fel Hil. – Minden alkalommal, amikor az ital a fejedbe száll, megpróbálsz megkörnyékezni már évek óta.

Liam elkáromkodta magát, aztán kiitta a pohár tartalmát.

Újra elkaptak a gondolataim, így nem igazán hallottam a beszélgetés többi részét.

Nem így kellett volna történnie. Nem ebben a lepukkant, útszéli kocsmában kellene szilvesztereznünk pár pia mellett. Pláne nem Liamnek. Ha akkor nyugton maradok, ha nem követjük azt a boszorkányt az erdőbe, most talán mindketten azon a bizonyos partin lennénk néhány csinos szöszi karjai közt, pezsgőt kortyolva. Nem itt. Nem így.

De hibáztam, megérdemlem a sorsom. Csak azt sajnálom, hogy ezt a bolond Liamet is belerángattam.

Idegesen a hajamba túrtam, amely még mindig csatakos volt a jéghideg folyótól. Megdörzsöltem az arcom, próbáltam nyugodt maradni, de nem ment. Minden erőmmel kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak arra, mi lehet ennek a végkimenetele. Pedig elég világosan láttam: ezt a kalandot Liam nem éli túl. Ha ő most nem hal meg, Diego majd végez vele. Miért, miért nem tudtam veszteg maradni?

Félek. A halálba viszem a legjobb barátomat, aki még mit sem sejt erről. Gyilkos vagyok. Egy őrült, tehetetlen gyilkos. Miért nem lehet hátat fordítani a véremnek?

– Oliver – érintette meg a karom hirtelen Liam. – Öcsém, minden rendben? Halálsápadt vagy.

– Igen – nyögtem. – Ki kell mennem egy kicsit.

– A mosdó hátul van – intett Hil aggodalmasan, de megráztam a fejem.

– Csak egy kis friss levegőt szeretnék szívni.