Szerintetek ez versnek számít vagy inkább monológnak? Színmű felvételire készülök és nem tudom, hogy miként adhatom elő ezt az írást!

Lencse Tamás: Monológ

Legjobb, ha a legelején kezdem. Tébolyult, őrült, bomlott elméjű vagyok. Akár meglep téged, akár nem, ez így van, és már sohasem fog megváltozni. Az igazat megvallva nem is akarom, hogy bármi megváltozzon, odabent a fejemben.

Néha kifejezetten szórakoztat saját tébolyultságom, te talán másképpen gondolod ezt?

Igen, tudom, hogy nem úgy nézek ki, mint egy őrült. Ez egy elég furcsa kifejezés... pontos magyarázatot nem tudok mondani; de miért is akarnék?

Sokak szerint, ez egyfajta adomány. Egy teljesen másfajta, új és változatos világnézet, ami sokkal többet enged látni, mint a te elkorcsosult és maroknyi agyad.

Ó, ne sértődj meg, kérlek, ülj vissza. Tudom, hogy nem illik megsérteni a hallgatóságot, bocsáss meg arcátlanságomért. Mégis, mit vársz egy őrült elmétől?

Hogy nem is vagyok őrült?

Muszáj mosolyognom a kijelentéseden.

Igen, tudom, hogy mit mondtam az imént, de én teljesen másképp vagyok őrült, mint a többi, úgynevezett bolond.

Én nem kezdem el magam a falhoz csapkodni, nem késes gyilkos vagyok, és nem fogok Istenkáromló igéket ordítani a nyílt utcán.

Én testesítem meg a sötét éjszakában hangtalanul lopakodó tébolyt. Szemeim vég nélkül csillognak, mintha állandó láz gyötörne és veszélyesebbek, mint bármi, amit te valaha is láthattál. Az őrület részben ott rejtőzik a szemlélők számára.

A szem a lélek tükre?

Van benne valami; okos kijelentés; esetemben igen helytálló tény. Tudod, ezt szeretem mondogatni magamban mikor a repedezett tükörbe pillantok, és egy alak tekint rám; mögötte egy repedezett világ sötéten villogó képe.

Abban van némi keserűség, hogy időnként teljes homály borul rám, ellep és fojtogat. A mindennél tisztább világlátás, a megérzések és az álomképek helyett megjelenik a világ, igazi valójában: torz, szürke és gonosz.

Valamit valamiért…

Látom, elfáradtál, talán untatlak?

Ne haragudj, azt hittem élvezed a beszélgetésünket, hiszen oly csöndesen és figyelmesen hallgattad végig, amit mondtam.

Most a saját gondolataimon kell mosolyognom.

A sötét sikátor monoton szürkesége, a csillagok halovány fénye és kőfalak ölelnek minket körül. Néhány szállingózó hópehely is aláhull.

Szép. Nincsen benne semmi romlottság. Vakítóan fehér és tiszta...

Végigtekintek a szakállal körülölelt meggyötört arcodon. Hideg kezed, még mindig egy üres üveget markol, már nem reszketsz...

Figyelmesen hallgattál?

Hogyan is hallgathattál volna végig?

Hisz halott vagy...