Elolvasnátok a veresemet?

Nem igen szoktam verseket írni, mert inkább novellákhoz jön az ihlet, de egyszer nagyon meg voltam ijedve. Amikor az ember már nem tudja mit tehetne és nem látja végét a szomorúságnak. Lehet hogy elég amatőr lett, de azért megtennétek hogy véleményezitek? Előre is köszönöm. ( már több mint három hónapja írtam, szóval már nem ilyen a hangulatom ;) )

Félünk minden reggel.

Mikor álmunkból a vihar kerget fel.

Hol tengernyi fényes csillag

Simogat, énekel, majd másnapra virrad.

Fázunk minden nappal.

Hisz a félelem a lelkünkbe talpal.

Rideg testébe az bújik

S nem érti a rettegés mért nem múlik?

Sírunk minden este.

Mikor a szomorúság ölt már testet.

Könnyeink zivatarán át

Szörnyű szenvedés nem látja határát.