Van itt olyan személy, aki szívesen beszélgetne velem a művészetekről és adna kis felvilágosítást?
Magamról annyit, h eddig tanulás, sport, munka tette ki az életem, de most már sikerült oda eljutnom, h a tanulás kiesik, a sportot visszavettem, szal csak a munka marad így amellett ráérek most már foglalkozni ezzel a témával, de úgy érzem eléggé le vagyok maradva.
Szeretnék én is alkotni, de egyelőre azt szeretném, ha valaki lefektetné a "játékszabályokat"
Tehát például, h mit is nevezünk egyáltalán művészetnek, fejlődik e a művészet vagy tart e valahová?
Ha igen milyen irányba???
Kössz előre is, ha valakinek lenne kedve beszélgetni a közeljövőben!
Valahol el kell kezdeni :)
Én is azt tanácsolnám, hogy előbb próbálj meg rövidebb műveket írni, ezeket megjelentetheted álnéven is különböző internetes portálokon. Íg ki lehet nőni a gyermekbetegségeket, mielőtt belekezdenél a nagy műbe.
Anekdota: Esterházy áálítólag annyiszor át szokott javítani egy-egy szót, hogy egy teljes lap betelik vele, mire megkerül az ideális :)
Lehet az lesz:)
De pont erre gondoltam, h ilyen ötletek, tanácsok, amiken el lehet indulni.
Kedves Kerdezo!
Javasolhatok valamit? Ne a neten biraltasd el az irasaid, hanem igazi szerkesztok, kritikusok es hasonszoru irok (akikben megbizol) lassak a muveidet. Tobb is! Egy velemeny nem velemeny. Az amatorok (netes kozonseg) tudnak 1-1 jo tanacsot adni, de aki ebbol el, kiado, iro stb, az jobban tudja, hidd el! Es vigyel magaddal sok papirzsepit, hogy ki tudd sirni magad. Ja, es lehet, hogy az onbecsulesedet meg a helyszinen ujra kell majd eleszteni.
Udv R.
Kössz szépen még1* a válaszokat!
Maradok a netes publikálásnál!
"Nem is tudom,hogy inkább az öröm vagy a belső kényszer,az ami alkotásra bírja az igazi alkotót.."
A belső kényszer öröme :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!