Ha meg kéne fogalmaznotok, hogy számotokra mit jelent animét nézni, ti miként írnátok le?

Én ennyire azért nem tulajdonítok nagy szerepet az animéknek az életemben, inkább szórakozásnak tekintem őket. Abban viszont igazad van, hogy nagyon sok jó, mély mondanivalóval bíró mű létezik ebben a kategóriában. Legalább is több, mint pl. a kortárs hollywoodi filmekben. Persze azokat nem olyan nehéz überelni, általában hatásvadász akciófilmek, egy rahedli CGI-vel, és elcsépelt mondanivalóval, leegyszerűsített jó-rossz ellentétpárral. Egy jó anime már kicsit árnyaltabban mutatja be a világot, sok esetben nehéz eldönteni, hogy akkor ki is áll a "jó oldalon" tulajdonképpen.

Ez persze a minőségi művekre áll csak, azért animében is nagyon sok az elcsépelt, klisékkel teli tucattermék. Azt is hozzá kell tegyük, hogy az élőszereplős filmek közt is vannak színvonalas, elgondolkodtató alkotások, legfeljebb nem azok a legfelkapottabb, legismertebb művek. A könyvek között meg pláne vannak jók, de olvasni manapság ugye már nem divat...

Hogy számomra mi az anime? Nem kis részben egyfajta TV-pótlék. Ahogy zuhant a televíziós adások színvonala, úgy szoktam át fokozatosan az animékre. Abból is elegem lett, hogy folyton negyed órás reklámokkal szakítják meg a műsort. Egyszer aztán el is romlott a TV-m, és már inkább nem is javíttattam meg.

De simán meg tudom érteni azt is, akit nem vonz ez a világ. Egy európai ember számára például zavaró, hogy elég sok animében keverednek a műfajok. Például egymás után jönnek a komoly, elgondolkodtató jelenetek meg az idétlen fanservice. Az egyik pillanatban még azon elmélkedünk, hogy belülről meg lehet-e javítani egy embertelen rendszert, a másikban meg kivillanó bugyik jönnek szembe. A képi világ meg megint teljesen szubjektív. Van akinek tetszik ez a fajta karakterrajzolás, van akinek nem.

Szóval azért ne nézzük le, ne ítéljük el a nem animés társadalmat sem. Ők sem mind buta, érzéketlen emberek, egyszerűen csak másban találják meg a lelki táplálékukat. Könyvekben, minőségi filmekben, stb. Ha így közelítesz feléjük, talán ők is jobban elfogadnak téged.

Nagyon tetszik,ahogy megfogalmaztad.:)Számomra is nagyon fontosak,mert igazából nekem egy olyan fajta kikapcsolódást jelent,ami teljesen megnyugtat.Miközben ezeket nézem kicsit elfelejtkezem a problémáimról és a világról ami nem is olyan amilyennek pár évvel ezelőtt még elképzeltem.Ti biztos idősebbek vagytok,én csak 14 éves de valahogy egy részemet képezik,mikor átélek valamit amit már láttam egy animében olyan boldogság tölt el,meg van az az érzés mikor úgy érzem,hogy egyedül vagyok,de mégsem.Leírhatatlan.Sajnálom,nem biztos,hogy értitek mit mondok.

Hogy őszinte legyek,a társaságom előtt nem nagyon reklámozom,hogy animés vagyok mert akkor mindig olyan lenézően viselkednek és ez bánt,tudom h nem ők az igaz barátaim,de még egyenlőre nem találtam meg azokat így hát nem vagyok elég erős,hogy szembenézzek az elvesztésükkel,egyenlőre még ennyi idősen megelégszem ezzel.Igaz,hogy számíthatok rájuk,mindenről eltudok velük beszélgetni(az animéken kívül) úgyhogy nem tudom,talán nem érthetem még ezt,de nem akarlak titeket untatni meg alapból is letértem a témáról.

Összességében nagyon örülök,hogy a magyar animés társaság nem csak facebook fangirl-ökből áll akiknek nincs nagyon igazi életük.Bár úgy gondolom,hogy őnekik is meg van az okuk,de ez már egy más téma.:)

Őszintén, nekem elég nagy szerepet játszott/játszik a szerepe.

Nem ezzel töltöm az életem, de lényegében elég sokat láttam eddig, bár a suli annyira lefoglal, hogy még 1 részt se tudok nagyon megnézni, majdhogynem 3-4-ig suliba vagyok, és még ezek után a kövi napra tanulni:/

De visszatérve, néhány olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amik ezek nélkül talán meg sem ismerhettem volna.

Nagyon sokat segített, bátorított, amikor arra volt szükség.

És ugye az egyik legfőbb dolog, hogy szórakoztat. Bármi megtörténhet, és azok a TV sorozatok, amik most mennek, eléggé klisés, unalmas sztori. Néhány ki se lép a világból, nem mutatja meg a fantáziát. Csak szórakoztat, de az anime képes szórakoztatni, és megindítani benned valamit. Valamit, ami nélkül nem teljes az ember. És ez számít:)

Számomra pusztán (túlnyomórészt) japán animációs filmet vagy filmsorozatot jelent sajátos elemekkel és témákkal, amik között akadnak szimpatikusak és ellenszenvesek is - számomra.

Ugyanúgy, ahogy az élőszereplős filmek és sorozatok vagy nyugati animációs filmek között, az animék közt is a nagy többséget silánynak tartom, de akadnak igazi gyöngyszemek, amikhez hasonlóan magas színvonalút nem, vagy csak extrém ritkán tudnak nyugati animációk vagy akár élőszereplős filmek vagy sorozatok nyújtani.

Épp ezért válogatós vagyok, és a véleményem elég megosztott, ambivalens. A tipikus népszerű tini-animék túlnyomó része borzalmasan nem tetszik, és nem is értem a fene nagy hype-olést, rajongást körülötte - de ízlések és pofonok. A komolyabb, igényes grafikájú, elgondolkoztató, inkább felnőtt célközönségnek készülő (bár nem minden esetben, kivétel pl Miyazaki munkássága) műveket viszont igen nagyra tartom.

A komor valóságtól való elszabadulást számos más - nem japán - médiumban is ugyanúgy megtalálni, bár ez sem rossz módszer, na meg én pont jobban kedvelem a társadalomkritikai jellegű animéket, mint a fantasy jellegűeket. :)

Sokan írtátok, hogy lenézést tapasztaltatok anime-kedvelésetek miatt, ennek oka szerintem egy tipikus, általában tizenéves önjelölt "otaku" réteg (akik nem is biztos, hogy tudatában vannak, mennyire borzalmasan derogáló ez a kifejezés Japánban), akik túlzásba viszik a chibi-mániát (engem nagyon irritál a chibi), a japán szavak - nem feltétlenül helyes - használatát és a Japán-imádatot (nagyon szép és különleges kultúra, de az említett rajongók közül sokan igen csak fals képet dédelgetnek róla). Nyilván az értelmes anime-rajongók messze nem ilyenek, de gondolom az anime közösségben, ugyanúgy, mint más fandomok esetében is egy zavaró, idióta kisebbség miatt szenved a többség amolyan szociális stigmát.

Én is hasonlóan voltam/vagyok ezzel,mint te.Én nem ismerek túl sok animét,de én is sokszor magamra ismerek egy-egy szereplő jellemében,mint pl. a Narutoban(legnagyobb kedvenc).Engem mindig mindenki egy félénk,halkszavú kislánynak ismert.Nem álltam ki magamért,csak másért.Nem voltam jól öltözött,és sajnos plázak*rvákkal volt tele az előző osztályom,hozzájuk illő fiúkkal.Kilógtam.Hallgattam a megvetéseket,kinevetéseket.Én nem voltam olyan,mint ők,nem hallgattam azt,amit ők,nem cigiztem,ittam,vízi pipáztam,nem jártam hajnalokig bulizni,stb.Csak kihasználni akart mindenki(mert amúgy jó tanuló vagyok).Nem voltak céljaim se,elveszett voltam teljesen,barátok nélkül.Vékony(nem anorexiásan),de törékeny csontozatú,beteges embernek ismertek meg.Aztán a Naruto kapcsán megindult a jellemfejlődésem.Tesi órán elismert lettem,megjött az önbizalmam,kiderült,hogy szívós vagyok,és ahogy a tanáraim mondták,bírom a fájdalmat.Aztán jöttek a továbbiak,iskolai szóbeli felelésekre már lazán kiállok,jelentkezek is,pedig idáig mindig legszívesebben elsüllyedtem volna,csakhogy ne én legyek az,aki felel.A dogáktól se parázok.Kiállok többynire már magamért is.

Most új iskolába mentem.Normálisak a lányok és a fiúk is,persze itt is van kívétel,de nem ez a többség.Itt senki sem nyúlnak ismer,határozott jellem vagyok,aki ´jól tud beszélni´.(Régen kettőt alig tudtam szólni.)És sok barátom is van.Megbecsülnek,elismernek.Már nem vagyok folyton beteg se,idáig egy napot sem hiányoztam.Van célom az életben,több is. :) Még mindig nem vagyok tökéletes önbizalom terén,de már látom a fényt :)

Ezért nem 100%-ig a Naruto tehet,de nagyban hozzájárult :)

16/L

Kérdező!

Egyet értek Veled,1000%-ban! ^^